Le 2nd Novembre 2015

Learn French. It’s much easier than understand French speaking English. 

Ma mikor felkeltem, JB már talpon volt, és nagyban készülődött, neki ugyanis fél 10-kor kezdődött az órája. Még reggeliztem, mikor elment. Én késésben voltam (szokás szerint), de valahogy megint elszámoltam az időmet és nem izgatott, nyugodtan reggeliztem. Arra gondoltam, úgyis ott kell állnom a villamosmegállóban egy fél órát megint, ez a néhány perc már nem számít. Hát, jövő hétfőn kicsit okosabban kell szerveznem az időmet, ugyanis Axel Guioux (a kedvenc tanárom), elég pipa volt, mikor beértem, le is szidott kicsit. Én csak kis ideig szomorkodtam, mert az utánam érkezőket még sokkal jobban leosztotta, sőt, volt olyan, aki egy órás (!!!) késéssel érkezett. Nem is értem, az ilyen minek jön be órára akkor már. Guioux órája király volt, mint mindig, utána az egész teremben érezni lehetett az embereken, hogy igen, ezért megérte felkelni hétfő reggel. Hirtelen Mélaine termett mellettem, én tökre meglepődtem, mert ő eddig egyrészt nem nagyon járt be órákra, másrészt nem nagyon jött oda hozzám, mindig elkerültük egymást. Most kiderült, hogy miért. Azt mondta, eddig marhára nem volt motivációja, és képtelen volt bejönni órákra, de most a szünet után új erőre kapott, és rendesen járni fog. Még sok mindent mesélt, együtt sétáltunk át a másik épületbe, közben lehúzott egy cigivel, de neki szívesen adok, mert mindig annyira tud neki örülni, öröm nézni. Tudom, hogy közben meg miattam fog hamarabb meghalni, de legalább most boldog volt. Még mindig jobb, mintha boldogtalanul élne tovább. Aztán, a terem előtt összetalálkoztunk Tommal és Léna-val, akik beszélgettek, odamentünk hozzájuk, és tiszta nosztalgia-érzésem lett, egy éve ugyanígy beszélgettünk ezekkel az emberekkel, és annyira hiányoztak. A pillanat nem tartott sokáig, mert miután Tom nem tudott hozzászólni a témához, lelépett, Mélaine elrohant mosdóba, Léna meg elszaladt egy másik csoporthoz köszönni. Én követtem Tomot, aki mikor látta, hogy megyek utána, rám mosolygott, ez nagyon jól esett. 

A második óránk Anthropologie de la nature volt, itt is Bondaz-t váltotta egy tanár, a keresztneve Olivier, de a vezetéknevére most nem emlékszem. Borzalmas óra volt. Annyira gyorsan darálta az anyagot a pasi, hogy hat oldalt írtam, de így sem tudtam mindent leírni, és a végére nem éreztem a kezemet. Ja, ráadásul semmire nem emlékszem az óráról és semmit nem értettem, mivel végig arra koncentráltam, hogy le tudjam írni, amit kivetít, hátha otthon átolvasom és megértem. Tényleg szörnyű volt. Lehet, elkérem majd Tomtól a jegyzeteket, mert ő gépen írt, és szerintem ő le tudott írni mindent.

Hazafelé be kellett ugranom a TCL irodába, mert nem tudtam diákbérletet venni az automatából, előtte be kellett mutatnom a diákigazolványomat az irodában. Kb. húsz perces sorban állás után odakerültem egy pasihoz, elkezdtem neki franciául magyarázni, hogy nem tudok diákbérletet venni, erre ő rezzenéstelen arccal azt mondja: Oh no… What happened?. Én köpni-nyelni nem tudtam. Először nem is fogtam fel, hogy angolul beszél, annyira abszurd volt a helyzet, ezért visszakérdeztem, hogy mit mondott. Miután elmondott néhány mondatot angolul (akcentus nélkül, folyékonyan, és felsőfokú szavakat használva), rájöttem, hogy ő igazából engem próbál kisegíteni az angol nyelvtudásával. Gyorsan átállítottam az agyamat angolra, és elmagyaráztam neki, hogy mi a baj, ő megoldotta, végig kifogástalan kiejtéssel és nulla nyelvtani hibával angolul beszélve, aztán elköszöntünk, hogy „Bye!”. Egy leendő antropológusnak nem annyira tisztességes ilyet mondani, de a franciákról köztudott, hogy alig beszélnek nyelveket. Ha meg beszélnek, akkor pedig nagyon vicces akcentussal. Anya tavaly nem értette, ahogy a francia erasmusos diákjai angolul kommunikáltak vele, mert annyira erős volt az akcentusuk. A tanáraim néha órán úgy ejtik ki az angol vagy amerikai antropológusok nevét, hogy türtőztetnem kell magamat, hogy ne nevessek fel, és akkor még a könyvcímekről nem is beszéltünk… Múltkor nem tudtam megállapítani, milyen nyelven beszél az egyik tanárom, aztán felnéztem a táblára, és kiderült, hogy csak egy angol címet próbált meg felolvasni. Ez igazából mind a francia nyelvoktatást minősíti, és nem a francia állampolgárokat természetesen. És tényleg csak azért lepődtem meg ennyire, mert lassan másfél éves itt tartózkodásom során, eddig egyetlen franciával találkoztam, aki tökéletesen beszélt angolul.

Nem sokkal utánam ért haza JB is a futásból, ma kihagyta a második óráját, és helyette futkosott egyet. Én is elmentem a parkba, gyönyörű idő volt, sütött a nap, és a szél is csak kicsit fújt. Négy kilométer után feladtam a harcot, mert a tegnapi edzés kicsit megviselte a lábaimat és minden egyéb porcikámat, így is alig bírtam hazavonszolni magam. Este JB főzött, isteni finomat, és én mosogattam. Valamelyik nap áthívja a barátait, azt mondta, én már alig várom, hogy jöjjenek, legalább lesz egy kis élet megint. És most itt befejezem, mert már két órával a tervezett lefekvés után vagyok… Jó éjt.