Le 30 Octobre 2014 - Paris

Paris is always a good idea.

Úgy látszik, még fél álomban is képes vagyok francia szavakat mormolni, mivel arra keltem, hogy Gergő kérdezi, mit hozzon reggelire, és sikerült kiszuszognom, hogy „croissant”. Aztán, mire kinyitottam a szemem, már ott is volt az asztalon a reggeli, mert a Boulangerie csak néhány méterre van a háztól - szerintem amúgy nincsen olyan ház Franciaországban, aminek a közelében ne lenne Boulangerie. A délelőtt további részében nosztalgiáztam kicsit az SFR ügyfélszolgálatával, mert segítettem Gergőéknek lemondani a telefon- és internet-előfizetésüket. Hát, ahogy internetet kapni nem egyszerű, úgy megszabadulni tőle még inkább nem az. Azért sikerült kideríteni minden szükséges információt, a többit majd megoldják.

Petit bateau

Olyan dél körül értem Párizsba, és mivel a Luxembourg-nál szálltam le, első dolgom volt, hogy ellátogassak a Jardin du Luxembourg-ba. Sétálgattam kicsit a gyönyörű és hatalmas parkban, aztán letelepedtem az egyik szökőkút elé, néztem, ahogy a gyerekek pici hajókat úsztatnak a vízben, megettem a második croissant-omat, és megetettem egy galambot, pedig utálom őket. Még lovakat is találtam, amik igazából pónik voltak. Megörültem, mikor megláttam a fehéret, de sajnos herceg nem volt hozzá. Mondjuk, lehet, hogy egy pónis herceg túl alacsony lenne. Aztán a kertből kifelé jöttem rá, hogy a Palais du Luxembourg igazából a Sénat (a két kamarás parlament egyik része) székhelye, és azért állnak az ajtóban fegyveres rendőrök.

Jardin du Luxembourg

Palais du Luxembourg: Liberté, Égalité, Fraternité

Panthéon

Következő állomás a Panthéon volt, ahol nem időztem sokáig, még csak közel sem mentem hozzá különösebben, annyira nem érdekelt. Annál is inkább, mert pont felújítják, úgyhogy nem sokat lehetett látni belőle – mondjuk, amit mégis, az szép volt. Utána a rendkívül okos telefonom segítségével megtaláltam a Sorbonne-t, ami pont olyan gyönyörű és nagy, amilyennek képzeltem. Egyetemista persze nem nagyon volt a környéken, szünet van. Néhány rendőr viszont itt is ácsorgott az ajtókban, fogalmam sincs, miért. Megpróbáltam üres padot keresni a Sorbonne-nal szemben lévő parkban, de reménytelen próbálkozás volt, úgyhogy inkább tovább álltam. Út közben megállított két lány, valami kérdőív miatt, de mikor megtudták, hogy nem francia vagyok, már egyből nem voltam jó.

Sorbonne

Cathédrale de Notre Dame

A Notre-Dame-hoz egészen rövid idő alatt odaértem, a térkép alapján hosszabbnak gondoltam az utat. A tér a katedrális előtt nyilván tele volt turistákkal, nagyrészt amerikaiakkal (vagy angolokkal) meg franciákkal, néhány spanyol szót is el lehetett azért kapni. Csináltam néhány fotót, aztán elindultam a Centre Pompidou felé, ha már arról beszéltem OKTV-n tavaly, mint a kedvenc modern épületemről. Egy helyes idős házaspár jött velem egy darabig, kedvesen mosolyogtak rám út közben.

Pici, szűk utcákon keresztül jutottam a Pompidou-hoz, ami nagy meglepetésemre korántsem olyan műanyag-hatású volt, amilyennek a képek alapján képzeltem. Egész épület-formája volt, és eszméletlen királyul nézett ki. Főleg a kis tér miatt előtte, ahol mindenféle művészlélek zenélt, énekelt, árult, egy srác meg középen buborékot fújt a gyerekeknek, akik megállás nélkül ugráltak, hátha az összest sikerül kilyukasztaniuk.  Egy kis nézelődés után innen is továbbindultam.

Centre Pompidou

Buborékok :)

Következő cél Victor Hugo háza volt, amiről anyáék meséltek nekem, és mindenképp látni akartam. Azt hiszem hatalmas kerülőt sikerült tennem, a tájékozódás nem az erősségem, ezt eddig is tudtam. 

Pózoltam egyet
Victor Hugoval

A lényeg, hogy odaértem nagy nehezen, út közben vettem egy szendvicset ebédre, amit a Place des Vosges-on ettem meg. Ezen a téren van Victor Hugo háza is. Leültem, nézegettem a gyerekeket, a bácsikat, néniket a parkban, meg a gyönyörű szökőkutakat, nagyon jó hangulata volt az egésznek. Aztán bementem a Maison de Victor Hugo-ba, csináltam egy tükörben pózolós képet Victorral, megnéztem a születési anyakönyvi kivonatát, képeket a feleségéről, a kitüntetéseit, az eredeti könyveit, meg az ágyat, amelyikben meghalt. Elég jó múzeum volt, nem volt túlzsúfolva információval ugyan, de aki nagyon szereti Victor Hugo-t, meg jobban ismeri a műveit, mint én, annak biztos érdekesebb. Bár, így legalább kedvet kaptam hozzá, hogy olvasgassak mást is, mint amit az egyetemen kérnek. Majd a karácsonyi szünetben.

Place des Vosges

A mini-múzeum után beültem egy kávézóba két sarokkal arrébb, és megkértem a borzasztóan helyes pincért, hogy töltse fel a telefonomat. Ittam egy café creme-t, nézegettem a körülöttem mászkáló embereket, meg próbáltam kitalálni, hogy a mellettem ülő pár milyen nyelven beszél, de annyira halkak voltak, hogy lehetetlen volt. Úgy háromnegyed óra múlva elindultam megkeresni a Bastille-t, és nem is kellett messzire mennem. A naplementét ott csíptem el, aztán valahogy vissza kellett keverednem az RERB vonalára, ahonnan Gergőékhez vissza tudtam menni.

Naplemente a Bastille-nál

Újabb kerülő után sötétedéskor belestem a Notre-Dame mögötti parkba, de nem lehetett sokat látni, be is volt már zárva. Mielőtt visszasétáltam volna Luxembourg-hoz, leültem kicsit a kivilágított Notre-Dame elé. Egy kis idő után a nem sokkal messzebb ülő srácok elkezdtek beszélni hozzám, és nem nagyon udvariaskodtak előtte, rögtön megkérdezték, melyikük jön be nekem jobban. Mosolyogtam rajtuk, beszélgettem kicsit velük, de aztán mikor megkérdezték, van-e kedvem bulizni majd szexelni velük (valahogy nem volt vesztegetni való idejük úgy látszik), jobbnak láttam tovább állni. Elég viccesek voltak, mert mikor mondtam, hogy megyek, az unokatestvérem vár, azt válaszolták, hozzam őt is. Fura ötleteik vannak a franciáknak, az biztos.

Notre Dame éjszaka

Egy jó hosszú RER út után megérkeztem az Orsay-ville nevű megállóhoz, ahol Gergő és Szonja étteremben ültek barátaikkal, és engem vártak. Két nagyon szimpatikus lánnyal voltak, de én már mire odaértem addigra is borzasztóan elfáradtam, az egész napos gyaloglás eléggé kivette belőlem az energiát, úgyhogy beszélni alig maradt erőm. 

Tartare de boeuf
(ez a kép a Google-ről van, de
így néz ki, az biztos)

Szokás szerint az étlap háromnegyedét értettem, azok közül pedig természetesen nem tudtam választani, úgyhogy egy olyan ételt rendeltem, amiről csak sejtéseim voltak. Aztán a tartare de boeuf tényleg olyasmi volt, mint amilyennek gondoltam. Annak ellenére, hogy elég visszataszítóan nézett ki, isteni finom volt. Nem gondoltam volna, hogy valaha is a számba veszek egy ilyen dolgot, de pont ezért jó, ha az ember külföldön van, mert ilyenkor mindenfélét ki lehet próbálni. Desszertnek tarte au citron-t ettem, az meg mindig finom, akárhol eszed Franciaországban. Hazafelé lekéstük a vonatot, úgyhogy egy óra várakozás helyett inkább hazasétáltunk, tényleg nem is volt olyan messze Igny.