Behind every successful woman is herself.
 |
| www.weheartit.com |
Ha létezik ilyen kifejezés, akkor ma volt a tipikus hétfő.
Az a nap, amikor tényleg nem akarsz felkelni az ágyból, nemhogy a lakásból
kilépni és egyetemre menni. Az a nap, amikor két másodperccel az ébredés után
megbántad, hogy kinyitottad a szemedet. Az a nap, amikor nagy nehezen kimászol
az ágyból, kinézel az ablakon, és elborzadsz. Nincs kint semmi különös, semmi
új, azt leszámítva, hogy ma az időjárás úgy döntött, a tudtomra adja, hogy
közeledik a tél, be prepared.
Hatalmas köd volt, szürkeség, már attól fázni kezdtem, hogy kinéztem az utcára.
És még hétfő is van. Nem csak hogy rossz idő van, hétfő van, hanem még a
rengeteg tegnapi aggodalom is egyszerre nyomja a vállamat, mert tudom, hogy ma
mennem kell megint könyörögni az ösztöndíjamért, sorban állni órákat a
semmiért, mert a francia bürokrácia így működik. Órákat, napokat, heteket, sőt
hónapokat vársz, járkálsz ide-oda, és közben, ha szerencséd van, történik
valami előrelépés az ügyeddel kapcsolatban. Hát, ilyen lelkiállapotban keltem
fel és indultam neki a napnak. A kávé sem sokat segített, és JB is aludt még –
azt hiszem, ő csinálja jól.
Az egyetemre menet eldöntöttem, hogy nem érdekel az időjárás,
nem érdekel semmi, ma akkor is jó napom lesz, ha esetleg egész nap zuhogó esőben
és orkán szélben kell tapicskolnom a városban. Az első órámról jól elkéstem,
mert a villamosra megint nem fértem fel, annyira sokan voltak. Negyed órával
kezdés után érkeztem meg kb., de Bondaz nem nagyon haragszik ilyenkor, ő pont
annyira ismeri a lyoni tömegközlekedést, mint mi. Ez az utolsó előtti Anthropologie de la santé vele, a szünet
után Axel Guioux veszi át a helyét, és én nem nagyon tudom, hogy sírjak, vagy
nevessek, de talán az utóbbit választom, mert akármennyire jóarc és laza Julien
Bondaz, Guioux még őt is felülmúlja. Ha kedvenc tanárt kéne választanom, akkor
valószínűleg őt mondanám.
A második óra, Anthropologie
de la nature (amit szintén Bondaz tart és nemsokára Guioux váltja) előtt
odajött hozzám Salome, akivel eddig sosem beszéltem kettesben, mert mindig
Noémie-vel meg Milena-val meg Margot-val szokott lenni, ők négyen
szétválaszthatatlanok. De, ma nem voltak többiek, Salome meg úgy látszik, bír
engem, úgyhogy együtt ácsorogtunk a terem előtt és megbeszéltük, hogy borzasztó
az idő. Sajnos, mindenki elcseszi ott a kezdeményezést, hogy megkérdezi, hogy
haladok a tanulással és hogy nem nehezek-e az órák. Én tudom, hogy csak kedvesek
akarnak lenni és nagyon aranyosak, tényleg. DE. Több mint egy éve majdnem
minden beszélgetésem ezzel vagy ehhez hasonló kérdéssel kezdődik az egyetemen,
és már kezd kicsit elegem lenni belőle, emiatt általában az lesz a
végkimenetel, hogy azt mondom, megvagyok, értek mindent, szeretek itt lenni,
aztán elhallgatok. Sokszor gondolkoztam, hogy mit lehet még ez után mondani, de
jó megoldás még nem nagyon jutott eszembe. Visszakérdezzek, hogy és neked,
nehezek az órák? Vagy nem tudom… Hál’ Istennek nemsokára kezdődött az óra,
úgyhogy inkább bementünk az amphi-ba.
Nem annyira nyűgözött le ez az Anthropologie
de la nature sem, de most legalább olyan dolgokat vettünk, amiket tavaly
már leadott Bondaz a Nommer et classer című órán, úgyhogy még emlékeztem is néhányra.
Óra után összeszedtem minden bátorságomat és elindultam a
városközpontba, az egyetem főépületébe, azon belül pedig a Centre d’inscription-ba, hogy elintézzem végre az ösztöndíjamat.
Onnan mentem a CROUS-hoz, ugyanebben az ügyben. Végre valahára kiderítettem
(azt hiszem), hogy mi volt a probléma. Mivel két egymástól független
azonosítószámom volt, egy az egyetemen, egy a CROUS-nál, ezért az egyetemen úgy
tudták, nem vagyok ösztöndíjas, a CROUS-nál pedig úgy tudták, nem vagyok
beiratkozva az egyetemre… Ezért nem kaptam még semmi pénzt. Miután
felvilágosítottam mindkét felet, hogy mi a helyzet, azt mondták, rendben,
elintézik, és nemsokára utalják az ösztöndíjat – azt ne kérdezze senki, mikor
lesz az a nemsokára. Beadtam az igényemet a beiratkozási költségeim
visszatérítésére is, de azt jó esetben 1, rossz esetben 5 hónap múlva kapom
csak meg. Lényeg a lényeg, minden sínen van, és ha szerencsém van, még ebben a
félévben a számlámon tudhatom az ösztöndíjamat és a feleslegesen kifizetett 400
eurómat.
Mikor hazaértem, JB nem volt itthon, gondolom az egyetemre
ment. Épp futáshoz készülődtem, mikor megcsörrent a telefonom és az egyik
babysitter-ügynökségtől hívtak, hogy szerdán délelőtt legyek szíves bemenni
állásinterjúra. Miután leokéztam az időpontot és letettem a telefont, kisebb
örömtáncot jártam. Tegnap küldtem el nekik az önéletrajzomat, álmomban sem
gondoltam, hogy ma válaszolnak. Ez a munka tökéletes lenne, nem vesz el sok
időt a héten, tudok mellette tanulni, és még keresek is vele annyit, hogy remélhetőleg
anyáéknak nem kell többet a jövőmbe fektetniük, hanem megállok a saját lábamon.
Alig várom a szerdát, hogy kiderüljön több is az egészről, de egyelőre nagyon
lelkes vagyok.
 |
| www.weheartit.com |
Délután elmentem futni, utána beszéltem anyáékkal, közben JB
is hazaért és csinált vacsorára carbonara spagettit, de olyan finomat, hogy nem
is tudom, mikor ettem utoljára ilyen jót. Most pedig azt mondom, hogy mára elég
ennyi, mert szigorú ütemtervem van holnapra is, és még a végén kicsúszok az
időből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése