Ma volt az első
reggel, hogy egyszerre keltünk és együtt reggeliztünk Lu-val, ami azért is volt
praktikus, mert nem késtem el az egyetemről – ő főzte a kávét, addig én össze
tudtam készülni.
Az egyetemre menet
rögtön profitáltam az új okostelefonomból és elolvastam az otthoni híreket
index-en, 444-en. Otthon is vicces volt néha olvasni, hogy mik történnek, de
valahogy innen még komikusabb, hogy az új metró beázik, hogy egy magyar képes
volt 11 napig sorban állni Londonban az új Iphone-ért, hogy aztán kétszeres
áron eladhassa otthon, hogy miniszterelnökünk már az USA-ban is híres, stb.
Imádom Magyarországot, de egy ennyire más kultúrából nézve tényleg paródia
néha.
Az egyetemen első
órám Lectures complémentaires volt,
amit egy fiatal lány, doctorant
tartott. Nagyon kedves volt, de világossá vált, hogy itt is elég sokat kell
majd dolgozni. Olvasnunk kell rengeteget, itt is prezentációt csinálni
csoportokban, és mellette az olvasottakat feldolgozni. De nagyon érdekesnek
látszik ez is. Szünetben Léna, az egyik csoporttársam kérdezősködött, hogy
vagyok, mi van velem, aztán együtt mentünk az udvarra cigizni – teszem hozzá,
itt az egyetemisták 80%-a minimum cigizik. A második órán már egymás mellett is
ültünk, azt is az a lány tartotta, aki az előző órát, de ez még érdekesebb
volt. Mini-kutatást kell majd csinálnunk a félévben, ezen keresztül fogjuk
megtanulni az antropológusok „terepmunkáját” és a különböző módszereket,
amikkel dolgoznak. Mindenkinek választania kellett négy nagy irány közül, és
egy kisebb témát kitalálnia, de mindezt az egyetemen, egyetemi életen belül.
Hármas csoportokban fogunk dolgozni, én összeálltam két lánnyal, és a külföldi
egyetemisták beilleszkedési nehézségeiről, lakáskeresésről, ilyesmiről fogjuk
készíteni a mini-kutatásunkat. Én azért találtam ezt ki, mert adottak az „alanyok”,
akikkel együtt élek konkrétan, a sok Erasmusos, akiknek ismerem az összes problémáját,
búját-baját. Elég izgalmasan hangzik a dolog, de viszonylag sok meló lesz vele.
A második óra után Léna-val
és egy másik csoporttársunkkal, Marie-val beszélgettem, olyan sokáig, hogy
észre se vettem, és máris 2 óra volt, rohannom kellett a harmadik órámra.
Odaértem, informatika terem, számítógépek mindenhol, 10 perc múlva kiderült,
hogy ez TÉNYLEG egy nyomorult informatika óra – amit azt hittem már rég
befejeztünk gimiben. A tanár elmagyarázta, mit fogunk csinálni.
Szövegszerkesztés, power point, excel kezelése… Nem is tudom komolyan, miért
szenvedtem végig az ECDL-t három éve. Erről az óráról pedig nem lehet
hiányozni, csak igazolással, ha hiányzunk, nincs kredit és még a végén ezen is
bukhat a félévem. Ráadásul mindezt pénteken délután, amikor már boldog
boldogtalan hazament. Szóval teljes kétségbeesve hallgattam, ahogy a tanár azt
magyarázza, amit a Vetésiben ezelőtt 4 éve – jó, volt, ami új volt, a technika
fejlődik, aláírom.
Mikor végre
kiszabadultam a számítógépek erdejéből, elindultam haza – farkaséhesen, mert
nem volt annyi szabad percem, hogy megebédeljek az óráim között – hogy összeszedjem
Lu-t, és együtt elmenjünk az internetünk után érdeklődni, és az internet
kávézóba nem messze tőlünk, hogy azért egy órát tudjunk kommunikálni az
otthoniakkal. Neki nem volt olyan szuper napja, mint nekem, ugyanis megvolt az
első francia órája és alig értett valamit, a kínai csoporttársai francia
suttogását végképp nem, úgyhogy elég lehangolva jött haza. Az SFR-nél pedig azt
mondták, várjuk meg amíg kapunk smst, hogy mikor mehetünk az internet-dobozért
vagy mi a csudáért, és szept.24-26 között aktiválják. Nagyon jó, újabb egy hét
internet nélkül. Mondjuk, a telefonomon működik a net, úgyhogy nem vagyok
teljesen elvágva, csak azért mégis jó lenne már skypeolni valakivel otthonról.
Most itt ülünk a Le Franklin-ben, Lu skypeol az egyik
barátnőjével, én várom Nicolast, aki azt mondta, nemsokára érkezik. Otthon Ivan&the parazol a Presszóban. Itt is biztosan lesz valami buli, megünnepeljük, hogy nem tudom… mindig van valami amit ünnepelhetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése