Too much Tuesday not enough coffee.
Ma reggel mindenre volt időm. Nem mondom, hogy nem siettem,
de legalább tudtam magamnak ebédet csomagolni (néhány salátalevelet, reszelt
répát és paradicsomszeletet bedobáltam egy műanyag dobozba), és még reggelizni
is maradt időm. JB ma nem kelt fel 8-kor, ahogy tegnap mondta, de azt hiszem,
nincs reggel órája, úgyhogy aludhatott, ameddig akart.
Szépen kiélveztem a napi TCL-t a busszal, metróval, és
villamossal, amíg megérkeztem az egyetemre. Megint egy csomó ideig ácsorogtam a
villamosmegállóban, mert túl sokan voltunk, és túl kevés volt a villamos, végül el is
késtem óráról. Anthropologie des
religions volt ma az első, Obadia-t váltotta most valaki más, nagyon
kíváncsi voltam az új tanárra. Kivételesen mindenki hamarabb beért órára, mint
a tanár, mert 10:10-kor még sehol nem volt. Aztán egyszer csak megjelent, és én
egy hatalmasat és fájdalmasat sóhajtottam, mert ez az a tanárunk, aki eddig Champs et méthodes de l’anthropologie-t
tartotta – már pont örültem, hogy őt váltja Santiago –, és egyrészt altató
hangja van, másrészt borzasztó nehéz nála jegyzetelni, és ez a két dolog együtt
iszonyatosan zavaró tud lenni, ha esetleg egy kicsit is érdekes a tananyag. Az
volt a szerencsém a mai órán, hogy bár hátul ültem és alig hallottam valamit,
egy srác előttem a laptopján jegyzetelt, úgyhogy ha valamit nem értettem, csak
rápillantottam a képernyőre, és minden kitisztult a fejemben. Így sem volt túl
könnyű, mert a srác sem mindig tartotta a lépést a tanárral, de legalább van
egy viszonylag rendezett jegyzetem.
 |
| www.weheartit.com |
A mai Champs et
méthodes de l’anthropologie viszont elmaradt sajnos, de nekem muszáj volt a
campus-on maradnom, mert 4-től portugálom volt még. Így összesen négy órát
ülhettem a könyvtárban, és olvasgathattam, felemelő érzés volt. Ja, a mai nap
poénja: egy nap késéssel vittem vissza a könyveket a könyvtárba, ezért a néni
közölte velem, hogy nem tudja meghosszabbítani nekem egyiket sem, de ha
gondolom, holnap kivehetem őket. Egy napig viszont most nem kölcsönözhetek ki
semmit. Ez milyen rendszer? Mármint miért nem egy hét akkor? Egy napnak mégis
mi értelme van? Holnap besétálok, és kihozom ugyanazt a könyvet, amit ma nem
adtak oda… Agyrém, de úgy látszik, ezt kell csinálnom, ha nagyon szeretném
Michel Agier irományát újra a kezem között tudni.
A négyórás tanulgatás után a könyvtárban végre mehettem portugálra,
de annyira leszívódott az agyam, hogy fogalmam nem volt, hogyan fogok tudni
odafigyelni, vagy egyáltalán valami új szót megjegyezni. És akkor még nem
tudtam, hogy ma mit veszünk… A tanárnő visszatért, és ma a Subjonctif volt terítéken, egy csodálatos igeidő, amit a franciák
is előszeretettel használnak, és a portugálok/brazilok is, ezek szerint. Nem
volt annyira bonyolult, és a francia most is sokat segített a megértésben, sőt,
még a ragozásban is, úgyhogy nem haltam bele, de ilyen kimerülten teljesítmény
volt végigülni az órát.
Este 6-kor végre kiszabadultam az egyetemről, és mehettem
haza. Itthon JB várt, neki csak egy órája volt ma (vagy legalábbis csak annyira
ment be), utána itthon tanult. Később együtt csináltunk vacsit, ő tejszínes
cukkinit dobott össze, én pedig sütöttem hozzá hal-rudacskákat.
A Vica hétvégén
hozott nekem (meg a Daninak) igazi magyarpolányi kolbászt, amit az apukája
csinált, most megkóstoltattam JB-vel, és én is ettem belőle, mindketten el
voltunk ájulva, hogy mennyire finom. Innen is nagyon köszönöm, Vica! <3 Egy
kis otthoni íz, sose árt – még akkor sem, ha rákkeltő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése