I’ll be there for you.
Reggel felkeltem időben, mert múlt
héten nem voltam anthropologie des
religions-on, most mindenképpen be akartam menni. Hosszú napnak ígérkezett
ez a mai, ugyanis Bastien-nel és Audrey-vel is megbeszéltük, hogy 2-kor
találkozunk, és összehozunk valami vázlatot a beadandónknak, amit két hét múlva
kellene befejezni és leadni. Szóval, szépen összekészülődtem reggel,
telenyomtam magam megint NeoCitran-nal, ugyanis nem lettem sokkal jobban tegnap
óta, ma is csak így tudtam elindulni. Lassan kezdem úgy érezni magam, mint
valami drogos, NeoCitran nélkül egyszerűen nincs semmi erőm, a torkom kapar,
mint a fene, hangom annyi van, mint egy egérnek.
Elindultam, szépen be is értem
órára, még a tanárnál is hamarabb. Már az gyanús volt, hogy kb. negyed-annyian
voltunk az amphi-ban, mint előző
órán, de gondoltam, biztos, csak betegek, vagy ma épp senkinek nem volt kedve
bejönni. Fél óra múlva kiderült, miért csak ennyi diák jött be órára. Már első
óráról is emlékeztem, hogy borzasztó ennél a tanárnál jegyzetelni, mert
egyszerűen követhetetlen, ahogy diktál, de most még annál is rosszabb volt. Egy
óra után megpróbáltam csak a lényeget, kulcsszavakat írni, hátha úgy sikerül. Ő
ugyanis mondatonként diktálja a mondandóját, de olyan gyorsan, hogy maximum
számítógéppel tudnám leírni annyi idő alatt. Hát, a kulcsszavas, vázlatos
megoldás sem működött, úgyhogy nemsokára feladtam teljesen, és csak hallgattam,
hátha megmarad valami a kis fejecskémben belőle, és valami csoda folytán
vizsgán eszembe jut. Körbenéztem az amphi-ban, és abszolút nem voltam egyedül,
körülöttem konkrétan mindenki feladta a küzdelmet, talán csak az első sorokban
maradtak kitartó emberek, akik szorgosan jegyzeteltek – remélem, felteszik majd
facebook-ra az alkotásukat, és akkor van esélyem átmenni a vizsgán is.
Óra után Audrey várt a lépcsőn,
együtt bevártuk Bastien-t, és elkezdtük beszélni, hogy akkor hogyan és mikor
találkozzunk. Bastien ránk nézett, és közölte, hogy azonnal menjünk haza,
inkább pihenjünk, ez a dolog ráér jövő hétig, de ilyen betegen teljesen
felesleges ezért itt maradnunk. Audrey is ugyanolyan szarul volt, mint én.
Megbeszéltük, hogy jövő héten nagyon rákapcsolunk, addig mindenki keres valami
alapanyagot kiindulópontnak, aztán majd összebeszélünk. Tökéletes. Audrey
elment órára, Bastien csatlakozott Tomhoz és a többiekhez, én meg gondoltam
egyet, és megindultam a villamos felé. A portugál órámig összesen 4 órát
kellett volna még a campus-on dekkolnom, amit túlságosan soknak ítéltem meg
ilyen állapotban, ugyanis megint iszonyatosan elfáradtam. Gondoltam,
hazamegyek, aztán, ha sikerül kipihennem magam, megpróbálok visszaérni
portugálra, de ha nem, az sem baj, mert még egyszer sem hiányoztam.
www.weheartit.com |
Itthon gyorsan megebédeltem,
aztán rögtön elaludtam, olyan fáradt voltam. Két óra alvás után, 4 óra körül
ébredtem fel, úgyhogy esélyem sem volt portugálra odaérni, de sejtettem, hogy
így lesz, iszonyatosan kiveszi az energiámat ez a betegség. A Vica vonata
viszont 17:55-re ért a Part-Dieu-höz, úgyhogy pont annyi időm volt, hogy
összeszedjem magam, és mentem is ki elé. Eredetileg Foo Fighters koncertre jött
volna, a Danival akartak menni, de a Foo Fighters a párizsi tragédia miatt
lemondta az egész európai turnéját, úgyhogy ezt a koncertet is törölték. Mivel
Vica már megvette a vonatjegyét, azért gondolta, meglátogat minket megint, mi
pedig nagyon örültünk neki.
Este aztán csatlakozott hozzánk
Dani is, mire ő megérkezett, addigra Vicával összedobtunk egy nagyon finom
vacsorát, mézes-mustáros csirkét sütöttünk, rizzsel tálaltuk. JB is velünk
evett-ivott, nagyon jó hangulatban telt az este, JB iszonyatosan megkedvelte
Danit, egész este dumáltak, mindenféle zenéről, zenekarról, énekesről,
hangszerről, mi a Vicával csak ültünk és forgattuk a fejünket. Azért a vége
felé mi is bekapcsolódtunk, JB igazán kitüntetve érezhette magát, hogy hárommagyarral társalog franciául. Nem sokkal éjfél előtt ő
elment aludni, mi még megnéztünk hárman egy Friends részt, mert az nem maradhat
el, mi csak utána aludtunk.
www.weheartit.com |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése