Whatever will be, will be.
Ma végre sokáig aludhattam, mert
csak fél 11-re kellett állásinterjúra mennem, és egyáltalán nem messze, úgyhogy
csak 9-kor keltem. Emiatt sajnos ki kellett hagynom ma a paléoanthropologie-t, de annyira nem bántam…
Jó korán elindultam, hogy
semmiképpen ne késsek el, ennek pedig az lett az eredménye, hogy már 10:10-kor
ott toporogtam az utcában. Bemenni még nem akartam, úgyhogy kerestem egy padot
és ott ücsörögtem negyedórát, csak fél 11 előtt pár perccel mentem be az
irodába, és még így is várnom kellett kicsit. Egy Lucile nevű hölggyel volt
találkozóm, aki felkísért egy irodába, a kezembe nyomott két nyomtatványt, amit
ki kellett töltenem. Az egyikre az adataimat kellett beírnom, a másik egy
gyerekneveléssel kapcsolatos kérdőív volt.
Mikor készen lettem, együtt átnéztük
a papírokat. Hatalmas sikerélményem volt, mert a kérdőívben csak egy hibám
lett, pedig nem mindegyik kérdés volt olyan nagyon könnyű.
Kategóriákra voltak
osztva, volt higiéniával kapcsolatos (Mikor
kell kezet mosni? vagy Segíthetünk-e
egy 10 éves gyereknek fürödni?), volt elsősegéllyel kapcsolatos (Szabad-e rázni a gyereket, ha elájul?
WTF vagy Kit kell felhívni, ha lázas a
gyerek?), volt kommunikációval kapcsolatos (Elsődleges fontosságú-e egy gyereknél a beszéd?), meg volt egyéb
kategória (Szabad-e a tévé elé ültetni a
gyereket, ha ideges?). Ha esetleg valaki azt gondolná, ezek közül rontottam
el valamit, nem így történt, ezek a legabszurdabbak voltak, amik megragadtak a
fejemben – főleg a gyerekrázás, ha elájul… –, amiben hibáztam, az annyi volt,
hogy azt mondtam, a fagyasztott ételt ki lehet olvasztani szobahőmérsékleten.
Mert, akármennyire így csináltam világéletemben, és még soha semmi bajom nem
lett tőle, az nem túl biztonságos, a hűtőben kell kiolvasztani. Azt nem mertem
felvetni, hogy ha 5-től 7-ig vigyázok a gyerekre, nem hinném, hogy két óra
alatt kiolvad a kaja a hűtőben, közben meg majd szerencsétlen kislány vagy
kissrác üvölt, hogy éhes… Majd megoldom.
www.weheartit.com |
Aztán be kellett mutatkoznom,
elmesélnem, mit csináltam eddig, hány éves gyerekekkel foglalkoztam, miért
szeretném ezt csinálni, stb. Az interjú végén még volt egy szituációs kérdőív,
aminél nem nagyon volt idő gondolkozni, olyan kérdések voltak, hogy Mit csinálsz, ha a két testvér összeveszik?
vagy, hogy Mit csinálsz, ha a gyerek azt
mondja, a szüleivel nem szokott asztalnál vacsorázni? vagy, hogy Milyen játékot játszol egy 4 évessel / 7
évessel / együtt a kettővel?. Megkérdezték még, milyen játékokat ismerek,
tudom-e a rendőrség, mentők, tűzoltók számát (ennél sajnos a francia verzió még
nincs a fejemben, de a 112 is elégnek bizonyult egyelőre). Nagyjából ennyi volt
az egész, és elég jól sikerült szerintem.
A végén sajnos azt mondta a nő, hogy
októberben elég kevés megkeresést kapnak, és mivel én nem érek rá kedden
(portugál órám van), ezért nem valószínű, hogy találnak olyan családot, akinél
tudok babysitterkedni, de ha mégis, akkor majd felhív és aláírjuk a szerződést.
Szóval, a munkakeresés nem fejeződött be, küldözgethetem tovább az
önéletrajzaimat. De legalább annyit már tudok, hogy tudok bánni a gyerekekkel, és nem lesz belőlem rossz anya majd a NAGYON távoli jövőben. Yay.
www.weheartit.com |
Az interjú után elmentem órára, Enquete ethnologique volt még 12-14-ig,
ahol a tanárnő figyelmeztetett, hogy jövő hétre le kell adnunk a beadandónkat,
ami a félév végi jegyünk egy részét képezi, úgyhogy au boulot! (munkára). Két oldalt kell írnunk, a felét a
kutatásunkról (miért ezt a témát választottuk, mi érdekel konkrétan), a másik
felét meg az idevágó szakirodalomról (milyen antropológusok foglalkoztak ezzel
és hogyan). Majd hétvégén valahogy megcsinálom.
Miután hazaértem, még gyorsan
elmentem futni a parkba, és csináltam egy hatalmas kört, egyet a park körül,
aztán egyet a tó körül, ami összesen 6,5 km volt. Nagyon-nagyon hideg van, 6 fok, de
vastag pulcsiban és hosszú nadrágban, harisnyával, ki lehet bírni. Futás közben
úgyis kimelegszik az ember. Aztán itthon végigtelefonáltam a fél családot,
úgyhogy másra nem nagyon maradt időm. JB későn ért haza, de együtt
vacsoráztunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése