Le 12 Mars 2015

Tegnap este úgy döntöttem, szükségem van a pihenésre, úgyhogy nem állítottam be ébresztőt, és ma reggel 11-kor ébredtem – pedig nem feküdtem le későn. Legalább kipihentem magam. Az ágyból egyből a futócipőmbe ugrottam, és lementem a parkba. Lefutottam a szokásos adagot, de ma nagyon szenvedve, mert borzalmas izomlázam volt szinte mindenhol. De Nicolasnak is megígértem, magamnak is, hogy I don’t give up (nem adom fel), és az izomláz is csak elmúlik egyszer. Amúgy mint eddig minden nap, megint gyönyörű idő volt, és nagyon sokan futottak. Ez az igazi motiváció, amikor látod, hogy mások is küzdenek. Mondjuk azokat sosem fogom megérteni, akik futás közben vígan cseverésznek, telefonálnak, vagy énekelnek, én leginkább majdnem megfulladok.

Futás után megreggeliztem itthon, aztán nekiláttam a tanulásnak. A sztrájk vége egyben azt is jelenti, hogy marha sok tanulnivaló fog ránk zúdulni egyszerre, és biztos vagyok benne, hogy nem lesz időnk másra. Az elmaradt óráim jövő hét csütörtöktől kezdődnek, addig még van időm a többi tantárgyra tanulni.

3-kor elindultam a mai egyetlen órámra, a villamoson majd’ megsültem, szerintem még mindig fűtenek, de a nap olyan erősen süt, hogy nem lenne rá szükség. Odaértem az egyetemre, sétálok az amphi felé, látom, hogy rengetegen jönnek ki, azt hittem először, az előző órának lett most vége, meg is örültem, hogy nem késtem el. Egyszer csak, kezdtem ismerős arcokat felfedezni a kifelé áramló tömegben, az egyik lány is megismert, és mondta, hogy „il n’est pas lá” (nincs tanár), aztán ment a villamoshoz. Én nem is értettem először, ezért odamentem Lénáékhoz, hogy megbizonyosodjak róla, de mivel ők is megerősítették a hírt, gyorsan hátat fordítottam, és mentem haza. A villamosmegállóban összefutottam Mélaine-nel és Lina-val, ők mesélték, hogy biciklis balesete volt a tanárunknak, emiatt maradt el a mai óra, és a következő héten sem tudja megtartani. Szegény. Sajnálom nagyon, ő a kedvenc tanárom, ráadásul félév végén egy másik tantárgyból is ő fog néhány órát tartani, azokra sem tudom, hogy fog bejárni, ha komolyabb baja lett.

Itthon folytattam a tanulást, bár így estefelé már sose tudok rendesen erőt venni magamon. Főleg, hogy nincs itt Nicolas és egyedül vagyok, soha semmihez nincs kedvem már ilyenkor. Most is inkább lefekszem, mert holnap sok dolgom lesz – attól függetlenül, hogy még mindig nem lesznek óráim.