Szokás szerint
egyáltalán nem volt kedvem egyetemre menni (esküszöm, a péntek a legrosszabb
napom a héten), de legalább időben felkeltem és nem kellett rohannom. Mikor
indultam, Lu is pont felkelt, sok szerencsét kívántam a vizsgájához, aztán
mentem is a buszmegállóba.
Az első óra elég
unalmas volt. Ugyan Lévi-Strauss (egyik
leghíresebb francia antropológus) egyik szövegéből csináltak előadást
csoporttársaink, de eszméletlen nehéz szöveg, és szegények nem tudták rendesen
elmagyarázni. Én meg péntek reggel képtelen vagyok akármilyen szöveget is
felfogni. Szünetben Léna-val meg egy másik lánnyal (már annyiszor beszélgettem
szegénnyel, és még mindig nem tudom a nevét) mentem ki cigizni, de sütött a
nap, leültünk a Forum-on, később Tom is csatlakozott. Elég fura kapcsolatuk van
Léna-val, sokat tudnak vitatkozni fura dolgokon. Néha nem is értem őket. Most
Tomnak elege lett egy idő után, és ott hagyott minket. Mondjuk, összesen 6 év
korkülönbség van közöttük (Léna 17, Tom 23 éves), úgyhogy lehet, hogy ez az
oka. Én mindkettőjükkel könnyen kijövök, pont a kettő között vagyok korban. :D
A második óránk Enquete ethno volt, ahol legalább az
egyik lány, Zoé most ott volt a csapatból, és kitaláltunk egy
vészforgatókönyvet, mivel már az utolsó utáni pillanatban vagyunk a kutatással,
és nagyon sok melót kell leadnunk. Jövő kedden és szerdán megpróbáljuk letudni
a feladatokat, amiket órára kell csinálni, az összegző „dossier”-t pedig, ami
egy 10 oldalas beadandó és együtt kel csinálnunk, a vizsgák hetére raktuk, ami
nem tudom mennyire volt okos ötlet, de más választásunk igazából nem volt.
Elszámítottuk magunkat, az az igazság.
Óra után elszaladtam
a könyvtárba leadni a könyveimet (kénytelen voltam elszakadni a
Mannoni-könyvtől, szomorú pillanat volt), aztán rohantam info-ra. Most végre
nem volt annyira borzasztó, mint szokott lenni. Első sorban ültem, kénytelen
voltam figyelni, de a pasi egész normálisan magyarázott most. Mondjuk, azt még
mindig nem tudom, hogy fogok átmenni a vizsgán, de igyekszem megjegyezni a
dolgokat, amiket mutat. Gyakorolnunk kellene otthon, de arra aztán végképp
semmi esély, hogy én Excellel szórakozzak, amikor olvashatok vagy a vizsgáimra
is tanulhatok helyette. Majd lesz valami. Második félévben már nem lesz ilyen
óránk, úgyhogy az a tudat nyugtat, hogy már csak kettő van vissza (és abból egy
a vizsga).
Hazafelé a metrón egy
nagyon-nagyon helyes kutya jött a gazdájával. A legérdekesebb viszont az
emberek viselkedése volt, ugyanis a kutyán nem volt szájkosár, felugrott az
ülésre is, sőt, a kb. velem egykorú srác még labdázott is vele a metrón. Én
először (az otthoni tapasztalataimból kiindulva) tökre azt hittem, hogy majd
valami idős néni vagy egy középkorú nagyszájú hapsi kioktatja a srácot, hogy
egy kutyával nem így kell utazni, de teljesen az ellenkezője történt. A
kocsiban utazók abszolút jól kezelték a helyzetet, elkezdtek játszani a
kutyával. Egymásnak rugdosták a labdát, a kutya meg futkosott egyiktől a
másikig, a vége egészen olyan lett, mint valami csapatjáték, és mindenki
mosolygott. Bírom az ilyen helyzeteket, egészen feldobják a napomat. :)
Hazajöttem, gyorsan
ettem, aztán elkísértem Lu-t egy nagyon menő háztartási boltba, ahol kellékeket
rendelt a csokoládégyáruknak (Argentínában, az anyukájának a családja
csokigyár-tulajdonos). Elég szimpatikus pasi volt az eladó, és elég meglepő
módón tökéletesen beszélt angolul, úgyhogy rám igazából semmi szükség nem volt –
ha akartam volna se nagyon tudtam volna segíteni, mert én nem értek ezekhez
semennyire.
Amikor hazaértünk,
Dominika álldogált az ajtó előtt, a lengyel lány, aki ugyan meg volt hívva
hozzánk estére, de álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ő 6-kor fog átjönni. Én
még tanulni akartam, mielőtt jönnek, ugyanis bulizni akartak megint.
Szerencsére Dominika pasija keresztülhúzta a számításainkat, mivel megkérte,
hogy érjen haza normális időben, és hívja fel, amint otthon van, úgyhogy ő nem
volt annyira bulizós kedvében – őszintén szólva, én sem. Úgy volt, hogy mások
is jönnek, de Nathalie másnapos volt, a többiekkel nem tudom mi történt,
mindenesetre hárman maradtunk. Kitaláltuk, hogy filmet nézünk, a The fault in our stars-ra esett a
választás, ami két rákos fiatal szerelméről szól. Mondanom sem kell, a film
végén Lu-val tiszta könny volt az arcunk, zokogtunk, alig bírtuk abbahagyni.
Érdekes módon Dominikának semmi baja nem volt, pedig ő is először látta, mint
én. Aztán ő haza is ment, mi pedig megnéztünk egy vígjátékot Lu-val, amiben
Cameron Diaz volt az egyik főszereplő (az ilyen filmek sosem rosszak), mert nem
bírtunk volna elaludni, annyira letaglózott minket az előző film. Olyan 1 körül
fejeztük be, és mindenki ment a saját ágyába utána.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése