On reprend l’école, újra hétfő, vége a szünetnek. Elég fura volt
egy hét után újra elindulni az egyetemre, újra metrózni, villamosozni a
rengeteg egyetemistával meg dolgozni induló emberekkel. Első órám Analyse des pratiques, a kedvenc fekete,
mindig mosolygós tanárommal. Három lány csoporttársam csinált előadást arról,
hogy milyen „faire le terrain au féminin”
tehát nőként kutatni. Ennek a témának még mindig aktualitása van, főleg ha
olyan közösségben kutat az ember, ahol a nőknek teljesen ki van jelölve a
helyük, és sok olyan dolog van, amiben nőként nem vehetnek részt. A
legegyszerűbb akadályoktól kezdve (nem juthatsz el bizonyos, a közösség életét
érintő „politikai” megbeszélésekre, mert ott csak férfiak ülnek össze), az
olyanokig, amiket gyakorlatilag nem lehet áthidalni (férfiakkal csakis a
feleségük, vagy egy ismerősük jelenlétében készíthetsz interjút). Nagyon
érdekes volt az előadás is, de utána kirobbant egy hatalmas vita, ami még
érdekesebb (meg kicsit vicces is) volt. Az egyik csoporttársam ugyanis az
Istennek sem értette meg, miért nem használhatja a tribu, azaz „törzs” szót erre a közösségre, hiába magyarázta neki a
tanár hogy ennek eléggé péjoratif (pejoratív)
kicsengése van. Csak hajtogatta, hogy de egy antropológus ezt és ezt mondta, és
e szerint a definíció szerint ez igenis egy törzs. A mosolygós tanárunk nagyon
helyes volt, sokáig bizonygatta neki, hogy de ez egy eléggé „elavult”
kifejezés, és régen, persze, használták, de fejlődik a tudomány, és ma már
inkább ne tegyük. A srác viszont csak nem értette meg, és továbbra is a saját
igazát hajtogatta. A legviccesebb az egészben Tom volt, aki egy ideig próbálta
türtőztetni magát, aztán egyszer csak nem bírta tovább, és robbant, és úgy
letarolta érveivel a srácot, hogy mindenki csak ült és köpni, nyelni nem
tudtunk. Tök normális volt, egészen egyszerűen csak elmesélte neki, hogy ő
szünet előtt konkrétan ebből tartott előadást, és ez így és így van, és
sajnálhatja, hogy nem figyelt oda rendesen. A srác még ebbe se nyugodott bele
és csak mondta, hogy de, ez az antropológus ezt mondta, és ez teljesen ráillik
a helyzetre. A tanár végül annyival zárta le az egész vitát, hogy „az
antropológus, akiről beszélsz, nem az Antropológia istene, mindenki tévedhet” –
ez hatalmas nevetést váltott ki az egész csoportból. És még hozzátette, hogy az
antropológia többek között erről szól, hogy mindent megkérdőjelezünk, és
rengeteg különböző álláspont között kell eligazodni, nem csak egy létezik.
Az óra után rohantam
portugálra, és kicsit meg voltam ijedve, mert volt valami házi feladatunk, amit
csak ma reggel tudtam kinyomtatni, és időm már nem volt megcsinálni.
Szerencsére az imádnivaló Jean-Paul ma megint brazil történelmet, kultúrát
tanított nekünk, franciául, a feladatlapok nem kerültek elő – nem én voltam az
egyetlen, aki nem csinálta meg. Fantasztikus tanárunk van. Másfél órán
keresztül öntötte magából Brazília történelmét, mi miért van így, hogy is volt
a gyarmatosítás, mi történt utána, stb. Eszméletlen érdekes volt, szeretek
nyelvet tanulni is (főleg a portugált, gyönyörű!), de amikor ilyen órákat tart,
az egyszerűen zseniális. Igen, il est
génial, le prof – ahogy a franciák mondanák.
A következő órám
előtt volt 2 óra szünetem, úgy döntöttem, hogy elugrok a menzára, eszek
valamit, aztán megírom a házimat ott. Szerencsére volt üres asztal, úgyhogy sikerült
valamennyire elkezdenem a dolgaimat. Holnap kiselőadást kell tartanom a
szövegből, amiről a kékszemű tanárnak beadandót írtam, és azért valamennyire
fel kellene rá készülnöm. Sikerült iszonyú bonyolult szöveget választanom,
úgyhogy nem árt, ha valahogy el tudom magyarázni… Elég nagy kihívás.
Az utolsó órám Domaines et pratiques de l’anthropologie
volt, most már nem az angol akcentusos pasival, hanem egy nővel, akinek szintén
akcentusa volt, de képtelen voltam rájönni, hogy honnan jöhetett. Aztán mikor
elkezdett beszélni a kutatásairól, kiderült. Erdélyben kutat ugyanis, tehát
vagy magyar, vagy román származású. Nem akartam megkérdezni magyarul, hogy
beszéli-e a nyelvet, az kicsit furán jött volna ki, de borzasztó kíváncsi
lettem. Azt gondoltam, előbb-utóbb úgyis kiderül, elég sokat beszélt a saját
dolgairól, úgyhogy gondolom a származására is fény fog derülni valamikor. Egész
jó órát tartott, jegyzetelni könnyebb volt, mint az előző pasinál, de a
hatalmas fáradtság, ami hétfő délután 5 óra körül eluralkodik rajtam nem
változott, úgyhogy az óra második felét most sem bírtam már rendesen végigülni,
majdnem elaludtam.
Kilépve a teremből
zuhogó esőben találtuk magunkat, nálam se esernyő, se vízálló cipő, se
esőkabát, semmi nem volt. Rengetegen voltak úgy, mint én, a villamoson a sok
ázott egyetemista között egyáltalán nem éreztem magam kívülállónak. Reggel,
mikor elindultunk, abszolút nem lehetett tudni, hogy ebből eső lesz, úgyhogy
most aztán tényleg mindenki szarrá ázott – már bocsánat. Hazaérve gyorsan
lezuhanyoztam forró vízben, hajat mostam, aztán leültem Luhoz vacsizni, chilis
babot csinált, nagyon-nagyon finom volt. Aaron elment az egyik barátjához
estére, úgy látszik, ez a Korzika annyira sok volt nekik, hogy nem bírnak egy
lakásban megmaradni együtt.
Az egész estét tanulással töltöttem, muszáj volt valahogy felkészülni
a hülye előadásomra holnap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése