Le 26 Février 2015

Reggel 10-re mentem órára, bár a sztrájk miatt 90% volt, hogy elmarad (eddig összesen egy volt megtartva a négy hét alatt), de nem szabad hiányoznom, úgyhogy inkább elmentem megnézni, van-e tanár. Hárman ácsorogtunk a terem előtt, a többiek már be sem jöttek. Egyszer csak megérkezett a tanárnőnk, nézett, hogy hát mi hogy-hogy itt vagyunk? És hogy hol vannak a többiek akkor? Mondtuk, hogy a sztrájk miatt elég lutri, hogy melyik óránk van megtartva és melyik nincs, tehát a legtöbben már nem is veszik a fáradtságot, hogy bejöjjenek megnézni. Erre azt mondta, hogy ja, különben nem akart ma rendes órát tartani, de ha ennyien vagyunk még alternatív órát sem fog nekünk csinálni, mert biztos van jobb dolgunk, viszont az email címünket írjuk le neki, és akkor a következő héten tud írni, hogy lesz-e óra vagy nem. A vége az lett, hogy elmentünk az egyetem kávézójába, vettünk egy-egy kávét, odaadtuk neki az email címünket, és a kávénkat szürcsölgetve megbeszéltük, hogy ő mit tud a sztrájkról, és hogy nekünk milyen információink vannak. Nagyon rendes volt, azt mondta, teljesen megért minket, mert borzasztó lehet, hogy még mindig nem tudjuk a jegyeinket. Mi mondtuk, hogy megértjük őket, mert tényleg nem normális, hogy még mindig nincs szerződésük és fizetésük sem, de mi is bele lettünk rántva ebbe az egészbe, és nem szeretünk olyan miatt szívni, amihez alig van közünk. Ráadásul, ha tényleg be akarják pótolni az összes óránkat, ami elmaradt, akkor tényleg nagyon nagy káosz lesz. Összesen 7 tanítási hét van már csak hátra a félévből, az alatt nem fogják tudni bepótolni az elmúlt 5 hét összes elmaradt óráját. Ő is rázta a fejét, hogy nem tudja, mit fognak kitalálni, és nagyon sajnál minket. Tényleg aranyos volt. Egy óra kávézás meg beszélgetés után szétszéledtünk, én hazamentem Annához.

Délután megnéztük a parkot, meg az állatokat, aztán ebédeltünk és én 4-re vissza is mentem az egyetemre, mert még volt egy másik órám. Beléptem az amphi-ba, megálltam középen, és elkezdtem keresni a többieket, de senkit nem láttam a lányok közül. Egyszer csak hallom, hogy valaki kiabál „Sara, Sara!”, odanézek, Mélaine integetett, hogy üljek mellé. Odaültem, beszélgettünk kicsit, aztán Axel Guioux elkezdte az órát, és többet nem is tudtunk másra koncentrálni, mert most annyira hadart és pörgött, hogy szinte gyorsíróversennyé alakult az egész terem. Azért jó volt, érdekes volt, mint mindig, de azért máskor jobban oda tudok figyelni, mert hagy időt arra, hogy átgondoljuk a dolgokat.

Teknősök a parkban. Hiányzik a Dönci még mindig :(

Flamingók

Este megettük a maradék quiche-t Annával és nem mentünk sehová, mert fáradtak voltunk, majd holnap felfedezzük a várost – a sztrájk miatt a holnapi óráim biztosan elmaradnak.