Le 30 Octobre 2015

Preparing for Halloween.

Ez egy elég rövid kis írás lesz, ugyanis ma nem nagyon csináltam semmi említésre méltót. Azért, amit mégis, azt megpróbálom hosszabban leírni, hogy izgalmasabb legyen, és ne hagyjátok abba a blog olvasását.

Tehát, reggel jó későn keltem, mert tegnap jó későn feküdtem le. Épp az ágyamban reggeliztem és Gilmore Girls-t néztem, mikor kaptam egy sms-t JB-től, hogy „La soirée était difficile hier” (Nehéz éjszaka volt a tegnapi). Először azt hittem, hogy a szomszéd szobából ír, mert annyira rosszul van, hogy kijönni sem bír, de én meg bemenni nem mertem, úgyhogy egyszerűen figyelmen kívül hagytam az üzenetet. Nem láttam még JB-t másnaposan, részegen is csak inkább spicces állapotban, és valahogy nem ma akartam megtudni, milyen az, ha igazán rosszul van. Később kiderült, hogy marha nagyot tévedtem, és ő már az egyetemen volt, mikor az sms-t írta, mert nem sokkal később bejött a bejárati ajtón, teljesen frissen. Csodálkoztam is, hogy bírta magát így összeszedni, de biztos különleges képességei vannak a másnaposság leküzdésére. Azért azt bevallotta, hogy a feje nagyon fájt reggel. Nem sokat beszéltünk, mert én éppen ébredeztem, ő meg már teljesen útra készen állt, bekapott néhány falatot a konyhában, és már itt sem volt, hazament.

www.weheartit.com

Én nem sokkal később kimásztam a pihe-puha ágyamból, és elmentem futni. Nem tudom, mennyire volt jó döntés, a tegnapi borzalmasan erős edzés után, de mindenképpen mozogni akartam. A végeredmény az lett, hogy alig bírtam hazajönni, a lábaim annyira feladták a harcot. A térdemnek most kutya baja, de mindenhol máshol olyan izomlázam van, hogy akármilyen mozgás nehezemre esik. Azért valahogyan hazavánszorogtam, gyorsan lefürödtem, aztán összedobtam egy gyors ebédet.

Palacsintát akartam enni, de kiderült, hogy JB majdnem az összes palacsintát megette, ami maradt. Iszonyatosan felhúztam magam, mert ugyanazt csinálta, amit otthon az apám és/vagy az öcsém szokott, egyetlen egy palacsintát hagyott, hogy maradjon nekem is, de azon kívül mindet megette. Négy darab volt még eredetileg, amit ha igazságosan elosztanánk (ahogy én feltételezni mertem), akkor kettő jutna mindenkinek, de valahogy ő ezt nem gondolta végig, szerinte én beérem egyel is. Pedig ő hazamegy anyukájához vacsorázni, nekem meg itt magamról kell gondoskodnom. Nem baj, sikerült valami érdekeset kihoznom egy pici cukkiniból, néhány szem baconből és az egyetlen egy palacsintából. El akartam menni vásárolni, de besötétedett, és sötétben utálok a városban mászkálni egyedül, akkor is, ha még csak 6 óra van, úgyhogy holnap reggelre halasztottam a dolgot.

Holnap jön a Dani délután/este, aztán a Vica, és egy hatalmas Halloween-partyt csapunk, amire én már nagyon készülök, találtam ötmillió receptet, igazi menüt állítottam össze meg minden. Majd lefényképezem, amiket csináltam, és akkor itt is lehet majd látni. Egyelőre nagyon izgatott vagyok, holnap az egész napomat erre fogom áldozni, tököt faragok meg ilyesmi. Pedig alapból én nem szeretem ezeket a fura ünnepeket, de a sütőtököt imádom, és mivel ilyenkor minden tele van sütőtökkel, meg sütőtökös receptekkel, muszáj kipróbálnom őket. Ráadásul töklámpást is van kedvem most faragni, pedig ilyen sem történik velem minden évben. Nem tudom, mikor voltam utoljára ilyen lelkes főzést illetően, de most alig várom a holnapi vásárlást és a főzést. 

www.weheartit.com

Le 29 Octobre 2015

Courir, c'est bien, Courir á Lyon, c'est mieux. 

Ma nagyon sokáig aludtam, és reggeli után bepótoltam a lemaradásomat, ami a blogot illeti, úgyhogy azzal még inkább elhúzódott az idő. Már délután három körül volt, mire befejeztem, és el tudtam indulni a parkba, futni. JB közben volt az egyetemen, de csak egy órára ment be a kettőből – legalábbis azt hiszem. Nem tudom, hogy jár be, lehetetlen követni. Tegnap azt mondta, hogy ma nagyon sokáig egyetemen lesz, ahhoz képest délben már itthon volt, és egész délután filmeket nézett. Azért panaszkodott hetekig, hogy neki nincs őszi szünet, de azt hiszem, elintézte magának, hogy legyen, egyszerűen nem megy be órára. Nekem mindegy, nem az én dolgom igazából, csak furcsállom kicsit. Ja, és ezek után megfogadtam, hogy soha nem fogom hagyni, hogy sajnáltassa magát, ha tanulásról van szó, mert esküszöm, néha én sokkal többet tanulok, mint ő, csak én csendben csinálom.

Vissza, a parkhoz. Szóval, elmentem futni délután, gyönyörű idő volt – elég meglepő változás a tegnapi hatalmas viharhoz képest –, a parkban is rengetegen voltak. Futók nem annyira, inkább családok sétálgattak össze-vissza, úgyhogy a futópályán egészen zavartalanul lehetett haladni. Lefutottam a nagy kört a park körül, 4 km, majd este jövök vissza, a Courir á Lyon-hoz, és futok velük is még egyet.

Hazajöttem, gyorsan lefürödtem, JB pont akkor ment futni, pont váltottuk egymást. Aztán el is rohant, ahogy hazajött, mert valami konferenciára ment fél 7-re. Én kiválogattam és kimostam a ruháimat, teregettem, ebédeltem, elütöttem az időt, aztán fél 7-kor visszamentem a parkba.

Most nagyon sokan voltak a bejárat előtt, szerintem többen, mint mikor Borival voltunk. A Courir á Lyon egy facebook csoport, aminek a tagjai heti két edzést szerveznek, csütörtökön fél 7-kor, és vasárnap fél 6-kor. Több edzőjük is van, akik ezt hobbyként csinálják, teljesen önkéntesen, tehát minden ingyen van. Velük voltunk vasárnap Borival, és én elhatároztam, hogy rendszeresen járni fogok, mert nagyon jó kis edzéseket tartanak, és így legalább biztosan elmegyek heti kétszer futni, mert ők ott vannak, ha esik, ha fúj. Ma is a bemelegítő 2,5 km-vel kezdtünk, a tó körül. Futás előtt egy srác odajött hozzám barátkozni, de én annyira izgatott voltam a futás miatt, hogy nem nagyon vettem észre, úgyhogy szegény tovább állt. Ilyen ez a sport, ha nagyon koncentrálsz, a potenciális ismerkedős helyzeteket sem veszed észre… Na, mindegy, lefutottam a kört a tó körül, megint rekordidőt mentem, 15 perc alatt nyomtam le a 2,5 km-t, ami nagyon jónak számít nálam, mert tényleg sokkal lassabb vagyok, ha egyedül futok. Utána két csoportra váltunk, az egyik rész lépcsőzni ment, a másik pedig a parkban maradt erősíteni. Én maradtam, mert a térdem nem bírná a lépcsőket, az biztos. Nem tudom, hogy jól tettem-e, mert kb. negyven percen keresztül kellett fekvőtámaszozni, felülni, futni, ugrálni, guggolni… Iszonyatosan intenzív edzés volt, én a végén már csak feküdtem a fűben, mert egyszerűen képtelen voltam megcsinálni a fekvőtámaszokat. Elég sárosan, és remegő végtagokkal, de boldogan és jóleső fáradtsággal botorkáltam haza.

www.weheartit.com

Itthon jó forró vízzel lemostam magamról a sarat, aztán elkezdtem vacsorát csinálni. JB közben hazaért, de megint rohant, mert kiderült, hogy valami buliba megy a csoporttársaival, és kb. fél órája volt csak itthon. Amíg én megcsináltam a vacsorát, addig ő összekészülődött, aztán gyorsan evett, és elrohant, én meg itthon maradtam a mosatlan edényekkel. De annyira nem bántam. Amúgy, céklasalátát csináltam, olyat, amilyet anya szokott, majonézes-almás céklasalátát, és isteni finom volt. Az este további részében vasaltam, és megpróbáltam megnézni a Slam Poetry OB-t, ami nemrég volt Budapesten, de csak a feléig jutottam. 

Le 28 Octobre 2015

Are you gonna say goodbye?

I really don’t want to hear it.

Reggel szépen felkeltünk Borival, nem nagyon siettük el a dolgot. Ő már tegnap összepakolt, úgyhogy nem volt sok dolgunk igazából.

bitches love cake

Reggelire elővettük a tortát, amit tegnap sütöttünk, rátettük a birthday girl-ös gyertyát, amit még Kati küldött szeptemberben a szülinapomra, és boldog szülinapot kívántunk. Mivel egyikünknek sem volt „rendesen” megünnepelve a szülinapja, úgy döntöttünk, hogy együtt ünnepelünk, itt nálam. Ezért sütöttük tegnap a tortát, és ezért vettünk egymásnak ajándékot is hétfőn. Persze, anyáéktól is kaptam ajándékot, meg Katitól is, és Bori is kap majd, ha hazamegy, de ez mégsem ugyanaz, mint a régebbi szülinapok, amikor az egész nap tényleg rólunk szólt, mi választottuk ki az ebédet, hatalmas tortát kaptunk, és mindenféle ajándékot. Azért ezek a dolgok hiányoznak néha. De, most nagyon jó volt, hogy Borival ezt így kitaláltuk, mert egyrészt a torta nagyon finom lett, másrészt legalább kicsit szülinaposnak éreztük magunkat, pedig abszolút nem volt szülinapunk. A gyertyát is elfújtuk, bár én elfelejtettem kívánni.

A nagy tortázás után átrohantunk a Sparba, pizzáért, azt ettük ebédre, közben filmet néztünk. Nekem sajnos iszonyatosan begörcsölt a hasam, és mikor a második fájdalomcsillapító sem hatott, azt hittük, nem fogom tudni kikísérni Borit a vonathoz, de szerencsére később jobban lettem. A vonat fél 3 után egy kicsivel indult, és szerencsére időben kiértünk az állomásra. Itt nagyon kell figyelni, mert a vonatok tényleg percre pontosan indulnak, nem várnak senkit, Bori vonata is 14:38-kor pontban elindult, volt néhány ember, aki pont lecsúszott róla, és 14:38:20-kor már csak azt látták, hogy a vonat szépen lassan távolodik, és mondanom sem kell, borzasztó mérgesek voltak, a kalauzzal kiabáltak. Mondjuk, én nem nagyon tudtam figyelni rájuk, mindig kikészülök, ha Bori hazamegy. Egészen kiskorunk óta sülve-főve együtt voltunk, úgyhogy elég nehéz megszokni most, hogy ilyen keveset találkozunk, ilyenkor pedig borzasztó érzés, hogy hazamegy. Már ott a peronon sem nagyon bírtam visszatartani a könnyeimet, aztán a buszon is hazáig pityeregtem. Sétálni akartam a Rhone partján egy kicsit, gondoltam, majd a friss levegőn megnyugszom, de akkora vihar volt, hogy villámlott meg dörgött az ég, úgyhogy inkább hazajöttem. JB kérdezgette, hogy jól vagyok-e, én meg próbáltam mutatni, hogy igen, persze, de nem nagyon hitte el, és ami rosszabb volt, hogy nem hagyott békén, mindenhova jött utánam. Biztos vigasztalni akart, de nekem nem nagyon volt erre most szükségem.

www.weheartit.com

Úgy döntöttem, kitakarítok, legalább valami hasznossal foglalom el magam. Úgyhogy fogtam a porszívót, és jó alaposan kiporszívóztam a szobámat, még az ágyneműmet is lehúztam, kimostam, meg azt is, amiben Bori aludt. Szép rendet raktam a szobámban, meggyújtottam az IKEA-s illatos mécseseket, vaníliás kávét iszogattam, és aztán szép lassan megnyugodtam. Majd karácsonykor újra találkozom a kishúgommal, már csak 47 nap és 22 óra…

Este beszéltem anyával, közben JB megcsinálta a vacsorát. Elég érdekes levest főzött, hogy szépen fogalmazzak. Belerakott krumplit, hagymát, paprikát, és káposztát, megfőzött mindent, aztán összeturmixolt mindent. Nem volt annyira rossz, mint amilyenre számítottam, de nem ez lesz a kedvenc levesem, az biztos. Sőt, ezentúl megpróbálom elkerülni. JB elég érdekes ételeket tud csinálni, és szegény még büszke is rájuk, pedig én igazán nem sorolnám a jó kaják közé… De, majd csak belejön. Meg amúgy is, a franciák néha elég fura dolgokat esznek, szóval, lehet, hogy ez teljesen normális, csak nekem szokatlan. 

Le 27 Octobre 2015

Autumn leaves. 

Reggel felkeltem 9-kor Leventével, mert a nővére, Dorka jött érte. Beszélgettünk jó sokáig a konyhában, aztán ők elmentek a parkba sétálni, én pedig leszaladtam a boltba néhány dologért, mert Borival szülinapi tortát akartunk sütni magunknak. Már a receptet kinéztük tegnap, citromos csokis torta lesz, kicsit bonyolult recept, de nagyon jól hangzik. Mikor visszaértem a lakásba, felkeltettem Borit, és közben JB is felébredt. Azt hiszem ma volt valami órája, amire bement délután, de elég össze-vissza intézi most az egyetemi dolgait. Elvileg nekik nincs szünet, de gyakorlatilag egy csomó órájuk elmarad.

Miután megreggeliztünk, Borival felkerekedtünk, és elmentünk az IKEA-ba. Körbenéztünk, és megállapítottuk, hogy a budaörsi IKEA nagyobb, és majd ha hazamegyek, oda is elmegyünk. Nem vettünk sok dolgot, én egy kis bádog cserepet vettem a konyhába, a mentámnak (hétvégén vettem a Carrefour-ban egy cserepes mentát, hogy legyen itthon), meg kis illatos mécseseket, és egy kancsót, szóval csak a legfontosabbakat. Nagyon sok dolgot láttam még, ami jó lenne a lakásba, de most nincs olyan sok pénzem, először megvárom, amíg az ösztöndíjam megérkezik, abból talán tudok majd vásárolni. Ott is ebédeltünk az IKEA-ban, svéd húsgolyókat ettünk, nagyon finom volt. Hazafelé igyekeznünk kellett, mert én 4-re mentem próbanapra a családhoz babysitterkedni. Találtunk egy buszt, amiről azt gondoltuk, hogy gyorsan hazaérünk vele, hát jó nagyot tévedtünk, mert akkora kerülőt tett, hogy sokkal lassabb volt, mintha villamosoztunk volna… Tipikus eset, ha sietni akarsz, az egész univerzum ellened van.

google.fr

Végül sikerült időben elindulnom, és még hamarabb is odaértem a családhoz. Az anyuka beengedett, pont náluk volt egy vendég kisfiú játszani, úgyhogy a gyerekek nem nagyon figyeltek rám, együtt játszottak egy kupacban. Az anyuka ott hagyott velük, hogy beszélgessünk, de én nem akartam nagyon megzavarni őket, tök hülye helyzet volt. A legkisebb fiú, Kelemen, ott autózott körülöttem, vele elkezdtem beszélgetni, nagyon helyes volt, megmutatta a játékait, a könyveit. Aztán nemsokára megérkezett a vendég kisfiú anyukája, úgyhogy ők hazamentek, mi pedig lementünk az anyukával meg a két fiúval megnézni az iskolájukat, a kislány addig fent maradt a lakásban. Jó nagyot sétáltunk a környéken, megpróbáltam mindent megjegyezni, de lehet, majd még egyet kell arrafelé sétálnom egyedül is, mert így elsőre kicsit sok volt az információ. Utána visszamentünk a lakásba, és az anyuka kiadta a gyerekeknek, hogy játszanak velem valamit, hogy megismerkedjünk. A legkisebb rögtön szaladt a nővéréhez, hogy ő ajándékot akar nekem csinálni, és segítsen neki. Úgyhogy, a legnagyobbra maradtam, aki lehozott nekem egy társast, a Ki kicsoda? nevűt – nekünk is volt ilyen, mikor picik voltunk. Eddig nem nagyon beszéltünk magyarul, csak ha az anyuka erőltette, mert a gyerekek nem nagyon akartak magyarul beszélgetni, én pedig nem akartam rossz benyomást kelteni, hogy erőltetem, úgyhogy végig franciául társalogtunk. Majd szépen lassan, ha jobban megismerkedünk, beszélgethetünk magyarul is biztosan. Már az is nagy szó volt, hogy Lucas megkereste a magyar társasjátékukat és azt hozta le. Jót játszottunk, főleg, hogy segítettem neki kimondani a magyar neveket a játékban, annak nagyon örült, látszott rajta, hogy érdekli a nyelv. Miután készen lettek az ajándékkal (kaptam egy gyönyörű halloween-i rajzot, tisztára meghatódtam), a legkisebb is csatlakozott hozzánk, odaült mellém, és közös erővel legyőztük a bátyját, többször egymás után. Aztán Lucas meg is unta a játékot, és inkább elvonult a húgához. A kicsit viszont teljesen felvillanyozta, hogy végre valakivel lehet társasozni, úgyhogy egymás után hozta le a játékait, és borzasztóan sokáig játszottunk, de én is annyira élveztem, hogy észre sem vettem, és eltelt még két óra. Mikor az anyuka megkérdezte, tudok-e maradni 8-ig, rávágtam, hogy persze, anélkül, hogy komolyabban belegondoltam volna. Hétkor befejeztük a játékot, az anyuka elkezdett vacsorát készíteni, Kelement pedig elküldtük fürödni. Megmutattak mindent, hogy mi hogy van, mit szoktak vacsorázni, mikor, milyen rendszer szerint élnek. Nem lesz nehéz belejönni, mert nálunk is így működött minden, mikor kicsik voltunk. A főzés lesz kicsit nehezebb, mert nagyon egészségesen élnek, és szigorú szabályok szerint kell főzni, de majd megkérem az anyukát, hogy az első néhány hétben írja ki nekem, mit főzzek, és akkor legalább nem lesz gond vele. Még ott maradtam megnézni, a legkisebb hogy fürdik, mert rá még figyelni kell, hogy mindenét rendesen megmossa. Közben halálra röhögtem magam, mert Kelemen produkálta magát, ugrált össze vissza, meg táncolt, nagyon vicces volt, tényleg. Így mondjuk több időt vett igénybe a fürdés, de legalább én is jól szórakoztam.

Nyolc után egy kicsivel szabadultam el, és borzalmasan szégyelltem magam, mert szegény Bori meg otthon várt, és nem tudta, hogy mi van. Mire hazaértem, megcsinálta a palacsintatésztát, és elkezdtük együtt kisütni. Jó későn vacsoráztunk, de JB nagyon boldog volt, hogy palacsintát eszünk, mert imádja, főleg, hogy még cidre is volt hozzá. Vacsora után összeraktuk a szülinapi tortánkat, mondjuk jól elment vele az idő, éjfélre lettünk kész vele, és még meg kellett dermednie, úgyhogy betettük a hűtőbe, majd holnap reggelre jó lesz. Megnéztünk néhány Jóbarátok részt, aztán mentünk aludni, mert mindketten jól elálmosodtunk. 

Le 26 Octobre 2015

No school. Just shopping.

Reggel jó sokáig aludtunk, mire felébredtünk, JB már itthon volt. Olyan 8 körül érkezett, az unokatestvére hozta autóval. Bemutattam neki Borit, aztán ő a szobájában pakolászott, mi megreggeliztünk.

piknik a Parkban

Kitaláltuk, hogy ma a parkban fogunk ebédelni, mert gyönyörű idő volt. Elmentünk a Carrefour-ba, vettünk mindenféle finomságot, aztán itthon összeraktuk a piknikhez való dolgokat, felkaptunk egy pokrócot, és kisétáltunk a parkba. Nagyon jó volt, sütött a nap, igazi őszi idő volt, még kabát sem kellett, úgy felmelegedett az idő. Úgy teleettük magunkat, hogy ebéd után csak feküdtünk a pokrócon és néztük a lehulló faleveleket, nagyon jó volt. Miután pihentünk egy kicsit, visszasétáltunk a lakáshoz, lepakoltuk a pokrócot meg mindent, aztán egy kávé után elindultunk a plázába.

Borinak is vásárolnia kellett néhány dolgot, és megbeszéltük, hogy mivel mindkettőnknek most volt a szülinapja, választunk valamit, és a másik kifizeti – igazából majdnem olyan, mintha saját magunknak vennénk ajándékot, de mégsem. 

www.weheartit.com

Tehát, elmentünk a Part-Dieu-be, ahol rengetegen voltak. Először nem is értettük, hogy miért, de később rájöttünk, hogy persze, szünet van, mindenki vásárol… Bejártunk egy csomó boltot, vettünk mindenfélét. Persze, tipikus eset, hogy amikor az ember vásárolni megy, akkor alig talál valamit, így volt ez most is, annyira akartunk szülinapi ajándékot választani magunknak, hogy semmi sem volt „elég jó”. Végül azért Bori választott egy sálat, aminek a felét én fizettem, én pedig kaptam tőle egy pulcsit. Nem mondanám, hogy üres kézzel mentünk haza, sőt, annyi mindent vettünk végül (nagy részben kaját igazából), hogy alig bírtuk hazacipelni.

Gyalog sétáltunk haza, úgyhogy jó későn érkeztünk meg, de még pont volt idő összedobni egy spagettit. JB teljesen el volt ájulva, hogy mi még jobb spagettit csinálunk, mint ő, és én nem is árultam el neki a titkos hozzávalót (anya paradicsomszósza, amit nemrég küldött), hadd higgye azt, hogy mi ügyesebbek vagyunk.

Este 9 körül kimentünk a Perrache-hoz Borival, mert az egyik barátnőnknek, Dorkának – aki Grenoble-ban tanul – jött az öccse Genfből, és ilyen későn már nem volt semmi közlekedési eszköz Grenoble-ba, csak ide, Lyonba, úgyhogy megkérték, hogy hadd aludjon itt. Kimentünk Leventéért, aztán itthon megetettük spagettivel, és nem is olyan későn lefeküdtünk aludni, mert mi Borival a vásárlásban, Levente meg a sok utazásban fáradt el. 

Le 24-25 Octobre 2015

Happy week-end. Sisters reunited.

Szombat: Reggel csak egy kávét ittunk gyorsan, és közben kitaláltuk Borival, hogy elmegyünk futni még reggeli előtt. Felöltöztünk, és irány a park. Gyönyörű idő volt, sütött a nap ezerrel, és hideg sem volt. Futottunk egy kört a tó körül, aztán még egy kisebbet ráadásnak, összesen kb. 5 km-t lenyomtunk. Nagyon jó volt, Borival nagyjából ugyanazzal a sebességgel futunk. Ő mondjuk gyorsabb kicsit, de ilyenkor bevár, és nem kell nekem sem nagyon megerőltetnem magam.  

Musée des Confluences

Hazafelé beugrottunk a szomszéd boulangerie-be, és vettünk magunknak egy-egy croissant-t, az volt a reggeli. Idő közben Dani telefonált, hogy nemsokára nálunk van. Olyan 3 körül ide is ért, együtt főztünk ebédet, Dani bemutatta megint főzőtudományát, megint tejfölös-citromos csirkecombot sütött. Én csináltam hozzá rizst, Bori meg salátát, igazi csapatmunka volt. Elég későire sikerült az ebéd, 5-kor fejeztük be.

Este, még kitaláltuk, hogy elsétálunk a Confluences-hez, oda, ahol a két folyó összefolyik. Dani mindenképp meg akarta nézni a Musée des Confluences-t is, ami tavaly december óta van nyitva, így ő még nem látta. Fel is mentünk az épület tetejére, ahonnan gyönyörű kilátás van az egész városra. Hazafelé sétáltunk, jó sokat, konkrétan bejártuk a fél várost, közben ránk is sötétedett. 

kilátás a Musée des Confluences tetejéről

Itthon pedig vacsora közben Jóbarátokat néztünk, és hozzá mojito-t ittunk.

Bori épp megmássza a
Croix-Rousse egyik léőcsőjét

Vasárnap: Dani reggel nagyon korán elment, mert várta a telekocsi, ami Bretagne-ba viszi, az anyukájához és a húgához. Én felkeltem vele, de Borit esélytelen volt felébreszteni, na meg nem is annyira akartam, végül is, nyaralni jött, és a nyaraláshoz hozzátartozik az alvás. 

Miután Dani elment, a konyhában próbáltam behozni a blogos lemaradásomat egy kávé mellett, de nem jutottam sokáig. Nemsokára aztán Bori is felkelt, és elindultunk várost nézni. Először elmentünk a Subway-be ebédelni, aztán elsétáltunk a Croix-Rousse nevű negyedbe, mert talán az az egyetlen része Lyonnak, amit még nem látott Bori – tavasszal elég sok helyre elmentünk, akkor is, ha borzalmas idő volt. A Croix-Rousse gyönyörű volt most is, mint mindig, a dimbes-dombos utcákkal, a gyönyörű kilátással… Találtunk egy kávézót, ahol napágyakra lehetett feküdni, ahonnan rá lehetett látni majdnem az egész városra. Gyönyörű volt, a kávé nagyon finom, a pincér meg roppant kedves. Borival folyamatosan nevettünk, annyi hülyeséget összehordtunk felváltva. 

kilátás

Jó nagyot sétáltunk, megmásztuk Lyon legnagyobb dombját, aztán hazamentünk, még volt időnk egy kávéra és néhány Jóbarátok-részre, mielőtt edzésre mentünk a parkba. Van egy futós csoport facebook-on, a Courir á Lyon (Lyonban futni), akik minden csütörtökön és vasárnap edzéseket szerveznek a parkban. Eddig még egyszer sem voltam, de most gondoltam, Borival elmegyek, megnézzük, milyen. 

Este fél 6-kor volt a találkozó a főbejárat előtt, elég sokan voltunk. Az edzés abból állt, hogy futottunk egy kört a tó körül (2,5 km), aztán volt egy kis erősítés külön lányoknak, külön fiúknak, és utána, még aki akart, az futhatott egy kiskört a tó körül (2,5 km) vagy egy nagy kört a park körül (3,8 km). Mi az erősítés után inkább hazamentünk, mert nem bírtunk többet mozogni. A futás még nem lett volna olyan megerőltető, de az erősítés olyan kemény volt, hogy Borival alig bírtunk utána hazasétálni… De annál jobban esett utána a vacsora, meg a szokásos Jóbarátok. JB nem jött ma kivételesen haza, majd csak holnap reggel, úgyhogy miénk volt az egész lakás továbbra is. 

Le 23 Octobre 2015

- Megalapítottuk a MEFESZ-t.

- Mi faszt?

Ma szép nyugodtan felkeltem, olyan 11 körül, sorozatot néztem, aztán összepakoltam nagyjából a szobámban, hogy Borinak legyen hely. Még szerencse, hogy a későbbi vonattal jött, mert a korábbihoz elég sietősen értem volna csak oda.

Délután 1-kor elindultam érte az állomásra, út közben találkoztam JB-vel, aki pont hazafelé tartott. Azt mondta, ő nemsokára indul haza, úgyhogy ha mázlink van, akkor még a lakásban találjuk, de nem valószínű. Hát, oké.

13:20 körül már ott ácsorogtam a Gare de Part-Dieu-n és minden egyes bőrönddel rohanó vagy csak szép lassan sétáló tömeget végignéztem, hátha ott van valahol közöttük a kishúgom. Egyszer csak az egyik vágány felől megindult egy hatalmas embertömeg, akkor érkezett be egy vonat. Gondoltam, hogy az lehet a Genf felől jövő, úgyhogy megálltam a lépcsővel szemben, és próbáltam kiszúrni Borit. Nem volt nehéz, mert egyszer csak azt láttam, hogy valaki fülig érő vigyorral a száján jön lefelé a lépcsőn, aztán, a következő pillanatban már ugrottunk is egymás nyakába. Együtt hazamentünk a busszal, JB-t már nem találtuk a lakásban. Bori kiosztotta az otthoni ajándékokat, amiket anyáék küldtek. Megkaptam a futógatyámat, amit otthon hagytam, egy rakás gyógyszert, hogy ha beteg leszek, valahogy megküzdjek vele, kontaktlencsét, párizsi vaníliakávét, cigit (mert otthon feleannyiba kerül), és egy kis zsebpénzt, a szülinapomra. Nagyon boldog voltam, most már tényleg megvan minden, ami kell. Na, jó, néhány dolog mindig hiányzik, de majd amint kapok ösztöndíjat, meg fizetést, beszerzem azokat is. Az ajándékosztás után megebédeltünk Borival, tegnapról még maradt egy kis saláta, meg leves is.

Délután megnéztük együtt a Szabadság, szerelem c. klasszikus, október 23-i filmet, amit minden évben ezen a napon megnézünk együtt – tavaly talán kimaradt, de az volt az egyetlen az utóbbi öt évben kb. 

Szabadság, szerelem

Este elmentünk a Carrefour-ba vásárolni, megvettünk minden hozzávalót a mojito-hoz, aztán itthon vacsorasütés közben azt raktuk össze. Úgy volt, hogy Camille-ék átjönnek, de utolsó pillanatban írt, hogy nem tudnak mégsem, úgyhogy ketten maradtunk. Megnéztünk vagy hat részt a Jóbarátokból, közben mojito-t ittunk meg pizzát ettünk, igazi girls night volt. 

Le 22 Octobre 2015

Every morning you have two choices: continue to sleep with your dreams or wake up and chase them.

Reggel, mikor ránéztem az órámra, először meglepődtem, utána pedig egy „akkor már mindegy” gondolattal a másik oldalamra fordultam, és aludtam tovább. Az órám szerint ugyanis 7:30 volt, ami azt jelentette, hogy fél óra múlva kezdődik a Civilisation des pays lusophones c. órám. Esélyem sem volt beérni, leghamarabb is olyan 9 körül értem volna az egyetemre, és egy órás késéssel sok értelmét nem láttam a dolognak. Soha nem szoktam elaludni, most is be volt állítva az ébresztőm, fogalmam sincs, hogy történt. Valószínűleg folyamatosan lenyomtam, és mindig visszaaludtam. Arra emlékszem, hogy 6-kor felébredtem, de úgy ítéltem meg, hogy még túl korán van felkelni. Hát, ez volt a hiba, azt hiszem.

www.weheartit.com

Ezek után, gondoltam, most már akkor kialszom magam rendesen, úgyhogy legközelebb 11-kor ébredtem fel. Kitámolyogtam a konyhába, JB ébren volt, ahogy meghallotta, hogy felkeltem, jött ki az előszobába, és kérdezte, hogy na, mi történt, nem tudtam felkelni? Elmeséltem neki, hogy sikerült életemben először elaludnom, de nem nagy gáz, egy hiányzás nem gond erről az óráról, csak a jegyzetet kell valakitől elkérnem majd. Nagyon vigyorgott, miközben magyaráztam neki, aztán bejelentette, hogy úgy látszik, ez egy ilyen nap, ő is ugyanúgy elaludt, mint én. Fél 9-kor lett volna órája, fél 9-kor ébredt fel, úgyhogy ő sem ment sehova. Azt mondja, hajnalban hallotta az ébresztőmet, azt hitte, hogy az övé, ezért kikapcsolta a sajátját, és emiatt neki 8-kor már nem is csörgött. Ő sokkal jobban ráparázott a dologra, mint én, teljesen ki volt akadva, hogy lemaradt az órájáról. Engem annyira nem zavar a dolog, egy hiányzás belefér, legalább kialudtam magam rendesen.

www.weheartit.com

Fogtam egy csésze kávét, és bevettem magam a szobámba, mert 1-ig el kellett olvasnom két cikket a mai második órámra, és elég hosszúak voltak, idő kellett hozzá. Nem sikerült így sem a végére érnem, de a metrón majd befejezem. JB-nek később kezdődött az órája, úgyhogy ő nem indult még el, akkor, amikor én.

Kimaradt a buszom, a következőre negyedórát kellett várnom, úgyhogy elég jelentős késéssel, de odaértem az órámra, és nem is volt belőle nagy gond, Bastienék tartottak ma előadást, és nem sokkal azelőtt kezdték el, hogy odaértem. Érdekes volt a téma, a vadászatról, a vadászok szerepéről és társadalomban betöltött pozíciójukról tartottak előadást, méghozzá nagyon jót, úgyhogy megérte bemennem. Ez az előadás végre felülmúlta a miénket is, tényleg nagyot alkottak. Adrian, a mindenbe belekötő tanár alig tudott hozzáfűzni valamit a végén – azért nem kell aggódni, sikerült így is félórán keresztül beszélnie.

Hazafelé megint félórát vártam a villamosmegállóban, mert ilyenkor annyian vannak, hogy egyszerűen képtelenség felférni. Az ötödik villamosra sikerült felszállnom, úgyhogy viszonylag későn értem haza. Ma nem mentem futni, mert tegnap is csak egy fél kört bírtam lefutni a parkban, úgy megfájdult a lábam. Amúgy is pihentetnem kéne, amíg Bori jön, mert majd vele megyünk sokat futni.

JB utánam kb. 10 perccel ért haza, nem ment be az utolsó órájára, mert valami betegség bujkál benne, és nem érezte annyira jól magát. Dani átjött olyan 5 körül, hárman kávéztunk egyet a konyhában, meg beszélgettünk, mert Dani és JB eddig csak egyetlen egyszer találkoztak, akkor, mikor JB jött megnézni a lakást, és Dani még itt lakott. Jót dumáltunk, aztán JB elment tanulni, mi Jóbarátokat néztünk, de nem sokkal később Dani is hazament, mert valami dolga volt még este a campus-on.

Este én főztem, kitaláltam, hogy csinálok sütőtök-krémlevest és cézár salátát, úgyhogy nekiláttam, és másfél óra alatt nagyjából össze is hoztam a dolgot, mondjuk közben eléggé nagy káosz uralkodott a konyhában, és össze-vissza kapkodtam. Ez mind azért volt, mert JB bulizni ment valahova, és nem akartam, hogy miattam késsen, de sajnos így sem sikerült időben kész lennem. Nem baj, a leves is meg a saláta is eszméletlen finom lett, úgyhogy nagyon büszke voltam magamra. 

Le 21 Octobre 2015

Boldog szülinapot, Bori!

Ahhoz képest, hogy elég későn feküdtem le, simán felkeltem reggel. Indulás előtt még maradt egy kis időm átnézni a beadandómat, aztán felhúztam a cipőmet, és siettem az egyetemre. Ma hamarabb indultam el, mint ahogy szoktam, mert ki kellett nyomtatnom pár dolgot. Óra előtt Tom keveredett egyszer csak mellém, rám köszönt, megpuszilt, megkérdezte, hogy vagyok, aztán, hogy „prete pour la paléo?” (készen állsz a paleo-ra?), és miután grimaszoltam egyet, ami kb. annyit takart, hogy „nem nagyon…”, bement a terembe. Engem eléggé váratlanul ért ez a hirtelen közeledése, mivel szeptember eleje óta összesen kb. két mondatot beszéltünk, de örültem neki. Úgy látszik, ez ilyen hangulatfüggő nála, és eddig mindig akkor találkoztam vele, mikor épp rossz passzban volt. Később én is bementem a terembe, és eléggé meglepődtem, mert 10:03 volt, és a paleonéni még nem kezdte el a mondókáját, sőt, még a katedrára sem ment fel. Something has changed… De aztán, nem sokat kellett várni, egyszer csak odapattant, és belekezdett a neandervölgyi emberekről szóló, véget nem érő monológjába. Szerencsére, az óra végére eljutottunk odáig, hogy a neandervölgyi emberek 220 000 év után (végre) kihaltak.

A második órám előtt le kellett adnom egy papírt a titkárságon, de mivel nem volt ott a titkárnő, ezért a postaládájába (nem éppen postaláda, de valami olyasmi, nem tudok rá jobb magyar szót) kellett bedobni, amit nem talált senki. A keresés közben összefutottam megint Tommal, aki szintén a titkárnő ládáját kereste, ugyanazért, mint én, úgyhogy csatlakozott hozzám, és együtt jártuk végig a vezetőség épületét. Nagy nehezen megtaláltuk, betettük a papírjainkat, aztán elindultunk együtt órára. Közben beszélgettünk, és kiderítettem, hogy még mindig portugált tanul, még mindig Giuisti a tanára (mázlista), és jövőre Brazíliába szeretne menni, úgyhogy most azt intézi éppen. Én igyekeztem nem elsárgulni az irigységtől, de majd megpukkadtam magamban, és annyira elgondolkoztam, hogy észre sem vettem, Tom elköszönt, csak annyit láttam, hogy a hatalmas túrahátizsákjával már rég előttem jár. Brazília… Én is mehetnék amúgy, de egyrészt fogalmam sincs, hogy mennyi pénzbe kerül, és van egy olyan érzésem, hogy a repülőjegyeket nekem kéne állni, ami önmagában is hatalmas költség, másrészt úgy döntöttem, kihagyom az Erasmust jövőre, mert nekem már pont elég az, hogy ide kijöttem, inkább megpróbálok itt kicsit gyökeret ereszteni, pénzt keresni, és inkább csak nyáron meg év közben utazgatni. Majd egyszer eljutok Brazíliába is biztosan, nem kell siettetni a dolgot. Visszatérve az egyetemhez, miután Tom szépen faképnél hagyott, a terem felé vettem az irányt, ahol Enquete Ethno lett volna. Még kint cigiztem az ajtó előtt, mikor kijött az egyik srác, közölte, hogy „elle n’est pas lá” (nincs itt a tanárnő), és hogy a beadandóinkat a postaládájába kell dobnunk. Felmentünk, megkerestük a ládát, beletettük a papírjainkat, aztán szabadság, mehettünk haza. Én a villamoson nagyon örvendeztem, mert közben a nő is felhívott, akihez állásinterjúra mentem volna, hogy ne menjek sehová, mert nincs náluk áram, és majd, ha rendeződik a helyzet visszahív és egyeztetünk időpontot.

Így délután 4 helyett már 1-re hazaértem, és eldicsekedtem JB-nek, hogy számomra mára ennyi volt az egyetem. Ő meg visszavágott, hogy hatalmasat aludt, és hogy ő nem is megy be egyetemre. You won. A délután hátralévő részében én kiélveztem a gyorsan jött szabadságot, azaz sorozatot néztem, JB pedig először vadul telefonált, aztán átjött egy haverja és kb. három órán keresztül dumáltak a szobájában. Este együtt vacsoráztunk, kolbászt és valami rakott krumpli-szerűséget ettünk, amit a nagynénje csinált, és nagyon finom volt. Megegyeztünk, hogy holnap én csinálok vacsorát, mert ő már elég régóta pörög a konyhában.

És a mai nap legfontosabb híre: Bori tegnap éjjel megérkezett Genfbe, ma van a szülinapja, és pénteken végre ide is ér, ha minden igaz. Lényeg a lényeg, én nagyon boldog vagyok, és számolom vissza az órákat. 

ez a kép tavasszal készült, mikor Bori meglátogatott

Le 20 Octobre 2015

Tuesday is Monday’s ugly sister.

Tegnap elfelejtettem leírni a tegnapi nap hírét: van ösztöndíjam! Kaptam egy emailt a CROUS-tól délután, hogy véglegesítették a papírjaimat, és beszámították a két testvéremet, és kétszeresére emelték az ösztöndíjamat, ami azt jelenti, hogy havonta kapok nagyjából 300 eurót, tehát, anyáéknak nem kell többet költeniük rám. Mondjuk, muszáj így is dolgoznom, de ha valamelyik munka összejön, azok közül, amikre jelentkeztem eddig, akkor minden gond nélkül eléldegélek, és ha ügyes vagyok, még nyárra is össze tudok spórolni annyit, hogy a lakbéremet ki tudjam fizetni. Idén muszáj lesz, mert a néni azt mondta, nincs több kivételezés, ha maradni akarok, fizetek – lealkudni le tudom szerintem egy kicsit, de annyira biztos nem, mint tavaly. Ugyan az ösztöndíjat még nem utalták át, de elvileg minden hónap közepén utalják majd, úgyhogy novemberben kapom az elsőt, és visszamenőleg is szép lassan odaadják a szeptemberit és az októberit. Nagyon-nagyon boldog vagyok, azért ez elég nagy könnyebbség.

www.weheartit.com

Ma reggel hamarabb indultam az egyetemre, mert előtte még ki kellett nyomtatnom néhány dolgot. Egy nagyon kicsit késtem az Anthropologie des religions-ról, Monsieur Obadia már javában dumált, mikor beértem. Ma többek között a boszorkányokról volt szó, és megtanultam, hogy a sorcellerie (boszorkányság / fekete mágia) alapelmélete az, hogy ha valami rossz történik veled, akkor azt valószínűleg egy másik ember miatt történt, pontosabban egy boszorkány tehet róla. Bosszút állhatsz, és ha nem vallja be a boszorkányságot, máglyán elégetheted, hogy visszaállítsd a világ rendjét, de vigyázni kell, mert ha rossz embert égetsz el, aki amúgy ártatlan, akkor megint csak valami rossz dolog fog veled történni. Ez volt a legérdekesebb része az órának, mert Obadia mindenféle példát hozott, hogy ha most a fejére esne valami a teremben, akkor biztos minket gyanúsítana boszorkánysággal. Nagyon bírom, ahogy magyaráz, de sajnos vele is ez volt az utolsó óránk, szünet után mással leszünk.

Óra után rohantam a könyvtárba, hogy előkészítsem a beadandómat, amit holnapra kell írnom. Csak két oldal, de elég sok meló van vele, és még nem is annyira tudtam, hogy mit akarok beleírni pontosan. Két óra szenvedés után nagyjából a fejemben volt egy vázlat, ami alapján majd otthon megírom. Nem tudom, hogy mikor fogok vele végezni, mert csak este 7-re érek haza…

A mai második órám Champs et méthodes de l’anthropologie volt, ma az anthropologie dynamique-ról volt szó leginkább, de megint majdnem elaludtam, ez a tanár elég álmosító tud lenni. Szerencsére itt is váltás lesz, szünet után Santiago veszi át a helyét, aki tavaly második félévben tartott néhány órát nekünk, és imádtuk.

Ezek után hullafáradtan átsétáltam a campus másik felére, portugálra. Nagy meglepetésemre, a teremben nem a tanárnőnk, hanem profesor Giuisti várt minket, aki tavaly végig tanított. Egyből elfelejtettem, hogy fáradt vagyok, meg hogy még mennyi dolgom van, innentől csak vigyorogtam egész órán, annyira örültem. Leadtuk neki a házit, amit mára kellett megírni, aztán egy videót nézetett velünk, amiből persze semmit nem értettünk az elején, olyan gyorsan beszéltek és olyan sok szlenget használtak, de óra végére szépen elmagyarázta nekünk, és közben jó sok új szót tanultunk. Jól el is fáradtam a nagy portugáltanulásban, úgyhogy nagyon örültem, amikor fél 6-kor elengedett és mehettem a villamoshoz.

Elég sokáig tartott, amíg hazaértem, mert a busz nem a kiírt időben jött, hanem kb. negyedórás késéssel, ugyanis az egész városban dugó volt. Itthon nekiestem a beadandómnak, egész este azt írtam, és őszintén szólva, nem vagyok rá túl büszke, de talán egy 10-est ad rá a tanárnő. Ez csak 25%-a a félévi jegynek, úgyhogy annyira nem nagy baj, ha nem sikerült tökéletesen.

Most viszont megyek aludni, mert holnap nagyon durván pörgős napom lesz. Ja, JB él és virul, de ma eléggé elkerültük egymást, én nap közben, ő meg este nem volt itthon. 

Le 19 Octobre 2015

Everything will be so good so soon, just hang in there & don’t worry about it too much.

www.weheartit.com

Ma reggel, mire én felkeltem, JB tesója már a tükör előtt sminkelt, majdnem indulásra készen. Mondjuk neki állásinterjúra kellett mennie, nem csodálom, hogy összekapta magát. JB még az ágyában feküdt, mikor kimentem a konyhába reggelizni. Nem voltam nagyon beszélgetős kedvemben, „hétfő van, korán van, adjatok kávét” – ilyesmi hangulatom volt. Nagyjából egyszerre lettünk készen, én mégis hamarabb indultam el, mint ők, rohantam a buszra.

Bementem az utolsó Anthropologie de la santé-ra Julien Bondaz-zal, hát nem nyűgözött le túlságosan, igazából befejezte az ethnopsychiatrie-ról szóló részt, amit múlt órán elkezdett, és emiatt nem maradt időnk a médecines alternatives c. témakörre, amit nagyon sajnálok. Szünet után jön Axel Guioux, azt viszont egyáltalán nem bánom, sőt.

Második óra, Anthropologie de la nature, ezt is Julien Bondaz tartja, aztán szünet után valaki más jön helyette. Őszintén szólva, eléggé megbántam, hogy ott maradtam ezen az órán, mert egyrészt annyira elálmosodtam, hogy képtelen voltam jegyzetelni és figyelni (vagy egyik, vagy másik, választanom kellett), másrészt Bondaz ugyanazt az anyagot adta le, mint tavaly Nommer et classer-n, de nagyjából szó szerint. Ebben az volt a jó, hogy jegyzetelni felesleges volt, úgyhogy oda tudtam figyelni. A legviccesebb az volt, hogy Tom is kérdezett valamit, meg még valaki, aki tavaly velünk volt, én pedig azt gondoltam magamban, hogy „basszus, ezt tavaly vettük, nem emlékszel?”. Életemben először okosabbnak érezhettem magam nála, és ez elég nagy szó, úgyhogy fel is dobta a napomat. Nagy nehezen vége lett az órának, és mehetett mindenki haza, én alig vártam, hogy otthon legyek, mert nagyon sok dolgom volt.

Itthon lepakoltam, aztán elkezdtem visszahívni az embereket, akik óra közben kerestek. Mivel szombaton nagyjából boldognak, boldogtalannak elküldtem az önéletrajzomat, most többen is amiatt hívtak. Összesen hat helyre küldtem el, abból mostanáig négyen jeleztek vissza, de ebből kettő elutasított, mert vagy nem volt elég tapasztalatom, vagy nem volt rendben az órarendem. A maradék kettőből az egyik az a nő, akinél tegnap voltam ugye, és majd megyek vissza próbanapra, a másik pedig egy angol nyelvű babysitter iroda, ők szerdára hívtak be interjúra. Úgyhogy, most van két majdnem munka, ha egyik sem sikerül, akkor nagyon mérges leszek, de remélem ez nem következik be.

Egész délután tanultam, a portugál házimmal szenvedtem leginkább, mert nagyon jó jegyet szeretnék rá kapni. Valamit valamiért, ennek az lett az eredménye, hogy a másik beadandómat el sem tudtam még kezdeni, de majd holnap nagyon belehúzok, azt szerdán kell leadnom. Csak két oldalt kell írni, úgyhogy egyáltalán nem lehetetlen. A lényeg, hogy 10-nél többet kapjak rá, azt csak sikerül elérni.

www.weheartit.com

Amúgy JB köszöni, jól van, együtt vacsoráztunk, imádta az avokádókrémet, amit hétvégén csináltunk – ja, meg a rakottkrumplit is, annyira, hogy egy szó nélkül felfalta az összes maradékot, de egészségére – de ma sem beszéltünk túl sokat, főleg, hogy nekem haladnom kell a beadandókkal. 

Le 17-18 Octobre 2015

The trouble is you think you have time.

Szombat: Reggel szépen felkeltünk Danival olyan 10 körül, aztán 11-re megreggeliztünk, összekészülődtünk, és elindultunk a Croix-Rousse felé, mert találkozónk volt, Dani egyik ismerősével, Nathalie-val. Ő egy francia nő, akit én is ismerek még Hegymagason találkoztam vele egyszer, mikor Daniéknál „nyaraltam” egy napot, mert Nathalie férje magyar, és ilyen kétlaki életet élnek. Lyonban is van egy lakásuk, Nathalie sokat van itt a munkája miatt. Lényeg a lényeg, hogy Nathalie és a férje biopiacra akartak ma délelőtt menni, és Dani kitalálta, hogy csatlakozzunk hozzájuk, ami végül nagyon jó ötletnek bizonyult, mert ugyan a piacon nem vettünk semmit, de nagyon jót beszélgettünk és jót sétáltunk. A Croix-Rousse gyönyörű környék, tele van dimbes-dombos szűk utcákkal, lépcsőkkel, érdekesebbnél érdekesebb boltokkal. Bementünk egy antikváriumba is, ahol találtunk Jókai Mór egyik regényének francia fordítását. Volt még Márai és Kertész is.  A séta után még beültünk egy kávézóba is Danival meg Nathalieval. Aztán ebédidőben elköszöntünk, és Danival ketten a Subway-ben ettünk, mert szereztem kuponokat, és 11 euróért teljesen korrekt menüt kaptunk kettőnknek. A Place des Terreaux-ról hazasétáltunk, gyönyörű idő volt. Most már kisütött a nap is, és egészen felmelegedett az idő, nagyon jó volt a városban sétálni. Délután tanultunk, amennyit tudtunk, de én inkább az önéletrajzaimat küldözgettem megint ezer helyre, mert most már muszáj lenne valami melót találnom. Annyira belelendültem, hogy a végén nem is néztem már, kinek küldöm, csak küldtem. Egyszer csak felhívott egy ismeretlen szám, de nem tudtam felvenni, úgyhogy üzenetet hagyott. Amikor visszahallgattam az üzenetet, majdnem leestem a székről. Ugyanis, egy magyar nő hívott, hogy látta az emailemet a hirdetésére, és szeretne mihamarabb találkozni velem. Gyorsan visszakerestem, hogy melyik hirdetésről van szó, ez is babysitterkedés, 3 gyerekre kell vigyázni heti 15 órában. A hangüzenetből kiderült, hogy az anyuka magyar, az apuka valószínűleg francia, a gyerekek beszélik mind a két nyelvet. Gyorsan visszahívtam, és megbeszéltünk egy találkozót holnap délutánra. Én teljesen be vagyok parázva, mert egyszerűen TÖKÉLETES lenne ez a munka. Megpróbálom azért nem annyira beleélni magam, mert kedden még mindig órám van 6-ig, de lehet, hogy valahogy sikerül elrendezni. Ez volt a nap híre igazából.

Este pizzát ettünk Danival, aztán ő hazament a kampuszra, én meg próbálom valahogy utolérni magamat a rengeteg tennivalóval. Eszméletlen sok dolgom van…

Vasárnap: Reggel elaludtam, és 9-kor keltem, amikor már a parkban kellett volna lennem, mert megbeszéltem Danival, hogy együtt futunk. Félórás késéssel végül elindultam, végigfutottam a Parc de la Tete d’Or szélén, aztán a Rhone parton elfutottam egészen az INSA campus melletti parkig, ahol Dani várt. Együtt futottunk vissza, én összesen 7,2 km-t nyomtam le ma, úgyhogy nagyon büszke voltam magamra. Ráadásul rekordidő alatt, mert nem akartam lemaradni Danitól, ő meg még úgyis gyorsan fut, hogy most a kedvemért kicsit lassított a tempón. Nagyon jó volt így kezdeni a napot, szerintem ezt ezentúl minden vasárnap megcsináljuk. Itthon gyorsan kiporszívóztam, meg elszaladtam a boltba néhány apróságért, aztán máris készülődnöm kellett, mert 2-re mentem az interjúra. 

Metróval kevesebb, mint fél óra alatt oda is értem a Saone partjára, ott egy gyönyörű háznak a legfelső emeletén van a lakás. A hölgy nagyon szimpatikus volt, leültünk, és először franciául kellett elmesélnem, hogy mit csinálok itt, aztán mikor megtudta, hogy beszélek angolul, megkérte, hogy váltsak, én váltottam, aztán utána rögtön magyarul folytattuk. Nem mondom, örültem neki, mikor visszatértünk magyarra, mert azért 2 percen belül három nyelven beszélni folyamatosan eléggé megterhelő. Az angol monológomba sikerült néhány francia szót beleszőni az biztos. Lényeg a lényeg, három gyerekre kell vigyázni, a legkisebb 6, a középső 12, a legidősebb 14 éves. Haza kell kísérni őket a lakástól 5 percre lévő iskolából, aztán ha kell, segíteni a leckéjükben, vacsorát főzni, elküldeni őket fürdeni, ilyesmi. Nem könnyű feladat, de nem lehetetlen. Abban maradtunk, hogy mivel én nem érek rá keddenként, ezért valószínűleg lesz egy másik lány hétfő-kedden, én pedig egyelőre csütörtök-pénteken. Majd vissza kell mennem egy próbanapra, amikor a gyerekek is ott lesznek, vigyázok rájuk két órát, meglátjuk, mennyire jövünk ki egymással, aztán kiderül, hogy alkalmaz-e a hölgy hosszabb távon. Ha sikerül, akkor először december végéig lesz egy szerződésem, és januárban megint felülvizsgáljuk a dolgot, és ha minden jól megy, akkor maradok egész évben, és lehet, hogy még jövőre is. A fizetés is nagyon jó, úgyhogy egyelőre örülök a dolognak, aztán remélem, minden jól sikerül.

Fél 5-re értem csak haza, gyorsan összedobtam egy avokádókrémet, azt ettem puffasztott rizzsel és salátával. Utána belevetettem magam a portugáltanulásba, és már majdnem végeztem vele. Kijegyzeteltem a videókat, amikről fogalmazást kell írnom, holnap már csak gyorsan össze kell dobnom a fogalmazást, és kész is van.

Este JB jött és jött vele az ikertesója is, akit Marie-nak hívnak, és nagyon aranyos lány. Sajnos, csak kicsit tudtam velük beszélgetni, mert tanulnom kellett. Holnap kezdődik az utolsó hét a szünet előtt, csak négy napot kell kibírnom. Az ötödik napon pedig nem csak szünet lesz, de Bori is jön! 

Le 16 Octobre 2015

I dream too much.

Nem állítottam tegnap ébresztőt, mert gondoltam, úgyis felkelek olyan 10 körül. Persze. Felébredtem, ránéztem a telefonomra: 11:58. Nem baj, péntek van, ez a szabadnapom. Megreggeliztem, aztán jó sokáig az ágyamban üldögéltem még. Közben JB hazajött az egyetemről, de sokat nem beszéltünk, nagyjából 20 percet volt a lakásban, aztán rohant is a vonathoz, mert az 2-kor indult.

www.weheartit.com

Délután elmentem futni, közben megfájdult a lábam kicsit, de úgy döntöttem, nem érdekel, akkor is lefutom a 6,5 km-t, ha belehalok. Szép lassan lefutottam egy nagy kört a park körül, meg egyet a tó körül, a végére jól elfáradtam, de nagyon jól esett. Annak ellenére, hogy nem nagyon sütött a nap, inkább borongós és elég hideg idő volt, a park így is gyönyörű volt. Egész sokan futottak rajtam kívül, de inkább férfiak, nagyon kevés nő volt most. Emiatt még büszkébb voltam magamra, hogy én bezzeg kimerészkedtem ebben a borzalmas hidegben is. Elég nagy különbség van amúgy a futók létszámát tekintve jó időben és rossz időben, ha meleg van, akkor nagyon-nagyon sokan vannak, de ahogy beborul és lehűl az idő, nagyon megcsappan a létszám. Én azért kitartok, amíg tudok, mert nagyon jót tesz.

Amúgy ma igazából uszodába akartam menni, de hétköznap az összes uszoda zárva van délelőtt, csak 12-kor nyitnak ki – valószínűleg az iskolásokat fogadják délelőtt, azért nem mehet más. Egyetlen egyet találtam, ami pénteken 7:00-8:30 között nyitva van, de tudtam, hogy ma képtelen leszek felkelni, majd jövő héten időben lefekszem csütörtökön és elmegyek péntek reggel. Muszáj járnom úszni is, mert nagyon hiányzik. És, még olcsóbb is, mint Budapesten, mert ha 10 alkalomra szóló bérletet veszek, az 25 euró, tehát egy alkalom 2,5 euróba kerül, ami kb. 750 Ft – Anya meg 1500-ért jár alkalmanként.

Ebédre/vacsorára megsütöttem egy padlizsánt és rizst ettem hozzá köretnek, egész jól sikerült. Aztán estefelé átjött Dani, és kezdődött a Friends-maraton. 

www.weheartit.com

Le 15 Octobre 2015

Personne n’est illégale!

Háromnegyed 7-kor keltem, rohantam, elkéstem óráról, de legalább odaértem. Micsoda meglepetés, ma kivételesen ott volt a tanárnő is. Ez a Civilisation des pays lusophones c. órám, eddig az ötből három elmaradt – és én ötből négyen ott is voltam. Szóval nem nagyon sajnálom, ha elkések őszintén. Végigszenvedtem az órát, próbáltam jegyzetelni, de még a nap sem kelt fel (esküszöm, reggel 8-kor tiszta szürke volt minden), úgyhogy nem volt az igazi. Óra után odamentem a tanárnőhöz, hogy megkérdezzem, mikor tervezi bepótolni az elmaradt órákat, mert akkor úgy foglalom le a repülőjegyet. Igazából már írtam neki egy emailt emiatt, de nem válaszolt. Most azt mondta, azért nem válaszolt rá, mert a többiekkel együtt akarta megbeszélni, és sikerült is, csak arról én lemaradtam a késésem miatt. Úgy döntöttek, hogy december 14-én, hétfőn lesz bepótolva, és akkor írjuk a vizsgát. Nagyon jó. Direkt leírtam neki az emailben, hogy én szeretnék előbb hazamenni, és ha lehet, oldja meg úgy, hogy nekem ne kelljen azon az órán ott lennem – tekintve, hogy nem én tehetek róla, hogy elmaradtak az órák, ő nem jött be és még csak nem is szólt. De úgy látszik, ezt nem nagyon akarta figyelembe venni, egyszerűen odatette a vizsgát, hogy semmiképp se tudjak előző héten lelépni. Obrigado. Megköszöntem a tájékoztatást, aztán mentem a könyvtárba.

www.weheartit.com

Iszonyatosan hideg volt, szerintem olyan 4-5 fok körül lehetett, és még a szél is fújt. A könyvtárban sincs sokkal jobb idő, mert tele van ablakkal és borzalmasan rossz a szigetelés, mindenhol átfúj a szél. Nem tudom, hogy itt jobb-e, vagy a lakásunkban, ugyanis ott sincsen fűtés még. Központi fűtés van, és fogalmam sincs miért, de még nem kapcsolták be… Igazán tekintettel lehetnének már ránk, mert konkrétan meg lehet fagyni, főleg az én szobámban, ahol három ablak is van és nem túl jó a szigetelés. Mindegy, ilyenkor megpróbálok arra gondolni, hogy van akinek egyáltalán nincs lakása, ami megvédje a hidegtől. Mégiscsak jobb fűtetlen lakásban lakni, mint az utcán, bár hőmérséklet szempontjából néha elég hasonló.

www.weheartit.com

A könyvtárban elolvastam a szöveget, ami a 4-kor kezdődő órámra kellett, elég sokáig szenvedtem vele. Aztán kerestem szakirodalmat a kutatásomhoz, szuper könyveket találtam, az egyik Michel Agier-é, aki marha híres kortárs antropológus és sokat foglalkozott a menekült-kérdéssel. Már tavaly is olvastam tőle néhány dolgot, és most elég jól fog jönni. Úgy jöttem el a könyvtárból, hogy a táskám tele volt könyvekkel, konkrétan nem maradt benne több hely és össze sem lehetett cipzárazni.

Négyre beértem órára, az F épületben voltunk, most az étkezési szokások témakörből volt előadás, három lány tartotta a csoportból. Már rosszul kezdődött, mert csak beültek a tanári asztal mögé, és elkezdték felolvasni, amit írtak, de nagyon halkak voltak, úgyhogy Adrian, a tanárunk rájuk is szólt, hogy valamit változtassanak. Én közben örömmel nyugtáztam, hogy sokkal rosszabbak, mint mi voltunk múlt héten. Egyrészt nem volt semmi kivetítés, hogy most miről beszélnek, vagy ilyesmi, másrészt én tényleg szerettem volna jegyzetelni, de vagy semmit nem hallottam, abból, amit mondtak, vagy marhára nem értettem, hogy miről beszélnek, pedig én elolvastam a szöveget. Ja, és nagyon hamar befejezték, iszonyú rövid volt az egész, kb. 20 perc. A végén feltettek egy vitaindítónak szánt kérdést, de nem nagyon tudott rá senki válaszolni, mert marhára nem fogtunk fel semmit az előadásukból. Úgyhogy, nagy csönd, sokáig senki nem szólalt meg, a lányok tök rosszul érezték magukat, de én nem nagyon tudtam őket sajnálni, szerintem nagyon nem készültek fel. Aztán az órából az lett, hogy Adrien tartott mini előadást egy a lányokéhoz kapcsolódó témában. Illetve, azt nem mondanám, hogy előadást tartott, mert nem nagyon bírta elmagyarázni, amit szeretett volna, úgyhogy az egész óra leginkább abból állt, hogy ő magyarázott, mi pedig próbáltuk megfejteni, hogy miről van szó, és ha nem értettük meg, akkor kezdte elölről. Lényeg a lényeg, hogy eddig a három prezentációból, amit láttam (a mienkkel együtt), egyértelműen a miénk volt a legjobb.

Hazafelé menet beugrottam a Carrefour-ba, ahol a kedvenc előadóm megkérdezte, hogy mi az a rengeteg könyv a táskámban, meg hogy mit tanulok. Beszélgettem kicsit vele, nagyon aranyos volt, végre megint „imád”, mint tavaly, már azt hittem elfelejtett. Annyira bírom, amikor mondja, hogy mademoiselle így meg úgy…

Este fél 7-re átmentem a Place des Terreaux-ra a tüntetésre. Megint #RefugeesWelcome, azaz menekültekkel szolidaritást hirdető tüntetés volt, és leginkább azért mentem, hogy egy egyesülettel felvegyem a kapcsolatot, ahol majd tudnám a kutatásomat csinálni. Elég sokan voltak, de mivel a tér hatalmas, nagyon szét voltak szóródva az emberek. Két nő beszélt egymás után, az első valami szír menekültekkel foglalkozó egyesülettől, a második pedig az R.E.S.F. (Réseau d’Éducation Sans Frontieres) nevű egyesülettől volt, akiket Bastien ajánlott kutatási terepnek. A beszédek után lesétáltunk a Bellecour-ra együtt, eszméletlen sokan voltunk. Közben mindenki kiabálta a szlogeneket, hogy „Solidarité avec les réfugiés du monde entier” (Szolidaritás a menekültekkel az egész világból) meg hogy „Personne n’est illégale” (Senki sem illegális). Egyszer csak mindenki elkezdett énekelni, ugyanazt a dalt, és annyira szép volt, ahogy a nyolcvan éves néniktől a huszonéves egyetemistákig mindenki megállt egy pillanatra és együtt énekelt. Nagyon szép volt. Aztán még páran felszólaltak, végül megköszönték a részvételt, és a tüntetés hivatalos része befejeződött. 

egy  része a tüntetőknek (forrás: Facebook)

a kisbusz (forrás: Facebook)

Néhány fiatal bekapcsolt nagyon hangosan zenét, és táncolni kezdtek, a körülöttük álló embereket meg folyamatosan vonták be. Én megláttam a nőt, aki a R.E.S.F.-től beszélt, több diák állt körülötte és mind valami olyasmit akart, amit én is, ő pedig megadta a telefonszámukat. Én voltam az utolsó, aki tudott vele beszélni, és addigra már elég ideges volt, úgyhogy csak elhadartam neki nagyon nagy vonalakban, hogy mit szeretnék, megadta a telefonszámát, és azt mondta, hívjam nyugodtan, ha találkozni akarok vele, segít, amiben tud. Nagyszerű. Ezek után szépen haza is mentem.

Amikor beléptem a lakásba, valami fura volt. Nem csak JB nem volt itthon, de valami más is. Aztán rájöttem, hogy: meleg van. Megnéztem a radiátorokat, és kiderült, hogy bekapcsolták a fűtést. Eszméletlen boldog voltam, végre nem úgy fogok felkelni reggel, hogy szétfagyok. 

JB később ért haza, de nem sokat beszéltünk, pedig én próbáltam, de neki nem volt túl sok kedve kommunikálni, inkább elvonult a szobájába.