Le 28 Octobre 2015

Are you gonna say goodbye?

I really don’t want to hear it.

Reggel szépen felkeltünk Borival, nem nagyon siettük el a dolgot. Ő már tegnap összepakolt, úgyhogy nem volt sok dolgunk igazából.

bitches love cake

Reggelire elővettük a tortát, amit tegnap sütöttünk, rátettük a birthday girl-ös gyertyát, amit még Kati küldött szeptemberben a szülinapomra, és boldog szülinapot kívántunk. Mivel egyikünknek sem volt „rendesen” megünnepelve a szülinapja, úgy döntöttünk, hogy együtt ünnepelünk, itt nálam. Ezért sütöttük tegnap a tortát, és ezért vettünk egymásnak ajándékot is hétfőn. Persze, anyáéktól is kaptam ajándékot, meg Katitól is, és Bori is kap majd, ha hazamegy, de ez mégsem ugyanaz, mint a régebbi szülinapok, amikor az egész nap tényleg rólunk szólt, mi választottuk ki az ebédet, hatalmas tortát kaptunk, és mindenféle ajándékot. Azért ezek a dolgok hiányoznak néha. De, most nagyon jó volt, hogy Borival ezt így kitaláltuk, mert egyrészt a torta nagyon finom lett, másrészt legalább kicsit szülinaposnak éreztük magunkat, pedig abszolút nem volt szülinapunk. A gyertyát is elfújtuk, bár én elfelejtettem kívánni.

A nagy tortázás után átrohantunk a Sparba, pizzáért, azt ettük ebédre, közben filmet néztünk. Nekem sajnos iszonyatosan begörcsölt a hasam, és mikor a második fájdalomcsillapító sem hatott, azt hittük, nem fogom tudni kikísérni Borit a vonathoz, de szerencsére később jobban lettem. A vonat fél 3 után egy kicsivel indult, és szerencsére időben kiértünk az állomásra. Itt nagyon kell figyelni, mert a vonatok tényleg percre pontosan indulnak, nem várnak senkit, Bori vonata is 14:38-kor pontban elindult, volt néhány ember, aki pont lecsúszott róla, és 14:38:20-kor már csak azt látták, hogy a vonat szépen lassan távolodik, és mondanom sem kell, borzasztó mérgesek voltak, a kalauzzal kiabáltak. Mondjuk, én nem nagyon tudtam figyelni rájuk, mindig kikészülök, ha Bori hazamegy. Egészen kiskorunk óta sülve-főve együtt voltunk, úgyhogy elég nehéz megszokni most, hogy ilyen keveset találkozunk, ilyenkor pedig borzasztó érzés, hogy hazamegy. Már ott a peronon sem nagyon bírtam visszatartani a könnyeimet, aztán a buszon is hazáig pityeregtem. Sétálni akartam a Rhone partján egy kicsit, gondoltam, majd a friss levegőn megnyugszom, de akkora vihar volt, hogy villámlott meg dörgött az ég, úgyhogy inkább hazajöttem. JB kérdezgette, hogy jól vagyok-e, én meg próbáltam mutatni, hogy igen, persze, de nem nagyon hitte el, és ami rosszabb volt, hogy nem hagyott békén, mindenhova jött utánam. Biztos vigasztalni akart, de nekem nem nagyon volt erre most szükségem.

www.weheartit.com

Úgy döntöttem, kitakarítok, legalább valami hasznossal foglalom el magam. Úgyhogy fogtam a porszívót, és jó alaposan kiporszívóztam a szobámat, még az ágyneműmet is lehúztam, kimostam, meg azt is, amiben Bori aludt. Szép rendet raktam a szobámban, meggyújtottam az IKEA-s illatos mécseseket, vaníliás kávét iszogattam, és aztán szép lassan megnyugodtam. Majd karácsonykor újra találkozom a kishúgommal, már csak 47 nap és 22 óra…

Este beszéltem anyával, közben JB megcsinálta a vacsorát. Elég érdekes levest főzött, hogy szépen fogalmazzak. Belerakott krumplit, hagymát, paprikát, és káposztát, megfőzött mindent, aztán összeturmixolt mindent. Nem volt annyira rossz, mint amilyenre számítottam, de nem ez lesz a kedvenc levesem, az biztos. Sőt, ezentúl megpróbálom elkerülni. JB elég érdekes ételeket tud csinálni, és szegény még büszke is rájuk, pedig én igazán nem sorolnám a jó kaják közé… De, majd csak belejön. Meg amúgy is, a franciák néha elég fura dolgokat esznek, szóval, lehet, hogy ez teljesen normális, csak nekem szokatlan.