Le 18 Septembre 2014

Mivel nem volt délelőtt órám, nagyon sokáig tudtam aludni. Mikor kiértem a konyhába, olyan látvány fogadott, hogy hirtelen nem tudtam, sírjak vagy nevessek. Az asztalon hat hatalmas croissant, Lu és Aaron pedig épp kávét főztek. Csak annyit tudtam mondani, hogy „Oh my God, you’re amazing!”, leültem, és megpróbáltam feldolgozni, hogy még nagyjából ki sem nyitottam a szemem, de igazi francia reggelit fogok enni perceken belül. Mióta itt vagyok, ez volt a legjobb reggeli, beszélgettünk, nevettünk sokat, és tömtük magunkba a croissant-t.

Egykor nagy nehezen összeszedtem magam, és elindultam az SFR-hez, mobilt venni. Teljesen be voltam parázva, mert még sosem vettem egyedül telefont, otthon sem, nemhogy itt. Első próbálkozás failed, a bolt be volt zárva, ezért vissza kellett mennem kettőkor. Ahhoz viszont, hogy odaérjek az egyetemre a 4-kor kezdődő órámra, 3-kor legkésőbb el kellett indulnom, de csak remélni tudtam, hogy az egész nem tart egy óránál tovább. Hát tévedtem. Megkaptam a telefont, rendeltem otthonra internetet és vezetékest (mert vezetékesről ingyen lehet otthoni vezetékest hívni), viszont a csaj elcseszett valamit a gépén, nagyjából fél órát telefonált a főnökével, hogy mit csináljon. Mindennek az lett a vége, hogy negyed 4 volt, mikor kiléptem az ajtón (halál idegesen), elkezdtem keresni a buszmegállót, amit természetesen nem találtam, és mielőtt kitört volna belőlem a sírás, hogy elkések a legizgalmasabbnak hangzó órámról, úgy döntöttem, hogy nem érdekel, felfordulhat a világ, ma nem megyek be az egyetemre, mert nincs kedvem egy órát metrózni/villamosozni/buszozni, majd fél óra késéssel beesni az órára, hogy désolée, nem én tehetek róla. Úgyhogy otthagytam mindent és lesétáltam a Rhone partján Lu-hoz és Aaron-hoz a Little Café-ba. A félórás séta után kicsit megnyugodtam, rendeztem gondolataimat, rájöttem, hogy talán nem vagyok olyan béna, és nem csináltam hülyeséget a francia telefonos boltban. A lényeg, hogy van mobilom, amelyről korlátlanul hívhatok akárkit, sms-ezhetek Franciaországban, lesz vezetékes telefonunk, amiről ingyen telefonálhatunk haza, és lesz internetünk otthon. Otthoni szemmel egyáltalán nem olcsó a dolog (emiatt is teljesen kétségbe voltam esve), de itt a fiúk azt mondták, hogy teljesen korrekt. Remélem, nem lesz gáz vele.

Most itt ülünk még mindig a Little Café-ban, közben Nicolas is csatlakozott hozzánk, és tervezzük a mai estét, én pedig nem gondolok rágondolni, hogy mit hagytam ki ma az egyetemen az idióta telefon miatt.