I really need a day between Saturday and Sunday.
www.weheartit.com |
Szombat:
Reggel kicsit elaludtam. Úgy volt, hogy felkelek fél 8-kor, elmegyek futni, és
11 körül találkozok Danival a plázában, együtt bevásárolunk (kaját). Negyed
9-kor keltem fel, gyorsan megittam a kávémat, aztán elmentem futni. JB is
felébredt, mikor én még az ágyamon ücsörögtem a kávémat szürcsölve. Beköszönt,
de én elég kómás voltam, úgyhogy csak annyit mondtam, hogy megyek futni. Mint
később kiderült, ő azért kelt fel, mert reggeli vonattal ment haza.
Én kicsit elszámoltam a futást,
azt hittem, kisebb a tó körüli útvonal, így a tippelt 5 km helyett 6,4-et futottam. Mikor
hazaértem, JB már nem volt otthon, Dani pedig 2 órával előbb ért oda, mint
számolta, úgyhogy 9 óra óta várt rám, én csak olyan fél 11-re tudtam a plázában
lenni. Bevásároltunk a Carrefour-ban,
mert kifogytam mosószerből, meg kaját is kellett venni hétvégére és ott
viszonylag olcsó. Vásárlás után én hazajöttem, Dani visszament a koleszba
lepakolni, utána jött hozzám és együtt ebédeltünk. A délutánt próbáltuk a
tanulásnak szentelni, de mivel 4-kor ebédeltünk, inkább estébe nyúlt. Este 11-kor
sikerült vacsorázni. Ez egy elég elcsúszott nap lett, de legalább néztünk
Jóbarátokat lefekvés előtt.
www.weheartit.com |
Vasárnap: Ma nem
történt túl sok említésre való dolog, főleg, mert konkrétan ellustultam az
egész napot. Dani reggel hazament, mert „ő a koleszban tanul és amúgy is alig
tanult egész hétvégén és kedden matekdolgozatot ír” – teszem hozzá, nem igaz,
hogy alig tanult, mert amíg itt volt, kb. végig csak tanult délután meg este. Ezek
után, én itt maradtam egyedül, vártam JB-t, hogy hazajöjjön. Leginkább a neten
szórakoztam tanulás helyett, emiatt nem nagyon haladtam. Kicsit megijedtem,
mikor Simon elküldött egy fájlt, hogy mit dolgozott eddig az előadáson, de
mikor megnyitottam, rájöttem, hogy nem sokkal több, mint amit én csináltam
eddig. Úgyhogy nyugodtan hátra dőltem, elraktam a jegyzeteimet, hogy „mára elég
volt ennyi”. Majd holnap jól belehúzok, és sokat haladok. Este JB is
megérkezett, megint hozott egy csomó zöldséget. Nem nagyon beszéltünk, mert én
belemerültem a könyveimbe, utána meg Anyáékkal skypeoltam. Most meg inkább
lefekszem aludni, mert holnap hétfő, és korán kelek újból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése