Egy teljesen normális pénteknek
indult. Reggel felkeltem időben, elmentem futni, közben kisütött a nap,
gyönyörű idő volt. Próbálom visszanyerni a régi formámat, úgyhogy ha törik, ha
szakad, akkor is lefutottam 6 km-t. Holnap majd elmegyek a Danival is, az a
terv. Kicsit megfájdult a torkom, ezért sálban futottam, de remélem nem lesz
rosszabb. Azért szedem a C-vitamint rendesen, megpróbálok odafigyelni, nehogy
lerobbanjak, mert ha én egyszer beteg vagyok, akkor nagyon beteg vagyok… Délben
sikerült odáig eljutnom, hogy a reggelimet összerakjam, JB is kb. akkor jött
haza az egyetemről. Együtt ettünk, ő is bekapott gyorsan valami ebédet, mielőtt
hazaindult. Aztán egyedül maradtam itthon, beszéltem Anyával skypeon délután,
este meg Borival, közben csináltam magamnak avokádókrémet, később Danit vártam,
megbeszéltük, hogy átjön az INSA-s buli után.
Este 22-22:30 körül láttam meg az
első híreket. Terrortámadás Párizsban. Először hinni sem akartam a szememnek,
azt hittem rosszul olvasok. Akkor még nem nagyon lehetett semmit tudni, először
„csak” húsz áldozatról tudni, aztán negyvenről, aztán ahogy érkeztek az újabb
hírek, én egyre jobban kikészültem. A januári Charlie Hebdo elleni merényletnél pont otthon voltam, Magyarországon,
azért egészen más volt onnan, jó messziről olvasni, hogy mi történik. Most azt
sem lehetett tudni, hogy minden merénylőt elfogtak-e, vagy van, aki szökésben
van esetleg, és bármikor felbukkanhat a környéken… (Azóta persze kiderült, hogy
nem errefelé menekülnek a párizsi merénylők, ha menekülnek, de valószínűleg el
is kapták már őket – már amelyik életben maradt.) Én nagyon megijedtem, és alig
vártam, hogy Dani ideérjen. Ő meg is érkezett, hamarabb, mint ígérte, és így
ketten már kicsit megnyugodtunk. Megpróbáltuk „elfelejteni” a híreket és
Jóbarátokat néztünk, aztán lefeküdtünk aludni, mert ezt tényleg nem lehet
máshogy kibírni.
 |
| forrás: Le Monde |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése