Ma reggel már
volt órám 10-től, Méthodologie
disciplinaire, egy szeminárium, ami egészen eddig elmaradt a sztrájk miatt.
Ez az a tanár amúgy, aki múltkor kávézni vitt minket, sztrájk közben, mert csak
hárman jelentünk meg, ő meg nem tervezett rendes órát tartani. Nagyon helyes
nő. Szokás szerint elkéstem, már mindenki bent ült a teremben, mire beestem.
Gyors elnézések közepette leültem a leghátsó sorba, és figyeltem, mit mond.
Először az órák bepótlásáról volt szó, és kiderült, hogy ez a nő úgy tervezi,
hogy még a tizenharmadik és tizennegyedik héten is tart órát, sőt, akkorra
tenné a vizsgát, mert máskor nem tudja megoldani. Én ennek annyira nem örültem,
mivel a tizenkettedik hét végén én már otthon leszek, és egyáltalán nem
szeretnék visszajönni ezért. Nem akadékoskodtam ott óra közben, gondoltam, majd
utána megkérdezem, hogy nincs-e más megoldás. Megtartotta szépen az órát – nem
volt túl lenyűgöző amúgy – a kutatás módszertanát vesszük, most azt magyarázta,
hogyan változik az elején feltett kérdés a kutatás közben, és nekünk kellett rá
példát hoznunk. Óra után megvártam, amíg az egyik csoporttársam megbeszélt
valamit a tanárral, aztán odamentem hozzá, elmagyaráztam a problémámat, és
megkérdeztem, nincs-e arra lehetőség, hogy máskor vizsgázzak. Annyira aranyos
volt a nő, azt mondta, dehogynem, kitalálunk mást. Mondtam, hogy megcsinálom én
hamarabb a prezentációt, akár néhány hét múlva, és akkor megvan mielőtt elmegyek.
De végül ő azt találta ki, hogy nem kell szóbeli prezentációt csinálnom, hanem
amit szóban adnék elő, azt leírom, és így egy két oldalas beadandót írjak neki
április 23-ig, majd kitalálja később a témát – még a többiek sem nagyon tudják,
hogy miről tartanak előadást. Én kb. hatszor megköszöntem, ő mosolygott
ezerrel, aztán elindultam haza. A mai második órám, ami 4-kor kezdődne,
elmarad, mert a tanárom még mindig nem épült fel a biciklis balesetéből.
A villamoson
összefutottam Maeva-val és Noémie-vel, akik nagyon feldobták a napomat,
végigröhögtük az egész utat. A metrón is végig együtt jöttünk, aztán a
buszmegállóban elköszöntünk, én felszálltam, ők meg hazasétáltak, nem laknak
onnan messze. Itthon egyből felkaptam a futócuccom és elmentem a parkba, lenyomtam
a szokásos távot, nagyon jól esett. Utána tanultam, vártam Nicolas-t. Ő olyan
4-5 fele ért haza, beszélgettünk kicsit, kérdezte, hogy megyek-e vele este
bulizni, de passzoltam, mert tanulnom kellett nagyon sokat. Bori jön holnap,
itt marad keddig, akkor biztosan nem fogom elővenni a könyveimet. Este átjött
Christian, a német barátunk, vele borozott Nicolas, és engem is rávettek, hogy
egy pohárral igyak velük, de ennek csak az lett az eredménye, hogy majdnem
bealudtam Nicolas ágyán. Mikor indultak, nagyon helyes volt, odahajolt hozzám,
adott egy puszit és azt mondta: „You can
sleep in my bed, if you want.” (Aludhatsz az ágyamban, ha szeretnél.).
Azért annyira nem voltam még álmos, átvánszorogtam a saját ágyamba később, ők
meg elmentek a Cosmo-ba.
Ma volt a napja
amúgy, hogy megkaptam az első félévi jegyeimet. Az összeset. Végre. Először nem
nagyon vettem komolyan, mert lehetett olyan pletykákat hallani, hogy mégsem, de
este fél 6-kor már percenként csekkoltam az emailjeimet, hátha. 6-kor kaptam is
egy emailt, hogy mostantól elérhetőek, és amíg nem néztem meg, úgy kalapált a
szívem, attól féltem, leesek a székemről, Nicolas meg hívhatja át az orvost a
szomszédból. A lányok nagyon rámijesztettek a villamoson, mert ők nagyon
paráztak, hogy nem lesz meg a félévük, és ha nekik nem lesz meg, akkor nekem
hogy lenne? Lények a lényeg, most leírom tantárgyak szerint szépen, aki
szeretné, láthatja a képen is.
Magyarázom a bizonyítványom:
(Először, egy
kis bevezető, hogyan is osztályoznak a franciák. Először is, 0-20 közötti
skálán, 10-től mentél át egy tantárgyből. Az összes tantárgyam három csoportra
van osztva, ha egy csoporton belül 10 felett van a jegyeim átlaga, akkor nem
buktam meg egyik tantárgyból sem. Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk egy
tantárgyből nem mentem át, de kettőből igen, és a három jegy átlaga 10 feletti,
akkor van 10 kreditem (ennyit ér egy csoport). Összesen 30 kreditet lehet
szerezni egy félév alatt. Azt tudni kell még, hogy 20-as nagyjából nem létezik,
azt sosem adnak senkinek, és a 18 feletti jegy is nagyon ritka. A CM az előadást, a TD a szemináriumot jelenti, és nem egyenértékűek,
a CM azt hiszem 60%-ban, a TD 40%-ban számít.)
1.
Majeur Anthropologie (13,375)
Théories anthropologiques
(CM): 12
Unité de l’homme et diversité
des cultures (CM): 14
Lectures complémentaires (TD):
14,5
Enquete ethnologique (TD): 13
2. Complémentaire Anthropologie (14)
Domaines et pratiques de
l’Anthropologie (CM): 12
Corps et langage (CM): 15
Analyse des pratiques (TD): 15
3. Transversale (13,307)
Bloc TICE: 10,786
Prologue: 8
TICE: 11,69
Langue (portugais): 15
Méthodologie universitaire: 15
Így a végleges átlagom:
13,561, ami azt jelenti tehát, hogy megvan az egész félév. Csak egyetlen tárgy nem
sikerült, ami „Prologue”-ként van feltüntetve,
az az infónak volt az a része, ahol 60 kérdést kellett megválaszolni 45 perc alatt,
és konkrétan egy kukkot sem értettem belőle – szóval ez nem volt nagy meglepetés,
őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy 8-at sikerül érte kapni, ilyen 3-4 körülre
tippeltem. De szerencsére átlag számít, úgyhogy minden sikerült, megvan a félév,
nem kell pótvizsgázni júniusban. Nagyon örülök, annak meg különösen, hogy a kedvenc
tantárgyaimból csupa 14-15-öt kaptam, ha kicsit belehúzok második félévben, lehet,
hogy sikerül feljebb tornászni kicsit. Nálunk a pedálgépek is maximum 16-17-et kaptak,
úgyhogy már majdnem beletartozom a „stréber” kategóriába – azzal a különbséggel,
hogy én nem tanulok annyit, mint ők. :D
weheartit.com |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése