Le 18-22 Janvier 2016 : az első hét a negyedik félévben

Semestre4, premiere semaine – let the fun begin!

Így gyorsan, összegezve leírom az első hetet, így én is jól járok, mert kevesebbet kell írnom, és a kedves olvasó is, mert így egy helyen lesz a második félévi órarendem, és viszonylag követhető lesz az életritmusom. Nem mintha az lenne minden vágyam, hogy mindenki tudja, mit és mikor csinálok, de az órarendem azt hiszem nem olyan hatalmas titok. Sőt, ha valaki venné a bátorságot és csak egyszer kijönne a campusomra meglepni engem, nagyon örülnék neki – eddig a Danit is hiába kérleltem, nem sikerült rávenni. De, vágjunk is bele, mi történt a negyedik félév első hetében. Előre szólok: hosszú bejegyzés lesz, mert rengeteg dolog történt!

Január 18., Hétfő: Hétfőnként csak egyetlen egy órám van, az is délután 2-kor. Nem mondom, hogy érdemes erre bejárni, mert ez az az anthropologie biologique, amit a paléonéni tart, akitől már az előző félévben megőrültem. Azért azt gondoltam, első hét, első óra, csak bemegyek és megnézem milyen. Reménykedtem, hátha van annyira érdekes a tantárgy, hogy ez a nő nem tudja elrontani. Hát elég nagyot tévedtem. Életem leghosszabb órájának tűnt ez az 1 óra 45 perc. Először is, azzal kezdte a néni, hogy megbeszéljük a vizsgát. Mit kellett volna írni bele, ő mit és hogyan fogad el, stb. Hát röviden és tömören, számomra kiderült, hogy annak ellenére, hogy 3 oldalon keresztül próbáltam minden tudásomat összesűríteni, ami megmaradt paléoanthropologie-ból, ő ennek csak nagyjából az egy tized részére lett volna kíváncsi, de azt nagyon részletesen kérte volna. Ráadásul a kérdést is rosszul tette fel, mert ugyan a „Homo” nemzetség eredetére lett volna kíváncsi, azt nem írta oda, hogy pontosan mikori ősökre gondol. Én szépen leírtam neki majdnem az egész evolúciót, a vándorlást Afrikától Európáig, erre kiderült, hogy neki csak az Ausztralopitekuszok kellettek volna, de azt úgy írjuk le, hogy melyiket hol és mikor találták meg, hogyan fejlődtek, stb. Ha van ember a Földön, aki ezt meg tudja jegyezni, annak csak gratulálni tudok, de én biztos, hogy soha életben nem fogom ezt ilyen részletesen megtanulni. Ahogy körbenéztem a teremben, nem úgy tűnt, hogy bárkinek is sikerült volna ez a vizsga, ez kicsit megnyugtatott. Ezután elkezdte az új tantárgyat, az anthropologie biologique-ot (orvosi antropológia, olyasmi, amit a dr.Csont csinál a tévében), és megint hangsúlyozta, hogy legyünk szívesek bejárni az óráira, mert látjuk, hogy fontos, és anélkül nem tudunk levizsgázni. Hát, épp most konstatáltam, hogy az óráira bejárva sem voltam képes levizsgázni előző félévben, pedig csak egyszer hiányoztam, úgyhogy óra végére arra jutottam, hogy nem kínzom magam ebben a félévben, inkább szenvedés nélkül bukok meg, mint úgy, hogy elrontom minden hétfőmet ezzel az órával. Később beszéltem néhány csoporttársammal, akik ugyanerre a következtetésre jutottak. A jegyzeteket majd elkérjük a kitartó hősöktől, akik bejárnak.

Január 19., Kedd: Keddenként már reggel 10-től órám van, és egészen este 6-ig az egyetemen vagyok. Az első órám egy szeminárium, Lectures complémentaires de l’anthropologie économique et politique, a két délutáni előadásomhoz tartozó olvasmányokat dolgozzuk fel. Ugyanaz a rendszer, mint eddig, minden héten egy kisebb csoport tart előadást az adott olvasmányból. Annyi a különbség most, hogy minden hétre egyénileg is készülni kell, egy egyoldalas beadandót kell írnunk a tanárnak, hogy lássa, dolgozunk az órán kívül is. A tanárunk egy nagyon szimpi most doktori képzésen lévő pasi volt, felteszem meleg vagy transznemű, mert szép hosszú haja van, festi magát (mármint sminkeli a szemeit, rúzs nem volt rajta) és a körmei is ki voltak lakkozva szépen. A ruháján első ránézésre nem volt semmi különös, de összhatásban inkább a nőies, mint a férfias felé hajlott. Összességében nekem iszonyatosan tetszett, mert látszott rajta, hogy tök jól érzi magát, így ahogy van, tök okos volt, ráadásul nagyon csinos. Fura volt belegondolni, hogy mégiscsak egy férfira mondom, hogy csinos, és igazából pont úgy, ahogy egy nőre mondaná az ember, lényeg a lényeg, hogy nekem iszonyatosan tetszett, hogy ő fog minket tanítani. Az óra maradék részében kiosztottuk a kiselőadásokat. Én Bastiennel kerültem egy csoportba meg egy másik sráccal, akit még nem ismerek, Pierre Clastres egyik szövegén kell dolgoznunk. Tudtam, hogy Bastien már olvasta Clatres egyik könyvét, részben ezért választottam ezt az előadást, részben meg mert engem is nagyon érdekel. Clastres egy elég anarchista antropológus volt, könyvet írt az állam nélkül szerveződő kultúrákról, azt kutatta főleg, hogyan lehet központosított hatalom nélkül élni egy társadalomban.

Délben volt két óra szünetem, aztán 2-kor kezdődött az Anthropologie économique (gazdasági antropológia) című órám. Ezt egy új tanár tartja, aki most érkezett az egyetemre, a vezetékneve Dimitrievich (lehet, hogy nem pont így írja), tehát valószínűleg nem (csak) francia származású, de kifogástalanul beszél franciául. Rögtön bele is kezdett, nagyon sok érdekes dolgot magyarázott majdnem két órán keresztül. Az ez után következő Anthropologie politique-t (politikai antropológia) is ő tartotta, úgyhogy negyedóra szünet után mindenki visszaszivárgott a terembe és folytattuk a jegyzetelést. Így végül is olyan, mintha 4 órán keresztül beszélne, negyedóra szünettel és ez eléggé megterhelő nekünk is, meg gondolom neki is. Szerencsére most elengedett minket hamarabb, látta, hogy fáradtak vagyunk. A két óra közötti szünetben találkoztam Mélaine-nel, Laura-val, és még néhány lánnyal, akikkel jóban vagyok, velük beszélgettünk meg öntöttük magunkba a kávét, hogy valahogy kibírjuk óra végéig a koncentrálást, mert nem volt túl könnyű.

Január 20., szerda: Megint csak reggel 10-kor kezdek, ehhez a koránkeléshez (igen, a reggel 8 igenis korán van) hozzá kell szoknom ebben a félévben, azt hiszem. Az első órám, Anthropologie préhistorique – les civilisations néolithiques (őskori antropológia – neolitikumi civilizációk) címe nem sok jót ígért, de reménykedtem benne, hogy nem borzasztó tanárt kapunk, és akkor minden rendben lesz. Ez tulajdonképpen a paléoanthropologie folytatása, tehát az anyag maga elég unalmas és engem nem túlzottan érdekel. Egy fiatal, nagyon szimpatikus tanárunk van, aki most kezdett tanítani az egyetemen és igazából régész, nem antropológus. Na, ennek borzasztóan örültem, mert a régészek valahogy érdekesebben tudják előadni ezeket a dolgokat, mégiscsak közelebb áll hozzájuk. És a feltételezésem be is igazolódott, nagyon élveztem az órát, még akkor is, ha az anyag maga tényleg nem érdekel annyira. A történelmet mindig is szerettem, ez meg nyilván az, csak forrásokban más, mert ebben a korban még nem volt írásbeliség, úgyhogy nagyrészt csak az ásatások eredményeire és feltételezésekre hagyatkozhatnak az ezt kutatók. Mondjuk a neolitikumban már kicsit több forrás áll rendelkezésre, ezért szerencsére nem csak az ősemberek koponyáit nézegetjük egész órán… Lényeg a lényeg, ezért az óráért megéri felkelni reggel, máris alig várom, hogy jövő héten jöhessek.

Délben az órarendem szerint nem lett volna órám, de rosszul osztottak be csoportokba, és a tanárnő, akinél első félévben a mini-kutatásomat csináltam, most tartott órát, és megkért minket, hogy menjünk be hozzá, próbáljunk meg átiratkozni az ő csoportjába. Én nem bántam, mert így csütörtök reggel 8 helyett szerdán az ebédszünetem helyett tudok menni órára. Így elég húzós a szerdai napom, de még mindig jobb, mint csütörtökön reggel 8 és este 8 között egyetemen lenni… Ennek az órának továbbra is enquete ethnologique a neve, a kutatásunkat kell folytatnunk. Egyelőre annyit csináltunk, hogy összegeztük a tanárnak és a többieknek, hogy mit csináltunk első félévben és hogy szeretnénk folytatni a dolgot.

A mai harmadik órám portugál volt, és iszonyatosan kíváncsi voltam, visszakapom-e Giusti-t, a tavalyi portugáltanáromat, vagy azzal a nővel folytatom, akivel előző félévben voltam. Már elég régóta álltunk a terem előtt, amikor egyszer csak megjelent a folyosó végén a jól ismert ősz haj, hatalmas kék, csillogó szemek, fülig érő mosoly, és a elhangzott a fülemben tavaly óta csengő „Boa Tarde! Ca va?”. Majd’ kiugrottam a bőrömből az örömtől, hogy visszakaptam Giusti-t! Így ezerszer lelkesebben járok majd órára, az teljesen biztos. Már az első órán megdicsért, a bemutatkozásomat olvasva azt mondta „Génial!”. Szokás szerint egy humoros brazil videót néztünk, a Porta dos Fundos nevű társulat egyik alkotása, ahol az akcentusokat figurázzák ki. Az óra végére nagyon elfáradtam, de boldogan mentem haza, mert Giusti órája teljesen felvillanyozza az embert.

Január 21., csütörtök: Reggel 10-12 között lenne egy órám, Anthropologie de la parenté (rokonsági rendszereket kutató antropológia), de kaptunk egy emailt, hogy az első két hétben elmarad. Majd valamikor be lesz pótolva, de még nem tudni, mikor. Ilyen az élet a Lyon2-n, még el sem kezdődik a félév, de már két órám elmarad. Dél és este 6 között fogalmam sincs, mit fogok csinálni, de valószínűleg a campuson maradok és tanulok a következő hetekben, mert csütörtökön a következő órám csak este 6-kor kezdődik. Ez az esti órám pedig a szabadon választható óra, Mobilité portugais, amiről nem tudtam pontosan, hogy mit takar, de valami portugál nyelvvel kapcsolatos dolog, az biztos, azért választottam. Az első órán ki is derült, hogy kicsit tévedtem, mivel ez az óra eredetileg azoknak a diákoknak van, akik jövőre Brazíliába vagy Portugáliába mennek. A tanárnő viszont nagyon rendes volt, azt mondta, semmi baj nincs, majd én is csinálom ugyanazokat a feladatokat, mint a többiek, a lényeg úgyis a nyelvgyakorlás. Portugálul kell majd prezentációkat csinálnunk, beszélgetnünk, stb. Nagyon izgalmasnak ígérkezik, és nagyon jó, mert így legalább heti kétszer minimum foglalkozok a portugállal, és sokat fejlődhetek. Év végére azért jó lenne, ha tudnék folyékonyan beszélni… A tanárnő rettenetes aranyos, folyton nevet, ő is félig brazil és félig francia, pont, mint Giusti, és óra közben odajött hozzám párszor, megkérdezni, hogy érzem magam – gondolom, kicsit elveszettnek tűntem, főleg amikor portugálul dumált negyedórán keresztül. De így tanul az ember, majd megszokom, és szépen lassan egyre többet értek majd. A csütörtöknek az az egy hátránya, hogy este 9-re esek haza, de nem halok bele, legalább van egy nagyon tanulós napom.

Január 22., péntek: Péntekenként nincs órám. Nem azért, mert nem járok be, hanem egyszerűen órarend szerint nincs, aminek nagyon örültem, mikor megkaptam az órarendet. Így általában a pénteki napom futással kezdődik, aztán délután megpróbálok tanulni, takarítani, főzni esetleg, este pedig jön Dani. A takarítás meg a főzés, mosás, a házimunkák mindig erre a napra maradnak, és elég sok időt vesznek el, de hát muszáj megcsinálni őket valamikor. Így legalább hétvégén tudok mást csinálni.

A hét közben még annyi történt, hogy Anna talált lakást magának és szerdán el is költözött egy marokkói-japán házaspárhoz. Nem lakik messze innen, tömegközlekedéssel 20, biciklivel 10 perc körülbelül. A marokkói pasi nagyon szimpatikus, ő jött érte szerdán kocsival, így legalább nem kellett elcipelnie a cuccait. A feleségével, a japán nővel még nem találkoztam. Így megint magunkra maradtunk JB-vel, de az élet nem áll meg, hol az ő barátai jönnek át vacsorára, hol Anna, vagy Dani ugrik be hozzánk. Majd bulizni is el kéne mennünk valamikor, de én általában olyan hulla vagyok hét közben, hogy képtelenség, JB meg hétvégén haza szokott menni.

PS.: Anna is ír blogot, itt erre a linkre kattintva megnézheti, akit érdekel, vagy aki az enyémet már unja. ;) 

Harmadik félév utáni összegzés

avagy túl vagyok a Licence (alapképzés) felén, az eddig itt töltött idő értékelése következik

A vizsgákat kipihenve, újult erővel, és iszonyatosan sok újévi fogadalommal készülök belevágni a negyedik félévembe. Nagyon sok mindent tanultam az itt töltött idő alatt, és főleg a harmadik (egyben eddigi legnehezebb) félévben, ezeket most megpróbálom szépen pontokba szedni:

1. Franciaországban SOHA nincs olyan, hogy egyszerű ügyintézés. Ha mégis azt hiszed, hogy mindent befizettél, elintéztél, akkor is bármelyik pillanatban kiderülhet, hogy ezt és azt kell még elintézned, befizetned, néha indokolatlanul, és természetesen neked kell rohangálnod utána, akkor is, ha nem tudod, miről van szó.

Példának okáért álljon itt a legutóbbi esetem, a taxe d'habitation-nal. 

November végén kaptam egy levelet, hogy egy hónapon belül fizessek be 1014 eurót taxe d’habitation (lakhatási adó talán így fordítanám) néven, a tavalyi évre visszamenőleg. Bementem, megkérdeztem, miért. Kiderült, hogy tévedés, nem kell ennyit fizetnem, csak nem vették figyelembe, hogy nem dolgozok, tanuló vagyok és a szüleim sem Franciaországban élnek. Benyújtottam egy kérvényt, azt mondták, majd ha elbírálják, szólnak, ha mégsem kapnék semmit két héten belül, menjek vissza. Természetesen nem kaptam semmit, először felhívtam őket, de mivel semmi érdemlegeset nem tudtak mondani, két hét múlva visszamentem. A rendszerben benne volt a változás, már csak 50 eurót kell fizetnem, azt mondták, várjak a papír megérkezéséig, majd menjek vissza befizetni az összeget. Egy hónapot vártam, még mindig nem érkezett semmilyen papír, ezért jobbnak láttam bemenni hozzájuk harmadszorra is. Ekkor közölték, nem is kell várnom semmilyen papírt, egyszerűen befizethetem. Befizettem és itt remélhetőleg vége az ügynek, de nem volt egy könnyű menet. Azt pedig elfelejtettem hozzátenni, hogy első alkalommal 1,5, második és harmadik alkalommal 1-1 órát vártam, mert annyian voltak előttem. Ez a francia ügyintézés.

2. A francia diákok nagyon kedvesek és segítőkészek, de elég távolságtartóak, iszonyatosan nehezen engednek közel magukhoz.

Ezt abból gondolom, hogy még mindig nagyon kevés barátra tettem szert az egyetemen. Mondjuk, ez nagy részben annak köszönhető, hogy a tavalyi baráti köröm 90%-a már máshol folytatja a tanulmányait. Másrészt abból adódik, hogy a csoportbeosztásokat teljesen összekavarták, és a tavalyi összeszokott társaság kisebb részekre szakadt, összekeveredtünk politológusokkal, földrajzosokkal, szociológusokkal… Természetesen a maradék 10%-a a baráti körömnek, aki még egyáltalán itt van az egyetemen, másik csoportokban van, mint én, ezért nem nagyon láttam őket a félévben. Az új csoporttársaimat vagy látásból, vagy egyáltalán nem ismerem. Mindemellett idén senki nem volt nagyon ismerkedős kedvében, akikkel csoportmunkát csináltam, velük jól kijöttem, de ez igazán csak a közös munka idejéig tartott. Igazából, nem annyira tragikus a helyzet, sok új embert ismertem meg és vannak barátaim az egyetemen, de nem nagyon alakult ki szorosabb kapcsolat (még).

3. A francia egyetemi élet tele van meglepetésekkel.

Amikor azt gondolnád, a tavalyi év könnyű volt, az idei is az lesz, hatalmasat tévedsz. Ez a félév volt életem legnehezebb féléve, és erre sajnos elég későn (a vizsgáim közben/után) jöttem rá. Még nem tudom, hogy sikerült, kell-e pótvizsgáznom, vagy nem, de elég rosszak a kilátások. Éppen emiatt megfogadtam, hogy ebben a félévben nagyon keményen tanulok, mert valahogy fel kell húznom az átlagomat. 

4. Mindig jól választok lakótársat.

Ez egy hatalmas pozitívum volt a félévben. JB a legjobb lakótárs, akit kívánhat magának az ember. Süt, főz, mosogat, takarít kérés nélkül (kivéve, amikor vizsgaidőszak van), otthonról hoz zöldséget, villanykörtét, wc-papírt, konzervet, diót, anyuka főztjét, stb. Nem hív állandóan át haverokat, maximum hetente egyszer, és akkor is mindig szól előtte, ráadásul tök jófej mindegyik. És majdnem minden hétvégén hazamegy, így nekem is van egy kis időm, amikor egyedül lehetek (már amíg be nem pánikolok a magánytól, és át nem hívom Danit).

5. Nagyon jó, ha van egy barát a közelben, akire akármikor számíthatsz.

Nem mondom, hogy tavaly nem éreztem magam biztonságban, akkor is itt volt Jeremy, Dario, meg persze Luu vagy Nicolas, akikkel volt olyan kapcsolatom, hogy tudtam, bármikor számíthatok rájuk. De az rengeteget számít, ha egy olyan valaki is van az ember közelében, mint Dani, akinek minden gondját-baját, rezzenését ismerem több mint 3 éve, iszonyatosan megbízok benne és tudom, hogy akármi bajom van, egyből ugrik. És ez persze fordítva is így van. 

6. A Liberté, Égalité, Fraternité (Szabadság, Egyenlőség, Testvériség) még mindig teljes mértékben megállja a helyét a francia kultúrában. 

Nem mondom, hogy nincsenek kisebb hibák a gépezetben, senki és semmi sem tökéletes, itt is van diszkrimináció, utálkozás, szélsőjobb, sőt, terrorveszély. 

DE én szerintem életemben nem éreztem magam ennyire biztonságban egy országban sem, mint itt. A terrortámadások utáni 1-2 hetet leszámítva persze, de az a téboly is elmúlt egy idő után, és a franciák iszonyatosa összetartása, szolidaritása, egymás iránti szeretete abszolút segített legyőzni ezt a problémát. Egyáltalán nem mindegy, hogy azt hallod magad körül, hogy „baj van, jönnek a terroristák és mindenkit felrobbantanak és megölnek, inkább csak zárkózz be, maradj otthon és félj” vagy azt, hogy „fogadjuk be a menekülteket, mert nem lehet egyenlőséget tenni menekült és terrorista közé (sőt!), vigyázzunk egymásra, szeressük egymást, mert ha összetartunk, minden veszélyt legyőzhetünk”. Szerintem ezt nem kell tovább magyarázni.

Azt hiszem, ez a bejegyzés már így is elég hosszú lett, úgyhogy nem folytatom a listát, pedig biztosan lenne még mit írni. A lényeg, hogy akármennyi borzalom történt Franciaországban, akármennyi akadályba és nehézségbe ütköztem, akármennyire utáltam egyetemre járni a harmadik félévben, I will never give up (Soha nem adom fel), folytatom, és egy naposabb és vidámabb negyedik félév elé nézek, ahol már az órarendem is nagyon érdekesnek hangzó tantárgyakkal van tele. Már elég közel vagyok a diplomához, ahhoz, hogy legalább egy kicsit is jogosan antropológusnak hívhassam magam, és ezért megéri küzdeni. 

A képek forrása: www.weheartit.com ; www.google.fr 

Le 5-17 Janvier 2015

Partiels avagy a francia vizsgaidőszak.

Január 5-én, kedden este 10-kor érkeztem meg Lyonba. Dani kijött elém az állomásra, hazakísért, aztán vissza is ment az INSA-ra. JB itthon volt, de ezerrel tanult, úgyhogy pár mondatnál többet nem is beszéltünk. Én iszonyatosan éhes voltam, de a konyhában csak egy halom mosatlan és egy majdnem teljesen üres hűtő fogadott. JB szabadkozott, hogy nem volt ideje elmosogatni, mert tanult, ezt meg is értettem, emiatt nem volt harag, de az jobban zavart, hogy virslit kellett ennem borzalmasan keserű salátával, mert nem volt más. Ráadásul, van egy olyan érzésem, hogy a virsli romlott volt, de ebbe csak jóval később gondoltam bele… Szerencsére, semmi bajom nem lett tőle, de azért a gondolat nem tett túl jót a lelkemnek.

www.weheartit.com

Január 6-án megpróbáltam egész nap folyamatosan tanulni, mivel 7-én rögtön három vizsgám is volt zsinórban egymás után. Az volt az egyetlen gond, hogy a szervezetem feladta a harcot, valószínűleg a stressznek köszönhetően úgy begörcsölt és felfújódott a hasam, hogy se aludni, se tanulni nem voltam képes. Legjobb érzés, mikor csak fekszel az ágyadon vizsga előtt egy nappal, szenvedsz, és nem tudsz mit csinálni – mert természetesen semmilyen gyógyszer nem segít. Közben pedig zakatol a fejedben a visszaszámlálás: hány órád és hány perced van vissza a vizsgákig, plusz a gondolat, hogy biztosan meg fogsz bukni. Ettől csak még jobban stresszelsz, és kezdődik elölről. A borzalmas rosszullét szerencsére estére enyhült, így el tudtam kezdeni a tanulást. Este, a másnapi vizsgákra. Mit ne mondjak, nem sokat aludtam, szép álmok helyett egész éjjel az ősembereket tanulmányoztam.

Összesen két óra alvás után, január 7-én, csütörtökön felkeltem reggel 6-kor és szépen elzarándokoltam az egyetemre, mert az első vizsgám 8-kor kezdődött. A buszon és a metrón még a jegyzeteimet bújtam, de túl sok értelmét már nem láttam a dolognak. Otthon (mármint Magyarországon) is tanultam valamennyit, de még így is csak nagyjából 3 napom volt felkészülni a három vizsgámra, az meg finoman fogalmazva is kevés.

Beértem az egyetemre, volt 10 percem, szakadt az eső, fújt a szél. Odarohantam a bejárat előtti térképhez: hol van az amphiF? Biztosan az F épületben, itt nem messze. Nem, nem ott van, hanem a campus másik felén, az L épületben. Miért van az amphiF az L épületben? Nem, nincs idő gondolkozni, rohanni kell, már csak 5 perc van. Erre tuti rövidebb, erre kell menni! Erre építkezés van, persze, elfelejtettem. Kerülő. Aztán még nagyobb kerülő. Már csak 2 perc van, akkor futás. Persze a szél fúj, az esernyőmet kicsavarta a kezemből. Maradt 1 perc a vizsga kezdetéig. Végre, megvan az L épület, már csak az amphi-t kell megtalálnom. Az ajtóban belelököm az esernyőm az első kukába, a szívem zakatol, a hajam tiszta víz, a kabátom alatt is minden tiszta víz a rohanás miatt, és elkéstem. Berohanok az épületbe, labirintus. Erre zsákutca. Próbáljuk a lépcsőt. Ismerős alakok, az ott Bastien hátizsákja! Megvan, ideértem. Belépek az amphi-ba, első dolog, ami feltűnik: tanár nincs sehol, mindenki beszélget. Mégsem késtem el. 

www,weheartit.com

Nem sokkal utánam aztán megérkezett Julien Bondaz és a másik tanárunk is, bocsánatot kértek a késésért és kiosztották a vizsgatételeket. Anthropologie de la nature? Én azt hittem, hogy az a második vizsga. Nem baj, valahogy összehozzuk. Az órai jegyzetek használata engedélyezett volt, így valamivel könnyebb volt megírni az esszét. Erre a vizsgára tényleg semmit nem tanultam, egyszerűen nem volt rá időm. Két kérdés volt, amiből választhattunk, én arról írtam végül, hogy mi az állatok helye és szerepe a társadalomban, mennyire lehet összehasonlítani az emberekével, stb. Erről tanultunk különböző elméleteket, most nem fogom őket részletezni, az esszémben le van írva egy részük.

Vége a vizsgának, 15 perc (cigi)szünet, aztán kezdődik is a következő: Anthropologie de la santé. Itt is két kérdés közül választhattunk, én arról írtam, hogy az anthropologie de la maladie (betegségeket kutató antropológia) miért nem csak a test szenvedéséhez kötődik, milyen más szempontokat (különböző szellemek, természetfeletti erők, állatok, stb. – kulturális sokszínűség) kell még figyelembe venni, ha „betegségről” akarunk beszélni az antropológiában – ezt Julien Bondaz adta le. A másik kérdés sokkal inkább elméleti volt, Axel Guioux nagyon filozofikus távlatokba helyezte a saját óráinak az anyagát.

www.weheartit.com

A Paléoanthropologie előtt még volt két órám, úgyhogy vizsga után irány a könyvtár: tanulni, tanulni, tanulni. Inkább kevesebb, mint több sikerrel, megpróbáltam még a fejembe verni, hogy melyik ősember után melyik jött és mikor, plusz hogy honnan és merre vándoroltak, és akkor még a különböző jellemzőikről meg az élettípusukról nem is beszéltem. Lejárt a két óra, irány vizsgázni. 

A "Homo" nemzetség evolúciója
forrás: Google

Itt is két kérdés volt, a másodikat kapásból kizártam, mert az annak az órának a jegyzeteit kérte volna, amit én el sem olvastam (mert úgysem ezt fogja kérdezni). Az első kérdés a Homo nemzetség eredetét és jellemzőit firtatta. Hát én szépen leírtam mindent, amire emlékeztem a jegyzeteimből és akár csak egy icipici köze is volt a Homo-hoz. A vizsga helyszínét csak fél óra elteltével lehetett leghamarabb elhagyni, akkor nagyjából 30-40 ember egyszerre felállt, beadták (gondolom üresen) a papírt, elmentek. Ezután folyamatosan adták be a dolgozatukat az emberek, a vizsga végére nagyjából 20-an maradtunk a teremben (a kétszázból). Én hősiesen küzdöttem, és 3 oldalt becsületesen összekapirgáltam az emlékeimből, de gyanítom, még ez sem lesz elég a paleonéninek.

Ezek után hazajöttem, és nem sokkal később már az igazak álmát aludtam a jó puha ágyamban.

Hétvége: Péntektől vasárnapig folyamatosan tanultam, leginkább az Anthropologie des religions (vallásantropológia) című tantárgyam jegyzeteit bújtam, mert az tűnt nehezebbnek a hétfői két vizsga közül. Vasárnap estére odáig jutottam, hogy ennek a tárgynak 90%-át, a másiknak 0%-át tudtam fejből, de gondoltam, csak menni fog így is.

www.weheartit.com

Január 11-én, hétfőn reggel megint csak hajnalban keltem, megint csak minimális alvás után bementem reggel 8-ra vizsgázni. Az első volt az Anthropologie des religions. Ezt a tárgyat két tanár tartotta, az egyik olyan érthetetlenül, hogy nem nagyon lehetett felkészülni az általa leadott anyagból, tehát az ő kérdését kapásból ki is zárhattam. A másik tanár pedig volt olyan kedves, és rákérdezett az anyagnak egy icipici kis részletére, ami ugyan elég fontos volt, de közel sem beszélt róla annyit, amennyiből esszét lehetett volna írni. Ennek eredményeképp az első negyedórában csak ültem a papír felett, és próbáltam kitalálni, hogy miről írjak, aminek valami köze lenne ahhoz, amit a tanár vár. Végső kétségbeesésemben megfordult az is a fejemben, hogy üresen beadom, és akkor legalább van időm tanulni a következőre, de aztán ezt az ötletet mégiscsak elvetettem, inkább nekifeszültem, és írtam, amiről tudtam. Ennyire elkeseredetten még soha életemben nem jöttem ki vizsgáról. Örülök, ha 20-ból 5-öt kapok erre a dolgozatra. Igazából csak az dühített nagyon, hogy erre tényleg három napot tanultam, és mégis ez lett a legrosszabb vizsgám eddig. 
Ezek után természetesen a másodikat sem sikerült tökéletesre megírnom, akármennyire is könnyű volt. Ott nagyjából tudtam, hogy mi lesz a kérdés, és tényleg nagyon könnyű volt, de közel sem tudtam kihozni magamból a maximumot, mert végig az első vizsga bukása volt a fejemben. Alig vártam, hogy hazamenjek és kipihenhessem magam.

A hét hátralévő részében nagyjából csak aludtam (naponta több mint 10 órát), futottam, főztem és a szobámat rendezgettem. Az idő múlásával egyre inkább hozzászoktam az elhibázott vizsgáim gondolatához. Fogalmam sincs, milyenek lesznek a jegyeim, de tényleg nagyon rossznak érzem majdnem az összes esszémet, örülök, ha az átlaguk lesz 10 és akkor azt hiszem, megvan a félévem. Már nem érdekelnek a jó jegyek, csak az, hogy ne kelljen júniusban pótvizsgáznom.

www.weheartit.com

Január 15-17: A hét végén, egészen pontosan péntek este, megérkezett Anna, aki nagyjából 7 éve a legjobb barátnőim közé tartozik, és ebben a félévben Lyonban tanul, Erasmus-szal. Úgyhogy, szombat-vasárnap vele, és Danival voltam sokat, főztünk, sétáltunk, vásároltunk, boroztunk, lakást kerestünk Annának. Vasárnap este még vendégségben is voltunk két francia srácnál, akik arra az egyetemre járnak, ahova Anna fog. Nagyon jó kezdése volt ez a hétvége a félévnek, így ezerszer több kedvem volt bemenni hétfőn az egyetemre (na jó, ez nem teljesen igaz). 

Le 10-15 Décembre 2015

Before Christmas.

Mivel e sorokat már januárban írom, elég nehézkes visszaemlékezni, hogy mi is történt pontosan ebben a pár napban. A lényeg, hogy bementem a maradék órámra, csütörtökön, aztán hétvégén átjött Dani kicsit. Ő tanult, én főztem, pakoltam, meg valamennyit én is készültem a hétfői vizsgámra.

Hétfőn aztán szépen bementem a Civilisation des pays lusophones, azaz a portugál civilizációs vizsgámra. Először alig találtam meg a termet, de szerencsére belebotlottam az egyik csoporttársamba, és ő útba igazított. A vizsga nem volt túl nehéz, de annyira könnyű sem, amennyire a tanárnő beállította. Ő azt mondta, hogy kapunk egy szöveget, ami alapján fogalmazást kell írnunk az órán leadott információk segítségével. Hát, a szöveg az nagyjából 10 soros volt, és kaptunk hozzá öt kérdést, különböző témakörökben. Ebből kettőt kellett kiválasztanunk és írni róla. Én nagy nehezen kiválasztottam azt a kettőt, amiről a legtöbbet tudtam, mindegyikről írtam egy-egy oldalt, aztán beadtam és le is léptem. Nem nagyon volt kedvem több időt vacakolni egy szabadon választott tárggyal, ami nem is számít annyira az átlagomba. A tanárnő viszont nagyon aranyos volt, hozott be nekünk csokit vizsgára, hogy „jobban fogjon az agyunk”, mi meg iszonyatosan meghatódtunk ettől.

Kedden reggel 8:15-kor már úton is voltam Genf felé, aztán onnan repültem haza Budapestre.