Le 21 Mars 2015

Reggel nem aludtunk annyira sokáig, hogy időben el tudjunk indulni várost nézni. Sajnos csepergett az eső, de ez nem tántorított el minket, átsétáltunk Borival a parkon, egészen a Musée d’Art Contemporaine-ig, mert ott még én sem voltam, és Borit is érdekelte. Nicolas közben elment focizni a barátaival. A múzeum sajnos be volt zárva, kiderült, hogy csak április elején nyit majd ki, én nem nagyon értettem, de c’est la vie (ez van). Hazasétáltunk, közben egyre jobban eleredt az eső. Otthon gyorsan megebédeltünk, aztán elsétáltunk a belvárosba, Borinak odaadtam a gumicsizmámat, én meg felvettem a félig vízálló téli cipőmet, és reméltük, hogy nem fog beázni. Így is szép volt a város, csak Bori panaszkodott kicsit, hogy az esernyőtől nem sokat lát, de ezen kívül semmi baja nem volt. Nem úgy, mint nekem, én szitkozódtam közben magamban, mert utálok esőben mászkálni. Szerencsére a szél nem fújt, hideg sem volt annyira. Bementünk egy kis galériába, aztán belebotlottunk egy eutanázia- és abortuszellenes tüntetésbe, ami inkább egy felvonuláshoz hasonlított, hangos zenével, teherautókkal. Mikor már jó ideje sétáltunk, beültünk egy kávézóba egy forró csokit inni, az egyik kedvenc teremen, a Place des Jacobins-on. Két helyes idős bácsi beszélgetett mellettünk, nagyon jól szórakoztak, és kedvesek voltak, mert arrébb húzódtak, hogy ne kelljen félig esőben ülnünk – a fedett teraszra ugyanis picit beesett az eső. Megittuk a forró csokit, aztán még sétálgattunk kicsit a városban, átmentünk a Vieux Lyon-ba, mert Bori talált egy nagyon szimpatikus galériát az interneten, de sajnos be volt zárva az is. Végül, olyan 5-6 fele hazasétáltunk, mert estére Nicolas-szal bulit szerveztünk hozzánk, a többieket pedig olyan 8-9-re vártuk, előtte még vacsorázni kellett, meg kicsit előkészíteni a lakást.

Otthon megvacsoráztunk, Nicolas már otthon volt, telefonált. Olyan 7 körül mentünk el a Carrefour-ba, hogy italt vegyünk, és jó sok időt eltöltöttünk ott, a végén attól féltünk, hogy a vendégek előbb érnek oda, mint mi – az pedig elég gáz lett volna. Szerencsére az első barátunk, Christian, egy német srác is 10 perccel később érkezett meg, mint mi, úgyhogy végül ebből nem volt gond. Szépen elkezdtek szállingózni a többiek, egyszer csak annyian voltunk, hogy a szobámban alig fértünk el. Nicolas a buli közepén elszaladt valahova, néhány haverjával, én pedig arra lettem figyelmes, hogy számomra ismeretlen emberek jönnek be az ajtón. Én a meglepetéstől szóhoz sem jutottam, ők pedig jöttek, mintha teljesen természetes lenne. Később kiderült, hogy Nicolas hívta őket, múlt hétvégén együtt buliztak. Én is beszélgettem velük később, nagyon helyesek voltak. A buli átment tipikus házibuliba, volt vízipipa, volt, aki hányt (szerencsére vödörbe), volt olyan, hogy mindenki a konyhában nyomorgott, mert csak ott lehetett cigizni (szigorúan nyitott ablaknál), és volt, aki nagyon berúgott. Nicolas is előkerült hamarosan, és leült közénk. Hajnalban néhányan kitalálták, hogy át szeretnének menni egy jazzklubba, Nicolas és Bori sem akartak menni, nagyon fáradtak voltak már, úgyhogy én az egyik brazil barátnőnkkel követtem végül a többieket, megbeszéltük, hogy együtt megyünk haza, mert a másik brazil lány is otthon maradt Nicolasékkal. Christian, a német srác is jött velünk, meg Nicolas néhány kolumbiai barátja, őket ismertem, a többieket nem nagyon. A klubban el is szakadtunk a többiektől, ugyanis kiderült, hogy csak úgy lehet felmenni a tánctérhez, ha veszel valami italt, nálam pedig egyrészt nem volt pénz, másrészt nem akartam már inni. Végül nagyjából 20 perc után hazaindultunk öten: Rachel, a brazil lány, Christian, Nicolas két kolumbiai haverja, meg én. Én támogattam Rachel-t, mert a magas sarkú kitörte a lábát, és alig bírt menni. Szegények nem tudtak hazamenni, mivel Lyonban nem létezik éjszakai közlekedés, úgyhogy meg kellett várnom velük a hajnali 5-öt a konyhában, akkor a két kolumbiai hazament, a brazil lányok megkérték, hadd aludjanak Nicolas szobájában, Christian-t pedig az én szobámban szállásoltuk el egy fotelben. Ez volt a hatalmas házibulink, mindenki jól érezte magát, és még takarítani sem nagyon kellett, mert mire hazaértünk, Bori összepakolt kb. mindent, meg elmosogatott.