Elég gyorsan telik az
idő, megint kedd van, és már jó ideje nem írtam „összegzést” – most sem fogok,
alig van időm egyáltalán a mai napot leírni… De azért megszámoltam, hogy ma
pontosan 12 hete vagyok itt, és még mindig olyan, mintha tegnap jöttem volna.
Na jó, nem tegnap, mondjuk múlt héten.
Ma megpróbáltam
megint hamarabb felkelni, megint nem sikerült. A könyvemet be kéne már
fejeznem, mert nem csak Mannoni-ból áll a világ, és mást is bőven kell
tanulnom. A 9 órai kelés miatt viszont nem sok időm maradt olvasni sajnos. Lu
az egyetemen volt, Aaron meg még aludt, mikor eljöttem otthonról, 11-kor. A
buszon próbáltam pótolni a lemaradásomat, de a villamoson már teljesen
feladtam. Eszméletlen sokan voltak, és mindenki lökte meg nyomta a másikat, hogy
saját magának helyet csináljon, rosszabb volt, mint az Artic Monkeys-on a tömeg, esküszöm.
Az órám előtt még
Giulio-val is összefutottam, elmesélte, hogy hétvégén megy Barcelonába, mert
valami barátjának szülinapja van… Oké, jó utat. Mióta ismerjük egymást, már
nagyjából négy különböző országot felsorolt, ahová februárig ellátogat, mert
mindenhol barátai vannak. Hát, mit mondjak, good
for you. Én is mennék, ha lenne pénzem, meg nem kéne halálra tanulnom magam
éppen. Csodával határos módon, időben beértem az órámra, a kékszemű tanáromhoz.
Az első tíz percben kérdésekre válaszolt, ha volt valami problémánk, akármit
kérdezhettünk tőle (vizsgával, beadandóval kapcsolatban). Aztán jött a
meglepetés: felírt két kérdést a táblára, aztán elővett egy csomó dolgozatnak
kinéző fénymásolatot, elkezdte kiosztani őket, és közölte, hogy ma „próba
vizsgát” írunk. Én teljesen rosszul lettem, és komolyan megfordult a fejemben,
hogy akkor most felállok és hazamegyek, mert ennek semmi értelme. Aztán mégis
maradtam, most sem tudom miért. Annyi könnyítést kaptunk, hogy a jegyzeteinket
használhattuk, nálam természetesen semmi nem volt. A két kérdésből az egyikről
abszolút nem volt fogalmam (emlékeztem, hogy tanultuk, de hogy én azt
előkaparjam az agyam legmélyéről…), a másik Malinowski-hoz kötődött, aki az
egyik leghíresebb antropológus, nagyjából minden órán szó volt róla, úgyhogy
róla azért néhány dolog megmaradt. Persze ennél a kérdésnél meg az volt a gond,
hogy a kérdést nem értettem teljesen. Az egész „vizsga” eredménye az lett, hogy
írtam egy egész jó bevezetést, és elkezdtem az első részt megírni –
hozzáteszem, fogalmam sem volt róla, hogy hogyan építsem fel a fogalmazásomat –
aztán szólt a kékszemű, hogy fejezzük be a mondatot, amit épp írunk, vége az
órának. A tanulság: ha tanulok, simán össze tudok valamit hozni, de tanulás
nélkül semmi értelme még csak be se mennem vizsgára, annyira esélytelen az
egész. Ezentúl pedig jobban odafigyelek az álmaimra, ugyanis ezt megálmodtam
hétvégén.
Hazafelé vettem egy
salátát ebédre, aztán itthon belevetettem magam a könyvembe, és olvastam egész
délután. Felhívtam este Katit, mert névnapja van, aztán segítettem Lu-nak
kicsit az egyetemi dolgaiban (még mindig franciául írnak neki a tanárai, attól
függetlenül, hogy tudják, hogy nem tud franciául…), és vissza a könyvemhez. Még
mindig nem fejeztem be a részt, amit olvasnom kell, de már nem sok agyam van
hozzá, és különben is, hajat kell mosnom. Holnap felkelek korán (remélem), és
megpróbálom bepótolni a lemaradást…
 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése