Újra hétfő, újra
egyetem. A kedves lakótársaimról semmi hírem nem volt, de azt mondták legkésőbb
hétfőn jönnek, úgyhogy hagytam egy cetlit a konyhában, az asztalon és
elindultam. A betegségem kicsit javult, jobban éreztem magam, de a teára és a
cigi elvonásra továbbra is szükségem van.
 |
| Egy "sapeur" |
Az első órám elején
olyan köhögő rohamot kaptam, hogy úgy döntöttem, nem bírom végig ezt a napot és
hamarosan hazamegyek. Később kiderült, hogy ez csak pillanatnyi rosszullét
volt, jobban lettem. Mivel a kedves fekete doctorant-unk
véletlenül erre a napra egy csoportot sem osztott be prezentálni, ezért az
egész órát débat-val, azaz vitával
töltöttük. Az előző óra témájáról a S.A.P.E.-ról volt szó. Ők egy olyan
csoport, Brazzaville-ben, akik annak
ellenére, hogy borzalmas körülmények között élnek, minden fillért
összegyűjtenek, majd drága, márkás ruhákra költik és bizonyos időpontokban
ezekben vonulnak fel az utcán. Dióhéjban ennyi, ennél azért jóval összetettebb
a jelenség, akit érdekel, olvasson utána. Mindenesetre jó kiindulási pont volt
egy vitához, mert nagyon sok vonatkozásban lehet róluk beszélni. Miért
csinálják? Viccelnek, vagy teljesen komolyan gondolják? Megéri ez nekik? Milyen
további folyamatokhoz vezet ez esetleg a saját kultúrájukban? Rengeteg
kérdésünk volt, sokat meg is beszéltünk, az óra pedig nagyon inspiráló volt
további gondolkodáshoz, és olvasgatáshoz, biztos, hogy utána fogok nézni ennek
az egésznek otthon.
Második órám a
várva-várt portugál volt, ami most kicsit kevésbé volt szórakoztató, mint
eddig. Feladatlapon gyakoroltuk a létigét, meg próbáltuk kitalálni egy szöveg
alapján, hogy mit dolgozik Paolo, vagy Gabriel házas-e. Viszont a lány, aki
mellett ültem rendes volt, és a pármunka közben mosolygott rám. Az óra közepén
kaptam egy sms-t Aarontól, hogy megjöttek Lyonba, de Lu elveszítette a
kulcsait, menjek haza és engedjem be őket. Nagyszerű. A kétórás ebédszünetem
pont elég volt arra, hogy hazajöjjek, megegyem a szendvicsem, beengedjem Lu-t,
főzzek egy teát, és indulhattam is vissza.
Szerencsére odaértem
az órámra, megint az angol akcentusos tanár tartotta, Domaines et pratiques de l’anthropologie. Még mindig nem értem,
miért kell nekünk a családfák jelölését tanulnunk két órán keresztül, de
biztosan nagy hasznát fogom venni, mert ezen az órán is ezt gyakoroltuk, és
amíg mindenki meg nem értette, nem mentünk tovább. Amit utána vettünk, az
viszont nagyon érdekes volt, anthropologie
de l’art, tehát tükörfordításban a művészet antropológiája, de nem nagyon
találtam ehhez kapcsolódó dolgot magyar vonatkozásban. Beszéltünk Claude Lévi-Strauss-ról, aki az egyik
legnagyobb francia antropológus volt, és mivel művészek között nőtt fel, sok
vonatkozásban vizsgálta az emberek viszonyát a művészethez, és mindenféle ezzel
kapcsolatos dolgokat.
Mikor hatkor
kijöttünk az óráról, annyira el voltam fáradva, hogy másra sem tudtam gondolni,
csak arra, hogy: ágy, otthon. Az utolsó órámon folyamatosan hívogattak az
internet miatt, és mivel nem vettem fel – persze, órán voltam – küldtek egy
sms-t, hogy hívjam az ügyfélszolgálatot. Köszi.
Itthon együtt
vacsoráztam Lu-val és Aaron-nel, bár nem volt egy nagy vacsora, én csak levest
ettem. Aztán megpróbáltam felhívni az ügyfélszolgálatot (megint), és csodák
csodájára a másodikra fel is vette egy pasi. A több mint 40 perces várakozásnak
és beszélgetésnek felváltva az lett a vége, hogy holnap kiküldenek egy szerelőt
15.30 és 17.00 között, hogy megcsinálja az internetet. Közben a kis dobozos
izéből is „elfogyott” a net, de szerencsére a pasi „feltöltötte” nekünk. Őrület
ez az egész.
Aaron este elment „bulizni”
Thomas-val, a francia haverjával. Hívtak minket is, de én még mindig nem vagyok
jól és estére Lu is visszaesett kicsit, úgyhogy mi maradtunk. Együtt teáztunk
az ágyon, beszélgettünk, segítettem neki lefordítani dolgokat, ha valamit nem
értett. Aztán olyan 11 fele elmentünk lefeküdni, mert holnap egyetem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése