Ma reggel Luu-n
volt a sor, neki fájt annyira a hasa, hogy alig bírt felkelni szegény. De azért
10-re visszamentünk az optikába, a srác annyira helyes volt, hogy segített
nekem átcipelni a postára a hatalmas dobozt. Ott lemérték, Luu kifizette,
összesen 27 kg volt… Azért nem semmi azt végigcipelni hat háztömbön, mit ne
mondjak. Megvolt a heti edzésünk, megmondtuk.
Egész hamar végeztünk, úgyhogy
én még hazajöttem az óráim előtt, és megpróbáltam kicsit keresgélni Tomnak,
mégse mondhassa, hogy semmit sem csináltam, ha esetleg összefutok vele – amire
elég nagy esély van, mivel erre az órára ő is jön. Találtam néhány cikket, de
nem bírtam letölteni őket, mert a laptopom újabban megkattant, tele van
vírussal, és nem feltétlen csinálja amit szeretnék, pedig direkt elvittem
szervízbe otthon… De remélhetőleg majd az informatikus unokatesóm skype-on
keresztül megoldja a problémáimat holnap. Tomnak meg elég lesz azt mondani,
hogy találtam cikkeket, és ha nagyon kérdezősködik, majd átküldöm neki. Ezzel
le is tudtam a „házimat”, és minden lelkiismeretfurdalás nélkül elindultam az
egyetemre.
Mikor beértem
az első órámra (Anthropologie et
interdisciplinarité), természetesen késve, kissé meglepődtem, ugyanis a fél
osztályom kabátban álldogált a terem egyik felében, a másik fele pedig rendesen
ült, mintha várnák, hogy a tanár elkezdje az órát. Denis Cerclet, az „apukánk”
(aki mindig kérdezgeti hogy vagyunk, mi újság, van-e baj, stb.), középen állt,
és nagyon beszélt valamiről. Mikor közelebb értem, megértettem, hogy a
sztrájkról van szó. Azt hiszem az történt, hogy az osztályom fele egyszerűen
bojkottálta az órát, és megmondták a tanárnak, hogy menjünk inkább a
sztrájkolók megbeszélésére, ami szintén délben kezdődött. Denis-nek nem volt különösebben
ellenére, azt mondta, ő is szimpatizál a sztrájkolókkal, mert teljesen abszurd,
hogy az egyetem nem fizeti ki a fele tanári kart, akkor is, ha ők „csak” a
doktorijukat csinálják. Ezen kívül felajánlotta, hogy ezt az órát megtartja egy
olyan időpontban, ami mindenkinek jó, de kicsit lazább keretek között (úgy
látszik, a sztrájk-hangulat őt is elkapta), a mi véleményünkre is kíváncsi, és
inkább beszélgetés lesz, mint óra. Ennek mindenki nagyon örült, aztán
elindultunk a Forum-ra, ahol a
sztrájk-megbeszélés zajlott. Mire odaértünk, bevonultak egy Amphi-ba, mi is utánuk mentünk,
kerestünk helyet, és hallgattuk az egymás után felszólaló csoportokat. Így első
ránézésre, akaratlanul is összehasonlítottam a mozgalmat az otthoni Szabadegyetemmel, amit tavaly előtt
szerveztek a Hahások otthon. Arra jutottam, hogy ott sokkal szervezettebben
oldottak meg mindent, de talán ez annak is köszönhető, hogy jobban ismerték
egymást, itt több mint három szakról mindenféle hallgató egyik pillanatról a
másikra sztrájkolni kezdett, nem lehet könnyű összehangolni mindent. Arról nem
is beszélve, hogy mindenkinek más elképzelései vannak magáról a sztrájk formájáról, hogy melyik út
a leghatásosabb, nem nagyon tudják eldönteni. Azért érdekes volt itt is
belelátni egy kicsit.
Az „óra” vége felé Zoé
elkezdett nagyon hátrafelé nézegetni rám, mert nekünk kettőnknek volt órája ez
után is, ugyanabban az épületben, neki angol, nekem portugál. Nem sokkal később
el is indultunk, visszasétáltunk a borzalmas hidegben az O épületbe,
elköszöntünk egymástól, aztán mentünk a saját dolgunkra. Jean-Paul és a többiek
már bent voltak a teremben, kivetített egy videót, és egész órán azt néztünk,
és próbáltuk megfejteni, hogy mit mondanak a szereplők. Nem mondom, hogy könnyű
volt, de legalább az óra végére megértettem a jelenetet. Kicsit több energiát
kéne belefektetnem a portugáltanulásba, ha valamit is meg akarok tanulni év
végére, mert eddig rövid bemutatkozáson, néhány köszönésen meg a számokon kívül
sok mindent nem tudok. Ja, káromkodni ma tanultunk, már az is megy
valamennyire. Jean-Paul nagyon büszke volt magára, hogy a csúnyábbnál csúnyább
szavakkal mosolyt csalt az unott arcokra, így kedd délután.
Nagyon örültem azért, mikor
kijöhettünk óráról, alig vártam, hogy hazaérjek, nagyon fáradt voltam. Délután
jött egy görög lány lakást nézni, elég fura volt, pedig a bemutatkozása alapján
egész szimpatikus volt. Sajnos olyan akcentussal beszéli a franciát, hogy
nagyjából minden mondat után vissza kellett kérdeznem. A mexikói srác jobb fej
volt, az biztos… Miután elment a lány, írtam a néninek egy mailt, hogy mikor
jön, és hogy gondolja a szerződést meg mindenfélét, mert vannak jelentkezők.
Szerencsére nem sokkal később válaszolt, hogy valószínűleg pénteken jön, és jó
lenne, ha addigra találnék valakit, mert akkor nem kell többször jönnie… Jókor
szól, mondhatom. Mindegy, még holnap jön egy lány, holnapután egy fiú,
valamelyiket csak be tudom fűzni, hogy lakjon velem. Legrosszabb esetben a
görög lány lesz, aki mondjuk sok vizet nem zavar, az biztos.
Ennyi fontos dolog történt ma,
most aludnom kéne, mert holnap megint 10-re megyek suliba, már most nem tudom,
hogy fogok felkelni… (Tudom, hogy sokan utálnak ezért a mondatomért.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése