- Megalapítottuk a MEFESZ-t.
- Mi faszt?
Ma szép nyugodtan felkeltem,
olyan 11 körül, sorozatot néztem, aztán összepakoltam nagyjából a szobámban,
hogy Borinak legyen hely. Még szerencse, hogy a későbbi vonattal jött, mert a
korábbihoz elég sietősen értem volna csak oda.
Délután 1-kor elindultam érte az
állomásra, út közben találkoztam JB-vel, aki pont hazafelé tartott. Azt mondta,
ő nemsokára indul haza, úgyhogy ha mázlink van, akkor még a lakásban találjuk,
de nem valószínű. Hát, oké.
13:20 körül már ott ácsorogtam a
Gare de Part-Dieu-n és minden egyes bőrönddel rohanó vagy csak szép lassan
sétáló tömeget végignéztem, hátha ott van valahol közöttük a kishúgom. Egyszer
csak az egyik vágány felől megindult egy hatalmas embertömeg, akkor érkezett be
egy vonat. Gondoltam, hogy az lehet a Genf felől jövő, úgyhogy megálltam a
lépcsővel szemben, és próbáltam kiszúrni Borit. Nem volt nehéz, mert egyszer
csak azt láttam, hogy valaki fülig érő vigyorral a száján jön lefelé a lépcsőn,
aztán, a következő pillanatban már ugrottunk is egymás nyakába. Együtt
hazamentünk a busszal, JB-t már nem találtuk a lakásban. Bori kiosztotta az
otthoni ajándékokat, amiket anyáék küldtek. Megkaptam a futógatyámat, amit
otthon hagytam, egy rakás gyógyszert, hogy ha beteg leszek, valahogy megküzdjek
vele, kontaktlencsét, párizsi vaníliakávét, cigit (mert otthon feleannyiba
kerül), és egy kis zsebpénzt, a szülinapomra. Nagyon boldog voltam, most már
tényleg megvan minden, ami kell. Na, jó, néhány dolog mindig hiányzik, de majd
amint kapok ösztöndíjat, meg fizetést, beszerzem azokat is. Az ajándékosztás
után megebédeltünk Borival, tegnapról még maradt egy kis saláta, meg leves is.
Délután megnéztük együtt a Szabadság, szerelem c. klasszikus,
október 23-i filmet, amit minden évben ezen a napon megnézünk együtt – tavaly talán
kimaradt, de az volt az egyetlen az utóbbi öt évben kb.
Szabadság, szerelem |
Este elmentünk a
Carrefour-ba vásárolni, megvettünk minden hozzávalót a mojito-hoz, aztán itthon
vacsorasütés közben azt raktuk össze. Úgy volt, hogy Camille-ék átjönnek, de
utolsó pillanatban írt, hogy nem tudnak mégsem, úgyhogy ketten maradtunk. Megnéztünk
vagy hat részt a Jóbarátokból, közben mojito-t ittunk meg pizzát ettünk, igazi girls night volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése