Ma nagyon sokáig aludtam, és
reggeli után bepótoltam a lemaradásomat, ami a blogot illeti, úgyhogy azzal még
inkább elhúzódott az idő. Már délután három körül volt, mire befejeztem, és el tudtam
indulni a parkba, futni. JB közben volt az egyetemen, de csak egy órára ment be
a kettőből – legalábbis azt hiszem. Nem tudom, hogy jár be, lehetetlen követni.
Tegnap azt mondta, hogy ma nagyon sokáig egyetemen lesz, ahhoz képest délben
már itthon volt, és egész délután filmeket nézett. Azért panaszkodott hetekig,
hogy neki nincs őszi szünet, de azt hiszem, elintézte magának, hogy legyen,
egyszerűen nem megy be órára. Nekem mindegy, nem az én dolgom igazából, csak
furcsállom kicsit. Ja, és ezek után megfogadtam, hogy soha nem fogom hagyni,
hogy sajnáltassa magát, ha tanulásról van szó, mert esküszöm, néha én sokkal
többet tanulok, mint ő, csak én csendben csinálom.
Vissza, a parkhoz. Szóval,
elmentem futni délután, gyönyörű idő volt – elég meglepő változás a tegnapi
hatalmas viharhoz képest –, a parkban is rengetegen voltak. Futók nem annyira,
inkább családok sétálgattak össze-vissza, úgyhogy a futópályán egészen
zavartalanul lehetett haladni. Lefutottam a nagy kört a park körül, 4 km , majd este jövök vissza,
a Courir á Lyon-hoz, és futok velük
is még egyet.
Hazajöttem, gyorsan lefürödtem,
JB pont akkor ment futni, pont váltottuk egymást. Aztán el is rohant, ahogy
hazajött, mert valami konferenciára ment fél 7-re. Én kiválogattam és kimostam
a ruháimat, teregettem, ebédeltem, elütöttem az időt, aztán fél 7-kor visszamentem
a parkba.
Most nagyon sokan voltak a
bejárat előtt, szerintem többen, mint mikor Borival voltunk. A Courir á Lyon egy facebook csoport,
aminek a tagjai heti két edzést szerveznek, csütörtökön fél 7-kor, és vasárnap
fél 6-kor. Több edzőjük is van, akik ezt hobbyként csinálják, teljesen
önkéntesen, tehát minden ingyen van. Velük voltunk vasárnap Borival, és én
elhatároztam, hogy rendszeresen járni fogok, mert nagyon jó kis edzéseket
tartanak, és így legalább biztosan elmegyek heti kétszer futni, mert ők ott
vannak, ha esik, ha fúj. Ma is a bemelegítő 2,5 km-vel kezdtünk, a tó körül.
Futás előtt egy srác odajött hozzám barátkozni, de én annyira izgatott voltam a
futás miatt, hogy nem nagyon vettem észre, úgyhogy szegény tovább állt. Ilyen
ez a sport, ha nagyon koncentrálsz, a potenciális ismerkedős helyzeteket sem
veszed észre… Na, mindegy, lefutottam a kört a tó körül, megint rekordidőt
mentem, 15 perc alatt nyomtam le a 2,5 km-t, ami nagyon jónak számít nálam,
mert tényleg sokkal lassabb vagyok, ha egyedül futok. Utána két csoportra
váltunk, az egyik rész lépcsőzni ment, a másik pedig a parkban maradt
erősíteni. Én maradtam, mert a térdem nem bírná a lépcsőket, az biztos. Nem
tudom, hogy jól tettem-e, mert kb. negyven percen keresztül kellett
fekvőtámaszozni, felülni, futni, ugrálni, guggolni… Iszonyatosan intenzív edzés
volt, én a végén már csak feküdtem a fűben, mert egyszerűen képtelen voltam
megcsinálni a fekvőtámaszokat. Elég sárosan, és remegő végtagokkal, de boldogan
és jóleső fáradtsággal botorkáltam haza.
 |
| www.weheartit.com |
Itthon jó forró vízzel lemostam
magamról a sarat, aztán elkezdtem vacsorát csinálni. JB közben hazaért, de
megint rohant, mert kiderült, hogy valami buliba megy a csoporttársaival, és
kb. fél órája volt csak itthon. Amíg én megcsináltam a vacsorát, addig ő
összekészülődött, aztán gyorsan evett, és elrohant, én meg itthon maradtam a
mosatlan edényekkel. De annyira nem bántam. Amúgy, céklasalátát csináltam,
olyat, amilyet anya szokott, majonézes-almás céklasalátát, és isteni finom
volt. Az este további részében vasaltam, és megpróbáltam megnézni a Slam Poetry
OB-t, ami nemrég volt Budapesten, de csak a feléig jutottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése