Only Lyon!
Reggel fél órán keresztül, 5-10
percenként csörgött az ébresztőm, amíg meghallottam. Nagyon reméltem, hogy JB-t
nem ébresztette fel. Sajnos nem tudok máshogy felkelni, egyszerűen nem hallom a
csengést, csak a sokadikra reagál az agyam. Sötétben készülődtem, összepakoltam,
csak a kislámpát kapcsoltam fel, az éjjeliszekrényemen, nehogy JB a fényre
felébredjen. Aztán 7 körül el is indultam az egyetemre, kint a városban szokás
szerint sötét volt még, most kivételesen még világítottak az utcai lámpák.
 |
| www.weheartit.com |
Ma nagyon hamar, 7:43-kor már az
egyetemen voltam. Ez egészen kivételes, fogalmam sincs, hogy sikerült ezt a
rekordidőt összehoznom, de nagyon örültem neki, mert így még tudtam venni egy
kávét óra előtt. Lementem a terem elé 8 előtt néhány perccel, ahol nagy
meglepetésemre a többiek üldögéltek, a terem zárva volt még. Nagyon furcsálltuk
a dolgot, ugyanis a tanárnő mindig sokkal hamarabb érkezik. Mivel már
rengetegszer előfordult, hogy be sem jött órára, elkezdtük találgatni, hogy most
is hiába jöttünk-e be, vagy csak késik. Én nagyon reméltem, hogy csak késik,
mert ha múlt órán én hiányoztam, most meg ő, a végén sose tudok levizsgázni
ebből a buta tantárgyból. Ahogy a terem előtt beszélgettünk, kiderült, hogy
mindenki a háta közepére kívánja ezt az egészet, egyrészt, mert reggel 8-kor
van, másrészt, mert borzasztó unalmas az egész, és semmi értelmét nem látjuk. Mindenki
többet várt ettől a „portugál civilizációtól”. Szerencsére, 8 óra után néhány
perccel megérkezett a tanárnő, aztán elkezdtük az órát. Ma a portugál zenéről
volt szó, úgyhogy ez kivételesen érdekes óra volt, mert majdnem végig zenét
hallgattunk. Óra végén leadtam a házimat is, amit már nem tudom hány hete
próbálok, most végre sikerült. Hamarabb befejeztük, mert a tanárnőnek valami
megbeszélésre kellett mennie.
Én ezek után bevettem magam a
könyvtárba, volt négy órám olvasni. A következő órámra kellett elolvasnom két
cikket, de elég sokat szenvedtem velük, ugyanis nem túlzottan keltették fel az
érdeklődésemet. Az első zsiráfokról szólt Niger-ben, akiket a „fehérek” védettnek
nyilvánítottak, pedig a helyieknek a zsiráfvadászat volt az egyik legnagyobb
bevételi forrása, tehát sok probléma adódott ebből, a második cikk pedig a különböző
vadállatokról a francia Alpokban, akik egyre többször jelennek meg a falvakban,
az emberek között. A téma „az állatok helye” volt igazából. Nem nagyon
értettem, hogy az állatok hogyan kapcsolódnak az antropológiához, ami igazából
egy emberekkel foglalkozó tudomány, de aztán kiderült, hogy a lényeg az, hogyan
viszonyulnak az emberek az állatokhoz, hogyan csoportosítják őket különböző
kultúrákban, stb. Ettől függetlenül számomra nem lett érdekesebb a dolog.
 |
| www.weheartit.com |
Kettőkor aztán elmentem órára, ebédelni
sajnos nem maradt időm, olyan sokáig olvastam. Órán Audrey csinálta a mai
prezentációt még két lánnyal meg egy fiúval – a két cikkből, ami az „állatok
helyéről” szólt –, érdekes volt, de a végét eléggé elrontották, ugyanis
felvetették a vegetarianizmust, azt, hogy vajon az ember egyenlő-e az állattal?
Adrian szerint ilyen kérdésnek antropológiai szempontból nincs jelentősége,
mert ez csak a mi társadalmunkban nyer ilyen értelmet, vannak olyan csoportok,
ahol nem is értenék az egészet. Lényeg a lényeg, nagy vitába bonyolódott a
prezentáló csoporttal, és az óra második fele a vitával telt el igazából. Óra
végén kiderült, hogy valami vázlatot kellett volna beadni neki a
csoportmunkáról, hogy hol tartunk, de mi egyrészt erről nem tudtunk, úgyhogy
Audrey-val csak egymásra néztünk, vállat vontunk, Bastien meg még csak azt sem
tudta, miről van szó. Majd jövő héten összehozunk valamit közösen.
Óra után felpattantam a
villamosra, aztán átszálltam és bemetróztam a Bellecour-ra, Danival és a
húgával, Kingával találkozni. Iszonyatosan fáradt voltam (reggel 8-tól délután
4-ig egyetemen lenni és tanulni elég rendes energiaveszteséggel jár, főleg ha beteg
az ember), de azért szívesen sétáltam velük a városban. Megmutattuk Kingának
Lyont, voltunk minden nevezetes helyen, a Bellecour-tól kezdve, a Place des
Jacobins-on át, az Hotel de Ville-ig, aztán még a Vieux Lyonba is átnéztünk a
Saone partjára, mert Dani szerint, ott „romantikus házak” vannak.
 |
| Hotel de Ville lépcsője és ajtaja |
Megint
megállapítottam, hogy a város tele van rendőrrel, és folyamatosan zajlanak
házkutatások és egyéb rendőri akciók, akkor is, ha nem nagyon írnak róla az
újságok. A Vieux Lyon-ban például eljöttünk egy ház mellett, ami előtt hat
rendőrautó parkolt, és a rendőrök ki-be mászkáltak. Mi gyorsan elhúztuk onnan a
csíkot, de még később is láttunk szirénázva száguldani rendőröket arrafelé. Amúgy,
a városban több helyen is állítottak emléket a párizsi áldozatoknak, az egyik a
Bellecour-on van, XIV. Lajos szobra alatt, a másik pedig az Hotel de Ville
lépcsőjén. Az utóbbinál csináltam is képeket, mert az egész épületet (még az
ajtót is) teleírták krétával, amit én pl. Magyarországon el sem tudnék
képzelni. Ez konkrétan a városháza, Lyon legfontosabb épülete, de pont ezért,
hagyták, hogy mindenki úgy fejezze ki a szolidaritását, vagy gyászát, hogy
üzenetet ír a falára, a lépcsőt pedig telerakták mécsesekkel és gyertyákkal.
Szerintem nagyon szép gondolat.
Mikor már nagyon-nagyon éhesek
voltunk (én egész nap összesen négy kocka csokit ettem), kitaláltuk, hogy
bemegyünk a McDonald’s-ba, mert ott viszonylag olcsón kapunk enni. Megvacsoráztunk,
aztán a Kingát elkísértük az egyik barátjukhoz, Nathalie-hoz, ahol aludt, és
ott ragadtunk egészen este 10-ig nagyjából, annyit beszélgettünk. Én már
iszonyatosan fáradt voltam, úgyhogy nem hogy alig tudtam menni, beszélni még
jobban nehezemre esett (részben a torokfájás miatt), és nagyon örültem, amikor
végre elindultunk haza a Danival. Így összességében reggel 7-től este fél 11-ig
nem is voltam otthon, vagy tanultam, vagy mászkáltam a városban, úgyhogy
konkrétan beestem az ágyba a fáradtságtól. JB valami barátjánál volt, csak
éjfél körül ért haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése