Borzalmasan
aludtam az éjjel, hajnali 4-kor arra keltem, hogy görcsöl a hasam, és 2 db
algoflex is csak annyira tudta csillapítani, hogy kis alvás után reggel 7-kor
még mindig szenvedtem, és nem bírtam felkelni az ágyból, emiatt úgy döntöttem,
nem zarándokolok el az egyetemre amiatt az egyetlen óra miatt. Inkább aludtam
délig. Luu nagyon meglepődött, mikor felkeltem, fel akart kelteni 10-kor, de
gondolta, biztos oka van, hogy nem mentem. Nagyon helyes volt, kérdezte,
hozzon-e valamit, de akkor már kicsit jobban voltam, úgyhogy legalább fel
tudtam kelni.
Fürödtem, reggeliztem, aztán visszaültem az ágyamba és megettem a
harmadik gyógyszert, mert visszatértek a borzalmas görcsök. Luu nem sokkal
később leszaladt a Spar-ba, és hozott nekem csokis kekszet meg egy
ananászlevet, annyira örültem neki, majd’ elszálltam. Ettől erőre kaptam, és
elkezdtem összepakolni a szobámban, mert 2-re beszéltem meg az egyik
potenciális lakótársammal, hogy megnézi a lakást. Egy mexikói srác volt, asszem
Jorge a neve. Késett egy órát, de nem bántam, még így is kapkodtam, mikor csöngetett.
Luu az előszoba
közepén dobozolta a cuccait, a szobájába már nem fért a rengeteg holmitól.
Megmutogattam a srácnak a lakást, tetszett neki, aztán nagyjából fél órán
keresztül beszélgetett Luu-val spanyolul, én azért nagyjából képben voltam, hogy
miről beszélnek, érteni értettem, csak megszólalni nem tudtam. Valószínűleg nem
vele fogok lakni, mert elég sürgősen keres helyet, én pedig nem tudom, mikor
tudna beköltözni, mert a néni (a tulaj) mostanában nem válaszol a
lakótárskereséssel kapcsolatos leveleimre. Majd csak lesz valami…
Miután a srác
elment, Luu-nak segítettem összerakni a cuccait meg összeragasztani a hatalmas
dobozt, aztán elindultunk a postára. Ketten cipeltük a 30 kilós dobozt több
háztömbön keresztül, de mire odaértünk, a posta az orrunk előtt zárt be
(újabban fél 7 helyett csak 5-ig van nyitva). Mi majdnem ott helyben elkezdtünk
bőgni, mert annyira nehéz volt a doboz, hogy esélytelen volt visszacipelni. Még
a buszmegállóhoz sem bírtuk volna elvonszolni, pedig az nem volt annyira messze.
Mellettünk parkolt pont egy pasi, aki szintén a postára ment volna, de egy
járókelő útbaigazította, hogy van egy másik, nem messze, ami fél 7-ig nyitva
van. Én odamentem a pasihoz, mutattam neki a hatalmas csomagot, hogy ugyan már,
nem tudná-e elvinni a másik postáig valamelyikünkkel együtt, nagyon nehéz, mi
nem tudjuk elcipelni. A pasi megrázta a fejét, bepattant a kocsiba, és
eltűzött. Mi nem tudtuk eldönteni, mit csináljunk, csak ácsorogtunk a dobozzal,
hazavinni teljesen esélytelen volt. Luu taxit akart hívni, de mondtam, szó sem
lehet róla, tök hülyeség 10 eurót fizetni érte, és holnap amúgy is vissza kell
hozni. Akkor Luu-nak eszébe jutott, hogy kérdezzük meg a posta melletti
optikában, nem tudnánk-e ott hagyni holnap reggelig. Bementem, és nagy
szerencsénkre eszméletlen kedvesek voltak, bevihettük a dobozt, holnap reggel
10-re érte megyünk, akkor nyitnak. Azért vannak még kedves emberek a világon.
Itthon egy
nagyon finom Carbonara spagettit csináltam vacsorára, Luu pedig salátát vágott
össze, befaltuk, elmosogattunk, aztán mentünk a dolgunkra. Nekem megint
tanulnom kellett volna, Tom ki fog nyírni, hogy semmit nem keresek a
kutatásunkhoz, de majd holnap megpróbálok korábban felkelni, most már semmi
erőm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése