Happiness can be found, even in the darkest of times, if one
only remembers to turn on the light.
Ma siettem megint a buszhoz,
sikerült is időben elindulnom, de a busz minden egyes lámpánál megállt
szerintem, emiatt nagyon lassan haladtunk, emiatt elkéstem óráról. Nem annyira
érdekelt, mert paléoanthropologie volt az
első, nem a kedvencem. Most ott tartunk, hogy a Homo sapiens benépesítette a Földet – nagyjából ezt vettük ma órán.
 |
| www.google.com |
Azon gondolkoztam közben, hogy néhány csoporttársam hogy képes enni órán? A
paleonéni mint mindig, most is csontvázakat vetített ki, és nem is értem,
valaki hogy tud úgy enni, hogy közben halott emberek maradványait nézegeti… Akkor
is, ha ősemberek és több ezer éve éltek. Nekem az óra után rendszerint még két
órán keresztül forog a gyomrom, olyan szinten nem bírom ezt. De legalább azt
már tudom, hogy az antropológiának ezt a részét elfelejthetem, és majd
messziről elkerülöm.
A második óra, Enquete ethno előtt, amíg a terem előtt
vártunk a tanárra, találkoztam Laura-val és Charlotte-tal, akikkel a múltkori
kiselőadásomat csináltam. Nagyon helyesek voltak, integettek, aztán mikor
odamentem hozzájuk, megkérdezték, hogy telt a szünet, mit csináltam. Meséltem
nekik egy kicsit, aztán ők is a saját dolgaikról. Szóba jött a kutatás is, amit
önállóan csinálunk ugye erre az órára, mondtam nekik, hogy sajnos én nem nagyon
haladok, ők meg sajnálkoztak, és elmesélték, hogy ők azért haladnak úgy, ahogy.
Aztán szépen lassan bementünk a terembe. A tanárnőnk ma kiosztotta a
beadandóinkat, amiket szünet előtt adtunk be. Én emlékeztem, hogy az enyém
katasztrofálisan sikerült, és legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben,
hogy ilyen munkát adtam ki a kezeim közül, de sajnos utolsó pillanatban dobtam
össze, és hát így sikerült… Nagyon féltem a jegytől, eredetileg is úgy adtam
be, hogy remélem azért 10 meglesz. A tanárnő azt mondta, nagyon szigorúan
osztályozott, de azért, hogy a félév végén normálisabb munkát adjunk be neki. Kiosztotta
a papírokat, az enyémen egy hatalmas 11-es díszelgett, és alatta rengeteg írás.
A lényege annak, amit írt, az volt, hogy kevesebb elméletet, és több
gyakorlatot kellett volna beleírnom, többet kellett volna írnom a saját
kutatásomról. Tehát kicsit félreértettem a feladatot, mert én azt hittem, ő az
első részben csak elméletet akart… Mindegy, azt mondta, amit írtam, az majd jó
lesz a félév végi beadandóm bevezető részéhez. Részben amúgy azért is nem írtam
többet a kutatásomról, mivel gyakorlatilag az még nem létezik. Ez a felfedezés
pedig eléggé elszomorított, és az óra maradék részében nagyon passzív voltam,
és semmihez nem volt kedvem. Csoportmunkában kellett dolgozni, de én egyrészt
az egyik teljesen fura csávóval kerültem össze és semmi kedvem nem volt vele
beszélgetni, másrészt még mindig elég csalódott voltam a jegy miatt, meg
amiatt, hogy semmit nem haladok a kutatással, pedig már november van.
 |
| www.weheartit.com |
Hazafelé egyre jobban csúsztam le
a képzeletbeli fekete lyukba, és egyre inkább beszippantott a teljes
kétségbeesés. Hogy fogok ebből normális 10 oldalas beadandót írni? A semmiből?
Mi lesz, ha az a nő mégsem olyan segítőkész, és nem tudok velük dolgozni? A
végén még karácsonykor fogom írni a beadandómat, ahelyett, hogy a családommal
meg a barátaimmal lennék! Ha nem találok itt valami menekültekkel foglalkozó
egyesületet, ahova csatlakozni tudok, akkor otthon kell találnom, és akkor nem
csak rohanás lesz az egész, hanem tényleg nem fogok tudni időt annyi időt
tölteni anyáékkal meg mindenkivel, amennyit szeretnék. A villamoson kitaláltam,
hogy mindenképp elmegyek futni, mert nagyon sok dolog zakatolt a fejemben, és
tényleg egyre jobban elkeserített az osztályzatom, meg hogy úgy éreztem, nem
haladok semerre.
Itthon nem is csináltam semmi
mást, csak átöltöztem futócuccba, és irány a park! Majd’ belehaltam, de
lefutottam 6,6 km-t, hogy minden feszültség kijöjjön belőlem. Mindenkinek
ajánlom ezt a módszert, mert a végén, mintha minden gondomat elfújták volna. Futás
közben B-terveket gyártottam a kutatásomhoz, ettől egyrészt kicsit
megnyugodtam, másrészt úgy elfáradtam, hogy mire hazaértem, csak arra
gondoltam, hogyan léphetek tovább, és mit kell tanulnom. Nem áll meg az élet,
csak azért mert valami nem sikerül elsőre, menni kell tovább, stay positive. Itthon JB-vel együtt
megebédeltünk, ő nem sokkal utánam ért haza, aztán mindketten az íróasztalunk
elé ültünk és tanultunk délután.
Este kellemes meglepetés ért,
mikor megnéztem az emailjeimet, találtam egyet, a hölgy írta, az R.E.S.F. (Réseau d’Éducation Sans Frontieres) egyesülettől,
hogy megkapta a kedden írt üzenetemet, és találkozhatunk, szívesen segít.
Thanks God! Annyira boldog voltam, hogy
végre, mégsem reménytelen a dolog, és teljesen felesleges lett volna miatta
többet aggódni (így is túl sok volt) emiatt. Így megpróbálom sínre tenni a
dolgot, ha velük nem jön össze, attól még ő valószínűleg tud olyan másik
egyesületet ajánlani, akik be tudnak fogadni egy évre.
 |
| www.weheartit.com |
Nagyon örültem neki, és
arra gondoltam, hogy igazából, mióta kijöttem, még nem volt olyan dolog, amit
szerettem volna, és nem jött volna össze, csak mindegyikhez idő kellett. Amikor
teljesen reménytelennek látszik valami, és tényleg a legjobban kétségbe vagy
esve, hirtelen egy csapásra minden megoldódik. Így volt ez a lakáskereséssel,
az internettel tavaly, idén a munkával, az ösztöndíjjal, és most ezzel a
kutatás-dologgal is… Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy mindennel ilyen
szerencsém legyen, de nagyon örülök neki, hogy ez van, elég sok lendületet ad. Most
befejezem a locsogást, mert holnap megyek reggel 8-ra az egyetemre, aztán a
gyerekekre vigyázni, úgyhogy jó hosszú napom lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése