8-kor alig
bírtunk felkelni (nagyjából 5 óra alvás után), de erőt vettünk magunkon
Annával, és elég lassan ugyan, de összekészülődtünk. Egy bő óra múlva már úton
voltunk a Part Dieu felé, ahonnan a telekocsi indult, ami Genfig vitte Annát,
onnan ment a repülője. Mindketten izgultunk azért, hogy mi van, ha nem jön a
pasi, mi van, ha elindul nélküle, stb., de végül minden rendben ment, és tök jó
útja volt Genfig, miután megérkeztek, írt a reptérről.
Én már nem
mentem haza, hanem egyből elmentem az egyetemre. Nagyjából fél órám lett volna
még otthon, az kevés, úgyhogy inkább az egyetemen tanultam kicsit. Mondjuk
sokat nem haladtam, mert egy lány odajött és kitöltetett velem egy kérdőívet,
amivel elég sok idő elment, de legalább segítettem valakinek.
Az első órám Anthropologie et interdisciplinarité
volt, és most egy új tanárt kaptunk, aki brazil, és eszméletlen jó arc. Végig hülyéskedett,
bolondozott, úgy magyarázott. Sokkal jobb hangulata volt így az órának, mintha
csak a sima tananyagot adta volna le. Mindenki dőlt-borult a röhögéstől, közben
viszont nagyon sokat kellett jegyzetelnünk, a kettő együtt eléggé próbára teszi
az embert.
Utána rohantam
portugálra, megint Zoéval mentem, neki angolja volt. Szegény, iszonyatosan
lebetegedett, olyan fehér volt, mint a fal, mondta is, hogy nagyon rosszul van.
Nekem eddig nagy szerencsém volt, nem robbantam le még ennyire, mióta kijöttem.
Portugálon nem voltam múlt héten, de kiderült, hogy Jean-Paul megint brazil
kultúrát nyomatott, úgyhogy a nyelvtanulással nem annyira haladtak, de azért én
sajnálom, hogy ebből kimaradtam, mert nagyon jókat tud mesélni. Ma egy dalt
hallgattunk és a szövegét próbáltuk megérteni. Rájöttem, hogy elég durván le
vagyok maradva, és el kéne kezdenem megtanulni a szavakat, mert értem, értem,
de sok mindent elfelejtek, amit nem kellene. Megpróbálom valahogy beleszorítani
ezt is a hetembe. Ma olyan dolog is történt portugálon, amiről soha nem
gondoltam volna, hogy bekövetkezik: Jean-Paul mérges lett és kiabált. Konkrétan
egy lánnyal, de nem vele volt baja, hanem úgy az összes hiányzó diákkal, meg
azzal, hogy neki kell mindent kinyomtatnia, és mivel a legtöbben elég szórványosan
járnak órára, szinte lehetetlen nyelvet tanítani. Hát igaza is van. Én elég
rosszul éreztem magam, mert múlt órán pont nem voltam én sem, de mentségemre
szóljon, hogy ez volt szeptember óta az első portugálóra, amit kihagytam – és
többet nem fordul elő. Jean-Paul végül lehiggadt, és bocsánatot kért tőlünk is
ötvenszer, a lánytól is, végül lepacsiztak a béke jeléül, nagyon helyesek
voltak.
Óra után egyből
hazajöttem, Nicolas-szal pont váltottuk egymást, ő nem sokkal az érkezésem után
indult valami konferenciára. Este egész nagy vacsorát raktam össze, ahhoz
képest, hogy itthon nagyjából semmi kaja nincsen. Csináltam egy
brokkolikrémlevest, főztem ki tésztát és összedobtam hozzá egy nagyon egyszerű
szószt. Egy kis ideig vártam Nicolas-t, hátha hazajön, de aztán győzött az
éhségem és inkább ettem nélküle. Jól tettem, mert ő a konferencia után még
elment az edzőterembe, és csak 11-re ért haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése