Felkeltem, még akkor is, ha
tegnap fél 2-kor feküdtem le. Igazából 6,5 órát aludtam, ami tavaly még soknak
is számított, mert a Vetési mellett aludni nem nagyon lehet. Jól aludni meg
végképp nem. Viszont itt kint, annyit alszok, amennyi jól esik, ha sikerül
időben lefeküdni.
Luu kikiabált 8.50-kor a
szobájából, hogy mégsem jön velem (gondoltam), majd később felkel és bemegy
egyedül az egyetemre – mindenféle papírokat kellett leadnia. Én elindultam 9
után, kicsit késésben voltam, de semmi gond, mindig van olyan, aki még nálam is
később ér be órára. A tanárok meg nem nagyon sértődnek meg, tudják, hogy
mindenki nagyon messze lakik az egyetemtől, nem könnyű kiszámítani, mennyi idő.
A tömegközlekedés meg bármikor leállhat egy kis „accident technique” (műszaki okok) miatt.
Nem késtem sokat végül, és
tényleg voltak, akik utánam értek be. Julien Bondas, a tanárunk, még csak
csúnyán sem néz, inkább csak mosolyog, ha beesünk az ajtón. A múlt heti
kiállításról beszélt, kérdezgetett minket is, kinek hogy tetszett, aztán még
néhány fontos dolgot elmesélt a tárlatról. Az óránk (Nommer et Classer / Megnevezni és csoportosítani) mai anyaga a
múzeumok keletkezéséről szólt, hogyan alakultak ki, milyen tárlatok voltak
eleinte, mi szerint csoportosították a kiállított tárgyakat, egyáltalán mit
állítottak ki, stb. Nagyon érdekes volt amúgy.
Óra után Mélaine-nel ketten
maradtunk, mert se Zoé, se Maeva nem jött, akikkel amúgy jóban vagyunk. Tom ott
volt, meg Léna is, de ők néhány másik csoporttársunkkal nagyon belefeledkeztek
egy beszélgetésbe, mi meg fáztunk, úgyhogy inkább elindultunk a menzára. A
következő óráig még volt két óra, addig végig együtt voltunk, ettünk,
beszélgettünk, cigiztünk, aztán mikor már tényleg nem tudtunk mit csinálni,
bementünk a könyvtárba, és egy fotóalbumot nézegettünk.
A mai utolsó órám Anthropologie de la culture volt, és
most nem volt annyira borzalmas, mint a múltkori, bár a tanár ezt is
végighadarta, és elég nehéz volt követni. Most „csak” 20 perccel fejezte be
előbb. Mélaine is sóhajtozott közben, ő sem tudott normálisan figyelni, mert
mire leírtunk egy részt és átgondoltuk volna, addigra a tanár már rég máshol
járt. Ettől eltekintve jó volt, mert érdekes dolgokról beszélt, csak utána kell
majd olvasnom.
Óra után rohantam haza, de
sajnos rossz buszra szálltam, ami átvitt a Rhone másik oldalára, úgyhogy haza
kellett onnan sétálnom. Nem volt annyira hosszú az út, de nagyon hideg volt,
teljesen átfagytam, mire hazaértem. Luu tündéri volt, vacsorával várt. Sajnos,
mikor hazaértem egy kisebb incidens történt, kiesett az orrpiercingem és nagyon
nehéz volt visszatenni, de a lényeg, hogy sikerült. Beforrt volna a lyuk, ha
akár csak éjszakára is úgy maradt volna…
Este 7 körül jött egy afrikai
lány, lakást nézni. Elég furcsa volt, mert 5 percnél tovább nem volt itt, az
biztos. Csak végignézte a lakást, a szobákat, aztán ment is haza. Annyira
mondjuk nem bántam, de kicsit kezd aggasztani, hogy nem találok normális
embert. Eddig csak a mexikói volt igazán szimpi, de ő valószínűleg máshol fog
lakni… Mindegy, úgyis a néni dönt végül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése