Harmadik nap
Első rész
Mivel tegnap éjfélig szórakoztam a blogolással, úgy döntöttem, a beiratkozást holnapra halasztom és nem kelek fel azért 6-kor, hogy odaérjek. Így szép kényelmesen nekiindultam megint a másfél órás útnak, metróztam, villamosoztam, megérkeztem. Az egyetem olyan nagy, hogy két villamosmegállója is van – hát nekem sikerült ma rossznál leszállni. De végül szerencsére megtaláltam az „amphi culturel”-t ahol a „Vie des Campus” azaz Élet az egyetemen c. előadást hallgattam úgy századmagammal. Mindenféle érdekes dologról beszéltek, többek között az egyetemi egészségügyi ellátásról, a mozgássérültek lehetőségeiről és segítéséről, mindenféle kulturális programról. A legjobb dolog, amit ma reggel hallottam, hogy akármilyen projekted van és meg szeretnéd valósítani, van egy egyetemi szervezet, aki szerez rá pénzt, ad eszközöket, stb. Még ötvenféle lehetőséged van ezen kívül megvalósítani a saját ötleteid, dolgozni az egyetemen belül, önkénteskedni, stb. Ezeket most nem sorolnám fel, de mindig elcsodálkozom, hogy itt honnan van ennyi mindenre pénz?
Amúgy most az egyetemet felújítják, mert „csak” 80.000
diákra volt tervezve, és most 138.000-en vagyunk. Elsőévesek. A felsőbb évesek
másik Campuson vannak.
A pasi aki tartotta az előadást tök jó fej volt,
folyamatosan tapsoltatott minket, meg ordította a mikrofonba, hogy: „Ca va?”.
Miután nagy nehezen kinyomakodtam a teremből, elindultam
valami boltot keresni a közelben (mert tegnap a szendvics, amit az egyetemi
menzán vettem egyszerűen borzalmas volt). Két villamosmegállóra találtam is,
bevásároltam és újra elámultam, hogy milyen drága itt a kaja. Ezután célba
vettem a kávézót, ahol tegnap Lu-val ültünk és olyan kedves volt a pincér. Hát
fél órát álltam sorban egy kóláért, ezután mind a két pincér kiröhögött. De a
tegnapi srác megismert, és két vevő között kérdezősködött, hogy sikerült-e
valamit találni. Azt hiszem, visszatérek majd valamelyik délután, hátha tud egy
kicsit többet segíteni.
Amúgy tegnap már megbeszéltem Darioval (az egyetemi tanár, aki amúgy
olasz), hogy holnap találkozunk valamikor, segít nekünk keresni valamit, szerencsére
ő csak 1 metrómegállóra van az én szállásomtól. Ezen kívül pedig megint írtam
vagy 20 hirdetésre, de egyről sem kaptam választ. Milyen meglepő.
Most még mindig a kólámat iszogatom itt a mini internetcafé-ban, amit két
feketével alakítottunk így random a többi ebédelő embertől elkülönülve a
laptopjainkkal. Haha, most az egyik épp a telefonjába meséli, hogy mit eszik,
és mennyiért. Nem csak én számolgatom a fillérjeimet, úgy látszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése