Kezdődik a tavasz |
Ma felkeltem 8-kor,
mert kitaláltam, hogy még egyetem előtt elmegyek futni – csak 12-kor kezdődött
az első órám. Össze is szedtem magam, és mire úgy igazán felébredtem, már kint
voltam a parkban. Gyönyörű idő volt, és a legmeglepőbb az volt, hogy most is sokan voltak. Nyilván nem
annyira, mint délután, de sok ember futott még rajtam kívül, mások meg gyereket,
házastársat vagy kutyát sétáltattak. A leghelyesebbek a nyugdíjasok voltak,
akik ezek szerint ilyenkor járnak „edzeni”, például egy csapat hatvanas pasi,
akik nagy vidáman beszélték meg az élet dolgait futás közben. Fogalmam sincs,
hogy csinálták, ráadásul megelőztek néhányszor. Elég megalázó tud lenni amúgy,
ha egy csapat teljesen ősz hapsi vidáman beszélgetve elfut melletted, miközben
te majdnem meghalsz. Nem baj. Lefutottam 8 km-t, és nagyon jól tettem, mert
sokkal jobb kedvem lett tőle – meg a virágoktól, amik most nyílnak a parkban.
Itthon lemostam
magamról a port, aztán megreggeliztem, és hamarosan észrevettem, hogy majdnem
képtelen vagyok felállni a székemből, akkora izomláz van a lábamban. Nagy
nehezen feltápászkodtam, elindultam a buszra. Az, az orrom előtt ment el. Akkor
rájöttem, hogy itthon hagytam valamit, a következőig még úgyis volt 10 percem,
hazaszaladtam. Itthon viszont annyit szöszöltem, hogy a másik buszomat is
lekéstem, és a következővel már több, mint fél órás késéssel értem volna be,
annak nincs sok értelme. Most úgyis helyettesítés van, nem olyan nagy gond,
úgyhogy itthon maradtam 1-ig, és csak portugálra mentem be, ami 2-kor
kezdődött.
Jean-Paul ma
megint kitett magáért, dumált, pörgött össze-vissza. Nagyon bírom, de rájöttem,
hogy el kell kezdenem tényleg szavakat tanulni, mert órán közel sem jegyzek meg
annyit, amennyire szükségem lenne.
Óra után
hazajöttem, és itthon semmi említésre méltót nem csináltam a délután további
részében. Ja, az ösztöndíjhoz már megcsináltam félig a jelentkezést, holnap
vagy holnap után fel kell adnom majd postán a papírokat. Remélhetőleg jövőre
kapok ösztöndíjat a francia államtól, és remélhetőleg az annyi lesz, hogy a
költségeim 80%-át fedezi, ha nem többet.
A holnap
reggeli futásról letettem, mert ahhoz 6-kor kellene kelnem, meg amúgy is nagyon
izomlázam van, de majd suli után ellátogatok a parkba, hogy megint lefuthasson
egy-két hetvenes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése