Februári update 2: Le 8-14 Février 2016

Változatlanul időhiányban szenvedek, hatalmas a lemaradás.

Február 8-án, hétfőn, takarítottam kicsit, így a hétvége után azért kellett, sokan voltunk, összejárkáltuk a lakást. A maradék időben tanultam (beadandót írtam másnapra), főztem, elmentem futni is. Ez a hétfő viszonylag lazulós nap, így, hogy nem járok be az Anthropologie biologique-ra (Orvosi antropológia). Nem is nagyon fogok a közeljövőben, egyrészt már akkor is a hideg futkos a hátamon, ha a tanárra gondolok, másrészt a többiek szorgalmasan töltik fel internetre a jegyzeteket, úgyhogy azzal sem lesz gond vizsga előtt. Az már bebizonyosodott első félévben, hogy előnyt nem jelent, ha az összes órán ott vagyok.

Február 9-én, kedden, szépen felkeltem és bementem a reggeli szemináriumomra. Nálam volt az eheti és a múlt heti beadandó is, gondoltam kérni fogja mindkettőt. Beértem a terembe, néhányan már bent ültek, de Dimitrievich sehol, ráadásul elég sokan hiányoztak, ami nagyon furcsa volt. Néhány perc elteltével valaki megnézte az emailjeit, és kiderült, hogy ma reggel kaptunk egyet: az óra elmarad. Így valószínűleg a délutániak is, mert mindegyiket Dimitrievich tartja. Néhány szitokszó után (Ezért keltünk fel és utaztunk egy órát?!) kivonultunk a teremből, és mindenki ment dolgára.

Én beültem az egyetem kávézójába, mert Annával megbeszéltük, hogy ma az IKEA-ban ebédelünk, úgyhogy inkább megvártam. Szóltam neki, hogy (jóval) hamarabb végeztem, mint vártuk, de szerencsére ő is el tudott indulni azonnal, és így csak fél órát kellett várnom. Sétáltunk egy kört az áruházban, aztán megebédeltünk viszonylag korán, olyan 11 fele. A svéd húsgolyók mindig jó választásnak bizonyulnak, és más éttermekhez képest egyáltalán nem drága, francia viszonylatban nagyon megéri: 6 euróért már kapsz egy előételt vagy desszertet, főételt (húsgombócokat körettel) és egy üdítőt. Természetesen van más választék is főételekből, de azok általában drágábbak.

IKEA után szépen hazamentünk, délután tanultam kicsit.

Este írt a Dani bátyja, Előd, hogy lekésett egy vonatot, ezért nem tud egyenesen a nagypapájukhoz (a Pireneusok felé) menni, holnap éjszaka Lyonba ér, és kellene neki szállás – Daninál meg nyilván nincs annyi hely a koleszban. Mi sem természetesebb, persze, van nálunk matrac és hely is, jöjjön csak. Az első gondolatom az volt, hogy ne mondjuk el Daninak (aki úgy tudja, hogy Előd csak átszáll Lyonban), hanem este menjünk ki az INSA-ra, meglepni. Ebben meg is egyeztünk Előddel, és nagyon izgatottan vártuk a holnapot.

Szerdán, február 10-én, szokás szerint bementem az Anthropologie Néolithique (Neolitikum) című órámra. Most nem veszünk túl érdekes dolgokat, de nagyon szeretem a tanárt. Egy fiatal régész, látszik, hogy imádja, amiről magyaráz (még akkor is, ha én ezt sosem fogom tudni megérteni), nagyon lelkes. A második órám Enquete ethno volt, ide már úgy mentem, hogy nem lehet gond, hiszen tegnap este írtam két menekültekkel foglalkozó szervezetnek is, ahogy múlt héten megígértem a tanárnak. Ebből az egyiktől válaszoltak is, egy nagyon kedves, Gaelle nevű fiatal nő, így elsőre egész segítőkésznek tűnt, remélem, tényleg előremozdítja a kutatásomat kicsit. Enquete ethno-n most a mi csoportunkon volt a sor, hogy elmeséljük, mit csináltunk első félévben, és mit fogunk a másodikban. A tanárnő áldását adta a tervemre, miszerint felkutatok egy egyesületet végre, és részt veszek a munkájukban, amennyire tudok. Eredetileg a magyar menekülteket segítő szerveződéseket is belevettem volna a kutatásomba, de egyre inkább úgy érzem, nem lesz rá kapacitásom, és ezzel a tanárnő is egyetértett, azt mondta, nem kell túlbonyolítani, bőven elég egy csoport itt Lyonban – főleg, hogy ebben a félévben sem fogok túl sokat hazamenni.

A harmadik órám portugál volt, amire szokás szerint nem nagyon tudtam annyit készülni, mint kellett volna, de egy szövegértés-feladatot megcsináltam. Ma egy brazil író beszédét hallgattuk, amit egy berlini könyvfesztiválon mondott el, ezzel teljesen felkavarva az európai közéletet, mert a beszédben teljesen más képet festett Brazíliáról, mint ami eddig Európában megszokott volt. Nagyon érdekes volt, de elég lassan haladtunk, mert Giusti nagyjából minden egyes mondat után brazil civilizáció órát tartott, és hosszasan magyarázta, hogy mit miért mond. Érdekes volt, az biztos, csak így a szöveget eléggé széttördelve hallottuk. Hamarabb el kellett indulnom, mint hogy vége legyen az órának, mert Előd közben megérkezett az állomásra, úgyhogy óra közepén felálltam, észrevétlenül odaadtam Giusti-nak a beadandómat, és kisurrantam az ajtón.

Kimentem a Part-Dieu-re, összeszedtem Elődöt, hazahoztuk a cuccait, aztán sétáltunk egyet a parkban, majd ő aludt estig, én pedig tanultam. Dani csak este 8-kor végzett, elhitettem vele, hogy nagyon rossz napom van, és szükségem van egy kis baráti támaszra, ezért kimegyek hozzá a campusra. Hatalmas volt a meglepetés, mikor a villamosról utánam leszállt a bátyja! Nem nagyon tudta először hová tenni a dolgot, aztán teljesen felpörgött és kaptunk egy random körbevezetést az INSA-n. Ezek után visszamentünk hozzám, ahol JB már vacsival várt minket. Én még délután összedobtam egy francia hagymalevest, ami nagyon finom lett, JB csinált gratin-t (olyasmi, mint a rakott tészta), úgyhogy tökéletes csapatmunkával eszméletlen jó vacsorát hoztunk össze. Utána boroztunk, vízipipáztunk, és beszélgettünk jó sokáig még.

Másnap, február 11-én, Dani felkeltett olyan fél 7 körül, mert ment vissza az INSA-ra. Miután elment, én még visszafeküdtem, aztán egy óra múlva újra felkeltem, mert Elődöt ki akartam kísérni az állomásra, ahonnan aztán tovább indul a nagypapájához. Így nem mentem be a reggeli órámra, Anthropologie de la parenté-re (családfakutatás és elemzés nagyjából), de nem volt gond, mert ez még úgyis csak az első, bevezető óra – igen, félév közepén lassan, de valahogy eddig nem sikerült tanárt találnia az egyetemnek. Hazajöttem olyan 11 körül, délben ebédeltem, aztán a délután hátralévő részét tanulással töltöttem. Este bementem a mobilité portugaise órámra, ahol most két brazil lány jött mesélni az egyetemükről. Nagyon szuper volt, mert annak ellenére, hogy végig portugálul beszéltek, én teljesen jól értettem, amit mondtak, és ennek nagyon örültem.

Pénteken, február 12-én, szokás szerint takarítottam, aztán elmentem a LIDL-be vásárolni, mert ott sokkal olcsóbb minden. Annával találkoztam a bolt előtt, ez már lassan pénteki program lesz, de persze sokkal jobb társaságban vásárolni, mint egyedül. Utána együtt is vacsoráztunk, vettünk halat, csináltunk hozzá salátát, nagyon finom volt. Ezután nyakunkba vettük a várost, és bementünk bulizni a Place des Terreaux-ra, néhány erasmusos fiatallal, Anna barátaival. Éjfél körül csatlakozott hozzánk Dani is, de aztán mi inkább hazamentünk, mert Dani gitárjával nem tudtunk volna diszkóba menni, ráadásul nekem nagyon kedvem sem volt.

Szombaton, február 13-án, délelőtt nem nagyon csináltunk semmit, leginkább iszonyatosan sokáig aludtunk. Délután tanultunk egy kicsit Danival, de nem sokkal később, olyan 5 körül már jött is Anna, aki először futott egy kört a parkban, aztán letusolt, és már indultunk is a Vicáért. Vica most azért jött, mert holnap Genfből repül majd haza (mostantól van szünete), és muszáj Lyonon keresztül jönnie, Dijonból nem nagyon van normális közlekedés. Este palacsintát sütöttünk (igazából csak Dani, mi közben boroztunk, ilyen ez a nőuralom), és aztán vacsora közben először Index- és 444-videókat, majd Mézga-családot néztünk. Ilyen ez, ha néhány magyar együtt van külföldön.

Vasárnap, február 14-én, reggel kikísértük a Vicát az állomásra. Iszonyatosan rossz idő volt, és én nagyon mérges voltam Danira, mert nem keltett fel minket időben, úgyhogy kb. tíz percem volt összekészülni, az meg nem elég. Miután feltettük a Vicát a vonatra, Anna onnan hazament aludni, mi is visszajöttünk Danival hozzánk, és moziműsort néztünk, mert este el akartunk menni, megnézni egy filmet. Van kuponom, amivel így két euróval olcsóbban lehet jegyet venni. Végül egy új francia film, a Chocolat mellett döntöttünk, és nagyon jó döntésnek bizonyult, mert zseniális volt. Omar Sy, aki az Intouchable-ban is hatalmasat alakított, játssza a főszerepet. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, nagyon-nagyon szomorú, de csodálatos film. A film után hazajöttünk, és JB-vel együtt megvacsoráztunk. Én csináltam a vacsit, iszonyatosan finom rakott csirkét (ha létezik ilyen magyarul), és még tortát is sütöttem, ami megint csak nagyon jól sikerült, JB szerint ez volt az eddig valaha legjobban sikerült sütim – és ez tényleg elég nagy bók, mert a málnás brownie-ról heteken át áradozott. Így telt a vasárnapunk, a hétvégénk, nagyon nyugisan, de jó volt, hogy végre nem csak a tanulás körül forog az életük. 

Le 5 Février 2016 – a harmadik félévi teljesítményem

Magyarázom a bizonyítványom.

Most tényleg magyaráznom kell kicsit, mert ez a félév nem egészen olyan lett, amilyet szerettem volna. Ez részben mondjuk annak köszönhető, hogy borzalmasabbnál borzalmasabb óráim voltak, ami nem motivált annyira, hogy sokat tanuljak rájuk, másrészt a vizsgáim elosztása sem volt túlságosan kedvező (három vizsga egymás után, aztán a maradék kettő szintén egy napon). Igazából az sem segített a helyzeten, hogy a vizsgáimat megelőző napon lebetegedtem, begörcsölt a hasam, és se tanulni, se aludni nem tudtam. Mindezek fényében nagyon féltem a jegyeimtől. Szerencsére, a francia rendszer annyiból megengedőbb, hogy három csoportra vannak osztva a tárgyaim, és ha egy csoporton belül megvan a 10-es átlag (20 a legjobb jegy), akkor nem érdekes, hogy külön-külön milyen jegyeim vannak, átmentem. Emiatt egy-két tárgyból „meg lehet” bukni, ha a többiből átlag felettit produkálok. Ez kicsit megnyugtatott, de még így is nagyon rezgett a léc, mert nem egy vizsgámat éreztem rossznak. Ha pedig valamiből nem megyek át, nincs meg a félévem, és júniusban pótvizsgát kell írnom. Szerencsére végül alaptalannak bizonyultak az aggodalmaim (nem mindegyik mondjuk), és lényeg a lényeg, megvan a félévem. Az összes tárgyam átlaga, tehát a féléves átlagom 12,71 lett, ami franciák között nem számít annyira rossznak, de kiemelkedően jónak sem. Nekem eddig ez volt a leggyengébb félévem, de egyrészt rosszabbra számítottam, másrészt majd kijavítom második félévben.

www.weheartit.com

Tantárgyak szerint pedig:

• Champs et méthodes de l’anthropologie (Az antropológia területei és módszerei): 12
• Paléoanthropologie et paléolithique (Paleoantropológia): 5 – igen, ebből gyakorlatilag megbuktam, de szerencsére nem számít, mert a többi felhúzta
• Enquete ethnologique (Kutatás): 12,88
• Anthropologie des religions (Vallásantropológia): 13
• Anthropologie de la nature (Természet-antropológia): 15
• Anthropologie de la santé (Egészségügy-antropológia): 13
• Lectures complémentaires nature-santé (a két előző órához tartozó szeminárium): 13
• Portugais (Portugál): 18,5
• Civilisation des pays lusophones (Luzofón országok/Portugália civilizációja): 14

Igen, portugálból taroltam, hogy finoman fogalmazzak, amire iszonyatosan büszke is vagyok (a félévi beadandóm 18, a vizsgám 19 lett), de bár a többiből is ilyen eredményeim lettek volna! Következő félévben azért kicsivel több 15-16 körüli jegyeket szeretnék, de remélhetőleg sikerülni fog. 

Februári update 1: Le 2-7 Février 2016

Még mindig olyan gyorsan történik minden, hogy nincs időm leírni.

Folytatom a tömörített bejegyzéseket, megpróbálom a fontos dolgokat összeszedni, majd ahogy közeledünk időben a jelenhez, egyre többet fogok írni, mert egyre többre emlékszem, de így hetekkel előbbre visszagondolni elég nehéz.

Tehát, hétfőn, február 1-én este 10-kor megérkeztem Lyonba, Dani várt az állomáson, átjött. JB vacsorával várt, pizzát sütött nekem – mirelit pizzát, de akkor is, mennyire jófej lakótársam van. Néhány Friends-rész után Dani hazament, nem sokkal később mi is JB-vel elmentünk aludni.

Kedden, február 2-án elmaradt az összes órám. Először azt hittem, csak a legelső, a szeminárium 10-12-ig, de mivel a délutáni két órámat is ugyanaz a tanár, Dimitrievich tartja, ezért azokra sem kellett bemennem. Ez addig rendben volt, hogy itthon maradhattam és ki tudtam pihenni a hétvége után magamat, meg tanultam kicsit, de más részről viszont aggasztó, mert ezeket az órákat nyilván be kell majd valamikor pótolni… Nem baj, itthon maradtam és próbáltam tanulgatni kicsit.

Minden rosszban van valami jó, a munka-dolgot eddig elhallgattam a blog közönsége elől, de most nagy vonalakban leírom a kínálkozó lehetőséget. Szóval, az anyuka, akinél novemberben babysitterkedtem, de végül nem sikerült megkapnom a munkát, beajánlott egy másik anyukához, aki két utcára lakik tőlem, és van egy icipici, két éves kislánya. Mivel a kislány még nem jár bölcsibe, az anyuka meg nem dolgozik, ezért csak néha lesz szüksége rám, de addig is, át kell ugranom hozzájuk néha, hogy a kislány megszokjon, megbarátkozzon velem. Amúgy náluk úgy van a felállás, hogy az anyuka magyar, apuka tunéziai, a gyerek még nem beszél, csak néhány szót, de teljesen jól ért magyarul és franciául is. Ma voltam náluk először, az apukával nem találkoztam, de a kislány, Mona tüneményes, és az anyukája is nagyon kedves, fiatal nő, rengeteget beszélgettünk.

Szerdán, február 3-án megint hosszú napom volt, 10-től délután 4-ig folyamatosan órán voltam. Először Anthropologie néolithique (előadás), aztán Enquete ethnologique (szeminárium) és végül portugál Giustival. Enquete ethno-n – az óra, ahol a mini-kutatásomat kell csinálnom – megígértem a tanárnak, hogy most már tényleg felveszem a kapcsolatot néhány egyesülettel, a jövő heti óráig mindenképpen meg kell ezt ejtenem, mert különben mérges lesz. Név szerint hármat találtam, az egyik a Forum-Réfugiés, ami egy hatalmas szervezet, ők regisztrálják meg segítik a menekülteket, a másik egy Cimade nevű menekültekkel foglalkozó egyesület, akik a vetítést szervezték, amin első félévben voltam, a harmadik pedig egy nemrég alakult, de annál lelkesebb facebook-csoport, akikhez a legtöbb reményt fűzöm, mert a posztok alapján szimpatikusnak és elérhetőnek tűnnek. Azért remélem, hogy a háromból legalább egyet sikerül elérnem. Portugálon Giusti továbbra is nagyon lelkes és lelkesen túlterhel minket, alig látok ki a házi feladatok tengeréből. De, így legalább nagyobb iramban tanulok portugálul.

Csütörtökön, február 4-én az Anthropologie de la parenté című órám még mindig nem volt megtartva, úgyhogy csak estére kellett órára mennem. Este 6-ra mentem, megint elkéstem, és a tanárnő le is szidott, mert múlt órán nem voltam. Nem konkrétan engem szidott, csak elkezdett papolni a csoportnak, hogy nem lehet azt csinálni, hogy egy órán ott vagyunk, a másikon nem. Én nem mondtam semmit, mert mit magyarázkodjak, igazából hazarepültem múlt héten, azért nem voltam órán. Ezután jövök majd az összesre és egy szava sem lehet. Amúgy egész órán brazil dalokat hallgattunk és énekeltünk (igen, még én is), persze, miután nagyjából elmagyarázta, miről szól. Nagyon szimpatikus a nő is, lelkes, látszik rajta, hogy szereti a brazil kultúrát és minél inkább próbálja átadni ezt a szeretetet. Pont, mint Giusti.

Pénteken, február 5-én, tanulgattam, futottam. 

Elkezdtem csinálni egy edzéstervet, mert nemsokára jó lenne lefutni egy félmaratont. Vagy tavasz végén, vagy nyár elején, majd kitalálom. Mindenesetre ez az edzésterv legalább tartja bennem a lelket, és így minden héten ki van írva, mennyit kell mozognom, így sokkal motiváltabb az ember.

Este megérkezett két barátnőnk, Vica és Eszter Dijonból, velük leszünk egész hétvégén, már nagyon vártuk őket. Danival és Annával kimentünk eléjük a Part-Dieu-re, a pályaudvarra, aztán hazajöttünk hozzám és kicsit boroztunk, beszélgettünk még éjszakába nyúlóan. Szerencsére JB hazament a hétvégére, így viszonylag kényelmesen elfértünk mind az öten ebben a pici lakásban.

Hétvégén, február 6-7-én, végig Vicáékkal mászkáltunk, leginkább várost néztünk.

Szombaton, reggel nekiindultunk a városnak és nagyjából be is jártuk egy nap alatt – nem sokat pihentünk, az biztos. Az Hotel de Ville-hez mentünk először, megnéztük az Operát, a Place des Terreaux-t, aztán a Rue de la République-en lesétáltunk a Bellecour-ra. Ott vettünk egy-egy szendvicset és megettük a tér szélén, egy padon. Iszonyatos szél fújt, úgyhogy szállt a vörös por a szemünkbe, orrunkba, szánkba… Nem bizonyult jó döntésnek ez a szabadban ebédelés, de gyorsan befaltuk a szendvicseket, és indultunk is tovább. Átmetróztunk a Vieux Lyon-ba, onnan pedig felmentünk siklóval a római kori színház-maradványokhoz. Gyönyörű idő volt, csak nagyon fújt a szél. Sajnos, az összes lépcsőt meg kellett másznunk felfelé, és nekem úgy megfájdult a térdem, hogy utána csak Danira támaszkodva vettem a további lépcsőfokokat. Elsétáltunk a katedrálishoz, a Fourviere-re, be is mentünk, egyrészt szétnézni, másrészt kicsit lepihenni – a szabadban nem nagyon lehetett leülni, mert a szél elviselhetetlen volt. A katedrálisból kilépve, a dombtetőn „jól kiszellőztettük a fejünket” (Vica így poénkodott a nagy szélre utalva) és csináltunk rengeteg képet, mert innen gyönyörű kilátás van a városra. Egy kis válogatás ezekből:

pizzasütés

Ezután lesétáltunk a dombról, és a Vieux Lyon-ban mászkáltunk még egy darabig. Én nagyon nem bírom ezt a városrészt, mert tele van turistával meg undorítóbbnál undorítóbb szuvenír-boltokkal, de igaz, ami igaz, az épületek gyönyörűek, meg a kis szűk utcák is hangulatosak. Innen átsétáltunk egészen az Annához, mert haza kellett ugrania néhány cuccért, és amíg ő összepakolt, mi bevásároltunk a LIDL-ben, mert pizzát akartunk sütni este. Itthon hulla fáradtan, de annál lelkesebben begyúrtuk a pizza-tésztát, aztán néhány heves vita után (mindenki máshogy látta az anyukájánál a különböző praktikákat) be is tettük az első adagot sülni. Nagyon jól sikerült végül, degeszre ettük magunkat, aztán megint rengeteget beszélgettünk a többiekkel.

Vasárnap még délelőtt el akartunk sétálni a Croix-Rousse-ra, vagy csak benézni az állatkertbe, de zuhogott az eső, úgyhogy a városnézős terveinkről inkább lemondtunk, és helyette egy nagyon családias reggelit hoztunk össze pizsamában a szobám padlóján. Délután kikísértük Vicáékat a vonathoz, aztán mindenki ment a dolgára – leginkább tanulni. 

ez meg a családias piknik-szerű reggeli volt

Januári update: Le 23-28 Janvier 2016

Olyan gyorsan történik minden, hogy nincs időm írni.

Először is minden kedves olvasómtól elnézést kérek az eltűnésért, de egyszerűen tényleg elúsznak a napjaim, annyi dolgom van, hogy teljesen képtelenség napi egy órát írásra szánnom. Azért nagyon hálás vagyok, hogy vannak olyanok, akik még akkor is csekkolják az oldalt, amikor hetekig nem írok semmit, tényleg, megdobogtatta a szívemet, és nem kis lelkiismeret-furdalást okozott. Eddig úgy gondoltam, szépen lassan behozom a lemaradást, de ma tudatosult bennem, hogy ez lehetetlen vállalkozás, mert egyrészt annyira sok, másrészt, mert mégis hogy emlékezzek a három hete történt dolgokra annyira, hogy abból kikerekedjen egy normális bejegyzés? Tehát sok fejtörés után arra jutottam, hogy néhány update-bejegyzésben leírok MINDEN fontos dolgot, ami eddig történt, és aztán megpróbálok napi rendszerességgel jelentkezni, úgy ahogy az eddig megszokott volt. Így mindenkinek könnyebb lesz, mint arra várni, hogy minden napomról egyesével beszámoljak. Tehát, mi is történt január második felében?

Vasárnap (január 24.) elmentem Annával és a jelenlegi lakótársaival, azaz a marokkói pasassal és japán feleségével a piacra, tőlünk nem messze, a Croix-Rousse nevű dimbes-dombos negyedbe. Szerencsére a pasinak van autója és felvitt minket, így valamivel kényelmesebb volt. A piacon iszonyatosan olcsó volt minden, olyan 11-12 körül már „fin du marché” (a piac vége) volt, amikor az árusok minden maradék árut a lehető legolcsóbban adják. Borzalmas tömeg is volt, de megérte végigverekedni magunkat, Annával a legjobb vételünk az három darab mangó volt, összesen 2 euróért. A piacozás után Anna marokkói vendéglátója meghívott minket egy kávéra, beszélgettünk leginkább vele, mert a felesége csak nagyon kevés szót tud franciául. Nagyon helyes házaspár, bár a pasi nagyon sokat tud beszélni, egy idő után eléggé lefárasztja az embert. Sétáltunk egy kicsit, gyönyörködtünk a Croix-Rousse-ról a városra nyíló kilátásban, aztán hazamentünk. A marokkói hapsi valamiért nagyon meg akarta nekem mutatni a várost – hiába mondtam neki ötvenszer, hogy lassan két éve lakom itt – így nagyjából egy órát kocsikáztunk mielőtt hazavitt volna.

Ilyesmi a kilátás a Croix-Rousse utcáin

Ezen a héten, kedden (január 26.) egy furcsa meglepetés ért, a reggeli szemináriumom festett körmű és szemű férfi tanárát leváltották, megkaptuk helyette kedves Dimitrievich-et, aki a délutáni előadásokat is tartja. Eléggé szétszórt volt az első órán, de beadtam neki a beadandómat és meghallgattam a csoporttársaim előadását. Az elvárásokat is újra elmagyarázta, amelyek elvileg ugyanazok, mint amiket első órán hallottunk, mégis, annyira össze-vissza mondott mindent, hogy én képtelen voltam kiigazodni rajta. Reméltem, következő órán tisztább lesz. Az anthropologie économique és az anthropologie politique, a kedd délutáni előadásaim továbbra is nagyon izgalmasak, de nagyon fárasztó 4 órán keresztül figyelni rájuk.

Szerdán (január 27.) végre átiratkoztam a régi tanárnőm csoportjába, és kezd bejáratódni az óra is. Igaz, elég sokan vagyunk (kb. negyvenen), de legalább mindig beszél valaki, és nem azzal telik el az óra nagy része, hogy a tanárnő cseszeget minket a passzivitásunk miatt. Már én is bátrabb vagyok, főleg, mióta tudom, hogy tudja a nevemet és megismer, sőt, a kutatásom témáját is fejben tartja. Amúgy a kutatásommal úgy állok, hogy megígértem a tanárnőnek, keresek új egyesületeket, akik a menekülteket segítik Lyonban, már találtam is néhányat, csak a kapcsolatot kéne felvennem velük.
Szerdán még portugál órám van, ami érdekes. Azzal most úgy vagyok, hogy Giusti hétről hétre egyre több házit ad fel, egyszerűen alig bírok lépést tartani vele. Ez még csak a második hét, és máris ezer meg egy dologba kezdtünk bele, videókat nézünk, szövegértést csinálunk, képregényt olvasunk, brazil civilizációt tanulunk… Nagyon sok, tényleg, de igyekszem nem lemaradni, mert csak így tanul az ember.

ez portugálul van és még értem is :-)

Ezen a héten, csütörtökön (január 28.) hazarepültem Magyarországra, mert Borinak szalagavatója volt. Nagyon jól sikerült a hétvége, örültem, hogy láttam kicsit a családot, bár nem sok időnk volt együtt, mert elég rohanós volt az egész. Hétfőn (február 1.) már repültem is vissza Lyonba, Dani szokás szerint várt az állomáson.

Ilyen volt a levegőből a Genfi-tó felé közeledve

A képeket (az utolsót kivéve) a www.weheartit.com-ról és a www.google.com-ról szereztem :-)