Reggel felkeltem fél
8-kor, hogy legyen időm elolvasni Hiroshi Ichikawa írását a testről, a mai Corps et langage órámra kellett volna,
mert Tom jelezte a tanárnak, hogy nem érti, és megkérte, beszéljük át újra. Tényleg
nem árt, mert nekem is elég homályos volt. Már tegnap este nekiálltam, de nem
az éjfél nem a legjobb időpont, hogy az ember elmélyedjen egy ilyen írásban. A
reggel sem. Lu a prezentációját készítette elő, én meg kávéval a kezemben
próbáltam megfejteni az angol nyelvű cikket, ami eszméletlen bonyolult. Három
oldal után elvesztem, feladtam, és inkább megírtam pár emailt mielőtt
elindultam. Lu itthon maradt még, csak délre megy majd be.
Az órára rohanva
összefutottam Tommal, úgyhogy együtt mentünk be, de a Ca va? Ca va. dialóguson kívül egy szót nem szóltunk egymáshoz. El
is gondolkoztam rajta, elég fura, hogy ezt a franciák használják, nem tudom, mi
értelme van, minden egyes alkalommal megkérdezni, hogy jól vagy? A válasz úgyis
az, hogy jól, mert egyszerűen udvariatlanság mást mondani, és amúgy sincs ennek
a mini-párbeszédnek semmi más funkciója. Na, mindegy, a lényeg, hogy már én is
belejöttem a dologba, nagy lelkesen használom, attól függetlenül, hogy nem
látom értelmét.
A mai Corps et langage egészen elképesztő
volt. A kedvencek közül is a kedvenc tanárom tartotta, Axel Guioux. Az óra elején
elhadarta Ichikawa elméletét a testről – mi persze lemaradtunk az elejéről
Tommal, pedig csak 10 percet késtünk –, de nem nagyon vitte túlzásba a
magyarázást, mert szerinte ez elég érthető, aztán ugrott is az előző órája
folytatására. Majd otthon átnézem Ichikawa-t, a vizsgán tuti, hogy kelleni fog,
annyit beszéltünk róla.
 |
| Vésale egyik alkotása |
Az óra másik része viszont tényleg sokkal érdekesebb
volt. Az emberi testről volt szó, és Guioux mesélt egy középkori
orvos-művészről, Vésale-ról, aki legelőször kezdett el emberi testeket rajzolni
– mármint igazi hullákat rajzolt le. Egy orvosi kiadványt illusztrált, aminek a
címe De corporis humani fabrica, és
az egész emberi test-reprezentáció hatalmas újdonságnak számított a korszakban.
Sokat időztünk az egésznek a jelentésén, a mondanivalóján, a fontosságán, mert
a csontvázakat és a testeket különböző emberi pozíciókban ábrázolta (ülve,
állva, széttárt karokkal, stb.), nem úgy, ahogy a boncasztalon kiterítették
őket, tehát volt valamennyire egy művészeti funkciója is a dolognak. A lényeg, hogy az egészet azért mesélte el
Guioux, mert van egy kortárs orvos-művész, Gunther Von Hagens, aki „folytatja”
Vésale módszerét, de ő nem rajzolja a testeket, hanem kiállítja őket. Kitalált
egy technikát („az úgynevezett polimeres
konzerválási eljárás lényege, hogy a halott testből eltávolítják a vizet, és
acetont juttatnak a helyére, végül egy vákuumkamrában szilikonba helyezik a
félkész preparátumot, így az aceton elpárolgásakor a helyére műanyag kerül” –
forrás: Index), ami lehetővé teszi, hogy az emberi test kvázi kiállítható
legyen – szagtalan, és egészen esztétikus ráadásul. Ezek a kiállítások
mindenhol botrányba torkolltak (Párizsban betiltották), de több helyen
megvalósultak (Lyonban 9 hónapon keresztül megtekinthető volt). Az egészben a
művészet-tudomány ambivalenciája a furcsa, mert a cél egyrészt az, hogy az
emberi test mindenki számára látható legyen, tudjuk meg, miből vagyunk, stb.,
másrészt, ezek a testek a legkülönbözőbb pozíciókban vannak kiállítva
(biciklizve, gondolkozva, gördeszkázva, kitekeredve…), ami valamilyen szinten
művészet. Eszméletlen érdekes volt az egész óra, de én a végére teljesen
rosszul lettem. Már gimiben is bajom volt egy biológia óra után, most meg egész
órán bicikliző meg kitámasztott hullákat nézegettünk, mikor kimentem a
teremből, tiszta sápadt voltam, forgott a gyomrom, és hányingerem volt. De
mindenképpen utána olvasok majd az egésznek, mert eléggé érdekel. Már találtam
is egy Index cikket, a Bodies-ról,
Budapesten, ami nem Hagels kiállítása volt (mivel őt Budapestre sem engedték),
de az ő technikájával voltak konzerválva a kiállított testek.
 |
| Gunther von Hagens az egyik kiállított testtel |
Szünetben Maevával
mentem ki az udvarra cigizni, beszélgettünk kicsit, aztán eljött velem
ebédelni, tök aranyos volt tőle, pedig amúgy haza indult. Vettem egy kólát,
hogy elmúljon a hányingerem, de a Rodin: Gondolkodó pozíciójába beállított
hulla képe, aki egy agyat bámul, még mindig a szemem előtt lebegett, úgyhogy nem
volt annyira egyszerű ebédelni. Amikor Maeva elment haza, én elindultam a
könyvtárba, hogy tanuljak kicsit. Út közben viszont Tomba, és Bastienbe (ő is
szaktársunk) botlottam, leálltam velük beszélgetni. Végül az egész szünetet
Tommal és egy szociológiát tanuló rapper csávóval töltöttem – Bastien közben
elment a könyvtárba – de tök jó volt, mert csomó dologról beszélgettünk.
Megkérdezték, milyen zenét hallgatok, és egyből zenekar neveket cseréltünk
Tommal, mert kiderült, hogy ugyanazokat a zenei stílusokat hallgatjuk, csak ő
franciát, én magyart. Úgyhogy, én megígértem, hogy hallgatok egy kis Noir Désir-t (ismerem őket, de eddig nem
nagyon hallgattam), ő pedig rákattant a 30Y-ra,
meg a PASO-ra, megígértem, hogy
küldök neki linket. Ami meglepett, hogy még nem hallott a Nouvelle Vague-ról, pedig ők franciák. Kávéztunk egyet óra előtt,
aztán a rapper srác elköszönt és ment a saját órájára, mi meg elindultunk Théories anthropologiques-ra.
Ma az Anthropologie marxiste-ról volt szó, ami
nyilván azért marxiste, mert Karl Marx elmélete alkotja az alapját, és
leginkább Franciaországban volt hatása, az 1960-80-as években, a gyarmatok „felszámolása”
(franciául décolonisation, fogalmam
sincs, magyarul van-e erre szó) után. Maurice Godelier az egyik leghíresebb „marxista
antropológus”, akinek az egyik szövegéből elemzést kéne írnom a héten, úgyhogy
iszonyatosan figyeltem órán, és 6 oldalt jegyzeteltem.
Óra után egyből
jöttem haza, a többiek még nincsenek itthon, én pedig gőzerővel tanulni fogok
az este maradék részében, úgy tervezem. Ma mindenképp be kellene fejeznem az
előkészületeket az előadásunkhoz (azt beszéltük, hétvégén megint összeülünk),
hogy holnap el tudjam kezdeni az elemzést írni Godelier szövegéből. Ha nem
tartom a ritmust, semmi időm nem marad összefoglalni, és Tomhoz képest máris
borzalmasan le vagyok maradva – mondjuk hozzá képest szerintem mindenki mindig
is le volt maradva, annyi mindent tud. Holnap csak 4-kor van órám, úgyhogy szerencsére
éjszaka is tudok tanulni (akkor tudok a legjobban).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése