Le 5 Novembre, 2014

Szerda, megint Lu-val mentem suliba. Ezért jó a hét közepe, nem forever alone buszozok, metrózok. Ma volt a napja, hogy kicserélik a kapucsengőt, ezért a kulcsunkat le akartam adni a gardienne-nek, mielőtt elindulunk. Meg is találtam a nénit, aki közölte velem, hogy neki aztán ne adjak kulcsot, mert tilos, és különben is, akármi történik, ő lesz a felelős a lakásért. Viszont valakinek itthon kell lennie olyan 3-4 körül, mert akkor szerelik be a kaputelefont a lakásunkba. Én majdnem felrobbantam, mert már a múltkor is hiányoztam a Théories anthropologiques-ról, ami 14-16-ig tart szerdánként. Lu meg nyilván nem jöhet haza, mert egy szót nem tud franciául, úgyhogy ha akármi van, nem tud segíteni a szerelőnek vagy akárkinek… Nem volt más választásom, megmondtam a néninek, hogy rendben, itthon leszek – és közben jókat káromkodtam magamban. Miután ezt megbeszéltük, a kedves gardienne-ünk elérkezettnek látta az időt, hogy jól leteremtsen, amiért a beköltözésünk után rögtön nem mutatkoztunk be neki. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy ez szokás, sőt kb. kötelezettség, ő meg állította, hogy ezt így kell, és elmondta volna a szabályokat, meg mindent. Hát jó. Hatvanszor bocsánatot kértem tőle, aztán nagy nehezen megszabadultunk tőle. Borzasztóan sokat beszélt, ráadásul ugyanazt hajtogatta, szörnyű volt. A nagy izgalom után beugrottunk a pékségbe venni egy croissant-t, mert nem nagyon reggeliztünk. Az egyetem előtt megtaláltam néhány csoporttársamat, úgyhogy én ott ragadtam kicsit velük, Lu meg elment órára. Mi természetesen elkéstünk, mert senkinek nem akaródzott bemenni, úgy látszik a franciák még nálam is lazábbak késést tekintve.

Corps et langage c. órám volt az első, az egyik legkedvesebb tanárommal, aki általában az órák felét arra használja fel, hogy hogylétünk felől kérdezősködjön. Most sem volt másképp, mindenfélét kérdezett a szünetről, milyen az egyetem, hogy haladunk a vizsgákra való felkészüléssel, stb. Azt mondta, akármilyen bajunk van, írjunk neki, vagy menjünk hozzá az irodába, akármi, de ő tudni szeretne róla és legfőképpen segíteni szeretne. Aztán megtartotta az óra másik felét, amikor már a tananyagról beszélt. Szeretem ezt az órát (is), nagyon érdekes, csak nagyon hosszú még így is, a végére elfáradok, mert nagyon sokat kell gondolkozni. Léna mellém ült óra közben, és mikor a tanár befejezte a mondókáját odafordultam hozzá és megkérdeztem, hogy találkoztak-e tegnap, és mit beszéltek a prezentációval kapcsolatban. A reakciója eszméletlen fura volt. Közölte, hogy nem találkoztak (mert én sem mentem), és hogy nem csináltak semmit, mindeközben tök megvetően nézett rám. Én nem is tudtam hirtelen mit válaszolni, de ő nem várt választ, hátat fordított és kiment a teremből. Én iszonyatosan felhúztam magam, de nem tudtam utána menni, mert el kellett kérnem Tomtól a jegyzeteit. Miután ezzel is megvoltam, kimentem a teremből, Léna ott állt a barátaival az ajtóban, megálltam mellette, hogy még egy próbát tegyek, de teljesen levegőnek nézett. Ezen meg aztán annyira felhúztam magam, hogy otthagytam a francba, nagy mérgesen hazamentem. Nem értem, mit nem lehet azon megérteni, hogy nincs vízálló cipőm és nem akartam tegnap megfázni, és azt meg főleg nem értem, miért nem tudtak ők hárman összeülni, vagy miért nem lehet mondjuk holnap találkozni. Mindegy.

Hazamentem, út közben Tilman írt, hogy beugorhat-e néhány cuccáért (időközben ő is visszaért Biarritzból), mert a buszt akarja szerelni és minden szerszáma a lakásunkban van. Ma száműzve volt ő is meg Aaron is a lakásból a kapucsengő-szerelés miatt (nehogy valami gond legyen belőle, hogy nem csak mi lakunk itt), de gondoltam, ha 10 percre felugrik, az igazán nem fáj senkinek. Olyan 1 óra körül értem haza, 10 perc múlva Tilman is itt volt, a szerelő pedig fél 2 fele jött, és nagyjából 10 perc alatt végzett mindennel. Ezek után megint majdnem felrobbantam, mert igazából nem sokon múlott, hogy visszaérjek az órámra. Mindegy, legalább volt időm tanulni. Muszáj volt Tom jegyzeteit lemásolnom, mert vissza kell neki adnom holnap egy részét. Tilman nem sokkal később elment, úgyhogy egyedül maradtam a jegyzeteimmel.

Este 7 körül ért haza Lu, én egészen addig szépen tanultam. Beszélgettünk kicsit, odaült mellém, aztán én tanultam, ő meg szórakozott a telefonjával. Csinált egy képet, hogy nagyon tanulunk, felkapta az egyik tollamat és maga elé rakott egy papírt, mintha ő is csinálna valamit. Később Aaron is hazaért, aztán Tilman, és nekiálltak pizzát csinálni. Nagyon későn, olyan 11 körül ettünk, de megérte várni, mert Tilman süti a legeslegfinomabb pizzát a világon, az biztos.