Reggel bementem
10-re az egyetemre, úgy tűzött a nap, hogy megbántam, hogy otthon hagytam a
napszemüvegemet. Mindenkinek nagyon jó kedve volt a jó idő miatt, mosolyogtak,
kérdezgettek, milyen volt a hétvége. A teremben nagyjából fél órán keresztül
ücsörögtünk, mert a tanárnőnk nem tudta elindítani a filmet, amit le akart
vetíteni nekünk. Addig voltak, akik egymásra dőlve szunyókáltak (hétfő van), mások
beszélgettek meg röhögtek, én leginkább Tom mellett feküdtem a padon,
hallgattam, ahogy a többiekkel viccelődik, mosolyogtam rajtuk. Nagyon jó
hangulat volt tényleg, mindenki örült a tavasznak, meg egymásnak is, pedig csak
három napig nem találkoztunk. Tommal és Marielle-el összedugtuk a fejünket
ebben a kis szünetben, és megbeszéltük, hogyan fogjuk megcsinálni a jövő héten
a prezentációnkat, ki miről keres, mikor ülünk össze. Csak 20 percet kell
beszélnünk, szóval 5 perc fejenként, az semmi. Nekem Marc Chemillier-ről kell
majd keresgélnem, az etnomatematikusról, akinek az egyik kutatását fogjuk
bemutatni.
Mikor végre
sikerült elindítania a tanárnőnek a filmet, mi is csöndben maradtunk és inkább
arra figyeltünk. Egy 60-as években készült kutatásról szólt, amiben nagyon sok
különböző hátterű, szakterületű tudós vett részt. Érdekes volt, igazából egész
órán azt néztük (tehát minimum 1 órás volt) és fel sem tűnt, hogy ilyen hosszú,
egyáltalán nem volt unalmas.
Óra után
Noémie-vel és Margot-val mentem haza, velük első félévben szinte egyáltalán nem
beszéltem, most egészen jóban vagyunk, sokszor megyünk együtt haza, vagy csak
órák előtt beszélgetünk kicsit. Viszont a villamosra felszállt egy borzalmas
hapsi, szerintem biztosan bolond volt, mert azt kiabálta, hogy „je suis handicapé, je suis handicapé”
(fogyatékos vagyok), kéregetett mindenkitől, és közben borzalmasan büdös volt.
Pont mögöttem ült le, és még az én vállamat is böködte, de nem fordultam hátra,
így egy idő után abbahagyta. A lányok is furán néztek velem szemben, nekik sem
nagyon tetszett a bácsi. Mikor leszálltunk a villamosról egy verekedés
közvetlen közelében találtunk magunkat, két lány összeugrott és egy pasi
választotta szét őket, és próbálta az erőszakosabbat visszatartani. Nem tudom,
hogy lopott-e az egyik a másiktól, vagy miért tört ki a botrány, minden esetre
elég ijesztő volt látni őket, meg hallani a kiabálást. Ma mindenki meg van
őrülve.
Miután
hazaértem, megebédeltünk Annával, aztán délután ki sem mozdultunk a szobából,
pedig egész szép idő volt. Legalább tanultunk kicsit.
Este 10-11
körül érkezett meg Nicolas, aztán áthívta az egyik (egyébként szintén
kolumbiai) barátját, és négyen beszélgettünk, borozgattunk egészen hajnali
2-ig. Akkor a fiúk elindultak egy szórakozóhelyre, de nekünk egyrészt nem sok
kedvünk volt, másrészt holnap korán kell kelnünk. És nem is annyira értettem,
hogy minek hajnali 2-3 körül elindulni bulizni. Mi lefeküdtünk, aztán 5-kor
engem felkeltett Nicolas (telefonon hívott), mert nem sikerült kinyitnia a
bejárati ajtót. Félálomban kinyitottam neki, aztán visszadőltem egy szó nélkül
az ágyamba, nagyon fáradt voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése