Ma megint jó sokáig
aludhattam, nem kellett sehova rohannom. Mire felmentem kávézni, Marie Luce már
elment valahová, egy cetlire kiírta, hogy mikor jön. Váltottam néhány sms-t
Jeremyvel, aki a szomszédban üldögélt. Reggeli után át is ugrottam hozzá néhány
jó tanácsért és elújságolni: lett lakásunk. Megbeszéltük, hogy holnap délután
elkísér a bankba, végre feltehetem a pénzemet egy francia számlára, mert itt
anélkül elég nehéz érvényesülni.
 |
| Place Bellecour |
Délután 2-kor
találkoztam Lu-val a Place Bellecour-on,
Lyon egyik legszebb terén. Mivel a Bellecour nagyobb még a moszkvai Vörös
Térnél is, természetesen fél órát keringtünk, amíg megtaláltuk a jó irányt, és
elindultunk a Student Welcome Days-re
(egy lyoni egyesület önkéntesei segítenek majdnem egész szeptemberben itt az elveszett
külföldieknek akármiben, legyen az bank, telefonvásárlás, lakáskeresés…)
Hamarabb odaértünk, mint hogy a kávézó kinyitott volna, ezért addig
letelepedtünk egy közeli szökőkútnál egy picike téren és átbeszélgettük a
maradék időt.
 |
| Szökőkút |
A My Little Café-ba visszatérve 3-kor,
jóval több embert találtunk, mint egy órával azelőtt. Szerencsére egy francia
srác rögtön odaugrott, mikor látta, hogy kissé el vagyunk tévedve, és
elmagyarázott mindent angolul, amit csak tudni akartunk. Még szerencse, hogy
ellátogattunk ide, mert kiderült, hogy nem mindegy, milyen sorrendben kezded el
a francia életedet. Először biztos lakcím kell, mert csak úgy tudsz bankszámlát
csináltatni, telefont pedig csak akkor tudsz vásárolni, ha van francia
számlaszámod. Kicsit compliqué az
egész, de elvileg holnap meg tudunk mindent oldani. Nagy mázlink van, mert egy
francia állami szervezet a CAF majd megtéríti
egy részét a lakbérünknek, csak oda is be kell jelentkeznünk minél hamarabb. Szerencsére
ezek a jóarc francia önkéntesek ebben is segítenek majd nekünk. Azért ezen mindig
elcsodálkozok, hogy itt ennyiféle támogatást igénybe lenni, csak azért, mert
egyetemista vagy – és nem érdekel senkit, hogy itteni, vagy bevándorló…
A rengeteg új
információval telítődve elindultunk körbenézni egy kicsit a városban, végigsétáltunk
a Rue de la République-en, és kicsit
bolyongtunk a kis utcákban is. Nem vettünk semmit, de boltról boltra jártunk
Lu-val és mutogattuk egymásnak a szebbnél szebb ruhákat, táskákat, mindenfélét.
Kiderült, hogy teljesen egy húron pendülünk, ő is pont ugyanolyan táskaőrült,
mint én, ő is naponta háromszor öltözik át minimum – szerintem össze fogunk
veszni az egyetlen tükrön a lakásban –, ő is imád vásárolni, és pont ugyanolyan
egészségesen tervezi az étkezéseit, ahogy én. Ezen kívül minden nap futni akar
járni (pont mint én), ezért is jó, hogy közel van a park. Elkezdtük hát
tervezni a közös életünket, kitaláltuk, hogy international flat-et csinálunk a lakásunkból, akárkit befogadunk,
akinek szüksége van néhány napi lakhelyre, ismerkedünk, bulizunk, és persze
tanulunk is. Azt mondta, ő sem akarja nagyon ellazulni az egyetemet, mégiscsak
azért jött, hogy szélesítse a látókörét, és új tudással gyarapodjon.
Nagyjából 3 óra
bolyongás után mindketten elfáradtunk, és elindultunk hazafelé. Holnap majd
újra találkozunk, a bank, telefon, internet miatt, egyszerűbb együtt csinálni
ezeket, mint külön-külön.
Itthon minden új
információt átadtam a mindig kíváncsi Marie Luce-nek, aztán bevetettem magam a
szobámba, kicsit rendezgetni a dolgaimat. Most pedig pillanatokon belül
megsütöm az itteni első rántottámat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése