Le 21 Septembre 2014 - Joyeux anniversaire!

Szülinapi torta, mécsesekkel + palacsinta

Délben keltem, mert szülinapom van, megtehetem – nem mintha eddig nem addig aludtam volna, ameddig akarok majdnem minden nap... Leültem a szőnyegemre a szobám közepén, és elkezdtem nézegetni az első szülinapi köszöntéseimet, otthonról. Közben Lu meghallotta, hogy ébren vagyok (fogalmam sincsen, hogyan), bejött, megölelt, boldog szülinapot kívánt, nagyon helyes volt. Majd a lelkemre kötötte, hogy be ne tegyem a lábam a konyhába. Így hát elmentem fürdeni gyorsan, aztán visszatértem a szülinapi üzenetekhez az üzenő falamon. Nem sokkal később legjobb lakótársam megint visszajött, mondta, hogy na, most már bemehetek a konyhába. Amint beléptem, a három fiú (Tilman, Aaron, Nicolas) és Lu kórusban rákezdték a Happy Birthday-t énekelni. Az asztalon torta, körülötte 20 mécsessel, palacsinta, kávé, minden, amire csak egy Birthday Girl-nek szüksége lehet. Én teljesen meg voltam hatódva, hogy még két hete sem ismerjük egymást, és máris sütnek-főznek nekem. Nagyon összeszoktunk, megszerettük egymást, már el sem tudom nélkülük képzelni a lyoni életemet.  

A szülinapi reggeli után összepakoltunk, és beültünk a buszba, mind az öten. Mikor kérdeztem, hova megyünk, a fiúk csak annyit mondtak: Keletnek. Többet szerintem ők sem nagyon tudtak. Elhagytuk Lyont, én elaludtam az autó ringatására, és mikor felébredtem, már nagyon vidéken voltunk. Erdő, mező, hegyek suhantak el mellettünk, kis falvakon mentünk keresztül. Gyönyörű idő volt, sütött a nap, csak néhány felhő volt az égen. A fiúk azt mondták, ez a szülinapom miatt van.

Sörözés a folyóparton

Megpróbáltunk felmenni egy hegyre, de kocsival behajtani tilos volt, úgyhogy a második opciót választottuk, megkerestük a közelben a folyót. Ott sem lehetett közvetlen a partig elmenni a busszal, mivel egy hatalmas kastélyt építettek oda, ami látogatható volt. Mi, kiszálltunk a buszból, bevonultunk a propriété privée, azaz a magán tulajdonra sörrel a kezünkben, strandpapucsban, Tilman pizsamában, mindenkin napszemüveg. A kapuban egy hölgy figyelmeztetett, hogy nem fognak ránk jó szemmel nézni a sör miatt, majd elmagyarázta, hogyan tudjuk megnézni a kastélyt, ingyenes idegenvezetés van. Mi nagyon céltudatosan elindultunk a folyó felé, mivel semmi kedvünk nem volt kastélyt nézegetni. A folyóparton leültünk, söröztünk, beszélgettünk, hülyéskedtünk. Pont egy sörre volt időnk, mert Nicolas-nak hamarosan indult a repülőgépe Németországba, ő csak három hétre jött.

Kivittük a reptérre, elbúcsúztunk tőle, majd mi elindultunk a közeli tóhoz. A buszban Lu-val mindketten elaludtunk, a hátsó ülésen, egymás mellett, de talán inkább egymáson, mert annyira zötykölődtünk, hogy nem lehetett nagyon egy helyben megmaradni. Tilman es Aaron pedig Bob Marley-t és Beatlest hallgattak és tervezték a közös új életüket a buszban.

A tó gyönyörű volt. Jó, nem olyan szép, mint a Balaton, az biztos – az a látvány mondjuk borzasztóan hiányzik –, de tetszett. A sok természetbe vágyó francia mind ott sétálgatott, néhányan pétanque-oztak, a gyerekek pedig bicikliztek, fogócskáztak. Mi letelepedtünk a parton, elterültünk a fűben, és élveztük a napsütést. Tilman gondolt egyet, fürdőgatyát húzott és beúszott egészen sokáig, pedig elég hideg volt a víz. Mikor elbújt a nap, és kezdett hűvösebbre fordulni az idő, elindultunk hazafelé, hogy együnk valamit, mert a reggeli óta semmi normális táplálék nem került a gyomrunkba.

Itthon a tegnapi paradicsomszószt felhasználva spagettit és salátát vacsoráztunk, aztán bevetettük magunkat Lu szobájába az ezeréves francia tévénk elé, és a három választható csatorna közül kerestünk egy viszonylag érdekeset. Aaron és Lu kitalálták, hogy így fognak franciául tanulni, be sem járnak majd az egyetemre. Én közben nézegettem az újabb szülinapi köszöntéseimet, beszéltem anyával és apával telefonon (végre), és még az is kiderült, hogy benne vagyok a 30Y legújabb klipjében, Zoli pont ölel. Ennél szebb szülinapi ajándékot nehezen tudtam volna elképzelni, ez az utolsó otthoni koncertemen készült pont, a Kobuciban.

Tilman nemrég elment a buszba aludni, Lu és Aaron is kidőltek már, én is alszom nemsokára, mert holnap újra egyetem, meg minden, ami azzal jár – pl. a korábban kelés. Azért azt még leírom, hogy el nem tudtam volna képzelni, hogy ennyire gyönyörű szülinapom lesz itt, ennél szebbet nem is kívánhattam volna.