Ma nem is
kellett annyira győzködnöm magam, időben elindultam és oda is értem késés
nélkül az első órámra. Ez volt a Nommer
et classer (Megnevezni és csoportosítani) Julien Bondas-zal, ez mindig
érdekes. Jó fej volt, ma kiosztotta a bibliographie-t
az órai anyaghoz, a könyveket, cikkeket, amiket használt, és amiket jó lenne,
ha elolvasnánk.
 |
| Claude Lévi-Strauss (1908-2009) |
Utána pedig tovább magyarázta az anyagot, most Lév-Strauss volt
terítéken. Claude Lévi-Strauss talán Franciaország talán leghíresebb antropológusa,
nekünk már szeptemberben elkezdtek mesélni róla és a kutatásairól. Mindenki rá
hivatkozik, az ő elméletei gyakran kiindulópontok egy-egy kutatásnál. Egyetlen
probléma van vele: senki sem érti. Ugyanis Lévi-Strauss eredetileg filozófus
volt, aztán amikor elkezdett antropológiával foglalkozni, elindított egy
egészen új irányzatot (structuralisme),
teljesen máshogy vizsgálta a társadalmat, mint előtte bárki, ebből kifolyólag
mindenkinek nehezére esik megérteni is, nem hogy elemezni a munkáit.
Természetesen nélküle nem lehet antropológiával foglalkozni, tehát kénytelenek
vagyunk valahogy végigküzdeni magunkat a munkásságán. Julien Bondas ma ebben
próbált nekünk segíteni, sajnos nem sok sikerrel – pedig még rajzolt is a
táblára, hátha úgy könnyebb. Én még ezt a félévet megpróbálom Lévi-Strauss
egész munkássága nélkül kihúzni, csak azokat a részeket megérteni, ami egy-egy
tantárgyamhoz fontos, majd nyáron beleásom magam az összes kutatásába, hogy
mire elkezdem a következő évet, olyan penge legyek, mint Tom. Ez volt tehát az
első óránk, küzdelem Lévi-Strauss elméleteivel.
Óra után a
lányok nagyon megindultak a villamos felé, én is meglepődtem, hogy miért megy
mindenki haza, mikor még lesz egy óránk 2-től. Maeva mellém keveredett, és megkérdezte,
mit csinálok, mert ő nem akar hazamenni. Mondtam, hogy én is úgy terveztem,
hogy maradok, úgyhogy együtt elindultunk ebédelni a menzára. Együtt
megebédeltünk, közben hozzánk csapódott még egy csoporttársunk, Laurie, hárman
dumáltunk ebéd után. Ők is ki vannak akadva a sztrájk miatt, együtt szidtuk az
egyetemet, hogy nem csak a doktorisokat, minket is szivatnak. Ebéd után
elmentünk a könyvtárba, és ott tanultnk háromnegyed 2-ig.
A második órám
ma az Anthropologie de la culture
volt, a kis doktoris nő már megedződött, és nem fejezi be 40 perccel hamarabb
az óráját, de még mindig nagyon nehéz követni. Kiderült, hogy Maeva félév eleje
óta nem is jött erre az órára (beteg volt, vagy csak nem tudott), ezért elkérte
az összes jegyzetemet. Nem hiszem, hogy sokra megy vele, mert elég kaotikusak,
de hátha sikerül neki bepótolni. Igazából egy könyvet kell elolvasni ehhez az
órához (La notion de culture dans les sciences humaines / A kultúra fogalma a
társadalomtudományokban), ha az megvan szerintem mindenki tök jó vizsgát ír. Óra
után együtt mentünk haza, Maeva is arra lakik, amerre én.
 |
| Ez a kép karácsonykor készült <3 |
Itthon Annát
vártam, amikor Bori megírta a szörnyű hírt: meghalt a Dönci. A teknősöm, akit 8
éves koromban kaptam, és tényleg elválaszthatatlanok voltunk. Annyira, hogy én
kikötöttem, mikor felvettek Lyonba: hozom őt is, nem érdekel mennyire bonyolult.
Aztán mindenki lebeszélt róla, és abban maradtunk, hogy inkább várunk egy évet
vele. Hát szegény Döncike bele is halt, hogy nem maradhatott velem. Mindenki
elcsodálkozik ezen, de én majdnem biztos vagyok benne, hogy hiányoztam neki, ezért
történt a tragédia. Bori és Apa is azt mondják, nem látták semmi jelét, hogy beteg lenne. Evett, mászkált a lakásban, az anyagcseréje is rendben volt, tehát
tényleg semmi baja nem volt – látszólag. Engem pedig nagyon szeretett, 13 évig
én etettem, fürdettem többnyire, a hangomat is megismerte, és jött mindig, ha
hívtam. Mikor Saumur-ben voltam 3 hónapot, akkor nem evett semmit néhány hétig,
az is megviselte. Most pedig keveset voltam otthon Paloznakon karácsonykor,
biztos azt hitte, hogy teljesen magára hagytam. Annyira sajnálom szegényt,
miután Bori leírta, több órán keresztül sírtam, még soha semmi nem viselt meg
ennyire.
 |
| drága Dönci |
Később összeszedtem magam, mert Anna vonata 21:25-re ért Lyonba, ki kellett mennem elé. Sütöttem quiche lorraine-t brokkolival, ahogy anya csinálja, vacsorára – nagyon finom lett. Az állomáson szerencsére megtaláltuk egymást, aztán hazajöttünk, megvacsiztunk és nem sokkal később le is feküdtünk aludni, nagyon fáradtak voltunk mind a ketten, és nekem holnap reggel órám lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése