Még jó, hogy nem
péntekhez írtam az esti bulizást, mert igencsak szombatba nyúlt… De, kezdjük az
elején.
 |
| Glüchwein |
Tegnap este éppen nagyban szorgoskodtam a laptopomon, amikor valami
hatalmasat dübögött az ablakomon, én persze majdnem szívinfarktust kaptam. Hát
még akkor, amikor megláttam, hogy valaki egy hatalmas kabátban és sapkában
vigyorog be az ablakon keresztül: Thomas volt, a francia barátunk. Legalább nem
kellett a bejárati ajtóval szórakozni, hogy beengedjük, beugrott, úgy ahogy
volt a szobámba. Én még mindig nem tértem magamhoz a meglepetéstől, máris arról
kellett beszélnem, hogy vagyok, hol vannak a többiek. Aztán együtt bementünk a
konyhába, Tom köszönt a többieknek is, majd elkezdtünk forralt borozni
(megtanultam az új kedvenc német szavamat: glüchwein)
– Lu csinálja nálunk a forralt bort, mostanában mindig azzal alapozunk.
Hajnali 1-kor
sikerült elérnünk a klubba, ahol Giulio volt a barátaival. Úgy látszik, itt a
péntek este szombaton kezdődik… Innentől mindenkinek legyen elég annyi, hogy
nagyon jól éreztük magunkat, két helyen is voltunk, táncoltunk, beszélgettünk,
tök jó társaság kerekedett belőlünk meg Giulio barátaiból. A második helyen a
kedves lakótársaim nem jöttek velünk be, azt mondták, később csatlakoznak, a
probléma csak az volt, hogy nem volt térerő bent, mi szépen elkerültük egymást,
úgyhogy maradtam Giulioékkal, és hajnalban egyedül sétáltam haza. Most itt
biztos mindenki infarktust kapott, de megnyugtatásként közlöm, teljesen
biztonságos környéken lakunk, mellesleg végig a kezemben szorongattam a
telefonomat, mert Giulio a lelkemre kötötte, hogy hívjam, ha van valami, és
mindenképp írjak egy sms-t, ahogy hazaértem. Így is lett. Hazafelé, mondjuk
elég vicces volt, leginkább azért, mert hajnali 6-kor indultunk el a klubtól,
úgyhogy mikor sétáltam haza, végignéztem, ahogy a hentes, a pék, a boltos, a
házmester dolgozni kezd, mindenki takarította az üzletét. Én meg akkor mentem
haza. A még nagyobb meglepetés az volt, hogy hazaérve mindenki ébren volt még,
Luék ugyanis rám vártak – annyira aranyosak. Nem tudtak elérni telefonon később
sem, mert Aaroné nem működik, Thomas hívását meg nem hallottam meg. Lu és
Thomas fél 7-kor lementek a pékségbe reggelit venni, Aaron telefonált, én meg
hajat mostam (nem bírtam tovább elviselni a hajamból áradó füstszagot), aztán
bedőltem az ágyba.
Délután 1-kor azért
felkeltem, mert úgy volt, hogy Juli mamával és Borival skypeolunk. Végül nem
sikerült, mert Juli mama nem szeret buszozni, és a kávézó, ahol internetezni
lehet, messze van tőlük. Majd felhívom őket vezetékesen nemsokára. Olyan 3
körül egyszer csak csörgött a magyar (!) telefonom, Jeremy volt. Visszahívtam a
francia telefonon, és gyorsan meg is beszéltük, hogy megyünk kávézni, már 2
hónapja (egészen pontosan mióta beköltöztem az albérletbe) nem láttuk egymást.
Most is pontosan ugyanolyan volt, mint néhány éve, mikor először találkoztam
vele. Biciklivel jött, mosolygott, beszélt, mesélt. Jó két órát üldögéltünk egy
közeli kávézóban, rengeteget beszélgettünk. Végre gyakoroltam kicsit intenzíven
a francia tudásom, bár másnaposan elég nehéz volt, mit ne mondjak. Hoztam haza
vacsorának valót, Aaron salátát csinált, egyikünk sem tudott normális kaját
enni még. Vacsi után nem sok mindent csináltam, leginkább csak próbáltam
túlélni a „másnapot”.
Vasárnap egészen
sokáig aludtam, és nem nagyon csináltunk produktív dolgot Lu-val. Aaron is
sokáig aludt, délután nem is nagyon találkoztunk. Én tanultam a szobámban, ő a
konyhában filmet nézett vagy olvasott, Lu meg a saját szobájában szintén valami
sorozatot (azt hiszem most a Gossip Girl van soron) nézett. A vacsorát tegnap
együtt csináltuk, sajttal töltött pulykát ettünk (a Sparban lehet kapni kb. 1,6
euróért), rizst meg salátát. Aztán megint csak ment mindenki a maga dolgára, én
tanultam, meg skypeoltam este.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése