Reggel egyből
futással akartam indítani, de közbeszóltak a többiek, ugyanis croissant-t hoztak a pékségből, én pedig
nem bírtam erőt venni magamon és inkább megreggeliztem velük. Egészen 11-ig
ücsörögtünk a konyhában, nagyon jól sikerült a közös reggeli, mert Aaron alig
bírt elindulni az órájára, annyira beszéltünk. Aztán reggeli után azért
összeszedtem magam én is, mert akkora izomláz van a lábamban a tegnapi
futástól, hogy másképp nem múlik el, csak ha nyomom tovább. Ma oroszlánt láttam
futás közben, esküszöm. Jó, ketrecben volt, de akkor is, számomra még mindig
hihetetlen, hogy itt lakik kb. mellettünk. Olyan 3,5 km-t futhattam, és
iszonyatosan égett a pofám, mert ennél jóval többet tudok, és akartam is, de
egyszerűen a lábam nem engedett. Borzalmas izomlázam lett, és a rossz térdem is
elkezdett fájni, úgyhogy jobbnak láttam hazasétálni.
Rendet raktam a
szobámban kicsit, meg beraktam néhány adag mosást, aztán nekiindultunk a városnak
Lu-val, mert kapott valami csomagot a szüleitől, és megkért, hogy menjek vele
átvenni. Két papírt kapott, egyetlen címet találtunk rajta, ami nagyon messze
volt tőlünk. Kimetróztunk Lyon szélére, hatalmas raktárépületek közé, cseppet
sem barátságos környékre, még nappal sem sétálgattunk ott szívesen, mert minden
második pasas utánunk szólt. Nagy nehezen megtaláltuk az épületet, ahol
közölték velünk, hogy a csomag a lakásunktól 10 percre lévő postán van. Mi
azért nem tudtuk ezt, mert a postás nem írt teljes címet a papírra, amit
bedobott, ezért fogalmunk sem volt róla, hogy hova kellene mennünk pontosan. De még csak
irányítószámot, utcát, semmit nem, csak a posta irodájának a nevét, azt meg
honnan tudjuk, hogy micsoda. Mivel nekem rohannom kellett az egyetemre, onnan
mentem tovább, Lu meg hazament és azt mondta, elmegy egyedül a csomagért.
Az egyetemen az egyik
legjobb órámra (Unité de l’homme,
diversité des cultures) hatalmas lelkesedéssel és annál sokkal nagyobb
fáradtsággal ültem be. Egyszer csak odajött az egyik szaktársam, és
megkérdezte, hogy keddenként nem vele vagyok-e a Méthodologie universitaire c. órán – ez az az óra, amiről
harmadszorra hiányzok, mert nem bírom kideríteni, hogy hol van. Már kezdtem
megörülni neki, hogy végre, valaki megmondja, hova kell mennem, amikor
kiderült, hogy neki sincs fogalma róla. Azért jött oda hozzám, mert egyedül rám
emlékezett az első óráról, és reménykedett benne, hogy én tudom, melyik
teremben tartják. Ő volt a titkárságon, ahol szintén nem tudták, én meg írtam a
tanárnak egy emailt, amire nem válaszolt, úgyhogy semmivel sem vagyunk előrébb.
Megbeszéltük, hogy amint valamelyikünk kideríti, szól a másiknak. Aztán ő
visszament a helyére, az óra meg nemsokára elkezdődött. Érdekes volt meg
minden, de – szerintem az idő miatt – olyan iszonyatos fáradtság jött rám, hogy
a végén alig bírtam nyitva tartani a szemem. Szerencsére 10 perccel hamarabb
befejezte a mondókáját a prof, úgyhogy rohanhattunk a villamosra. Az eső
zuhogott, úgyhogy mire hazaértem, bőrig áztam. Ráadásul szandálban voltam,
úgyhogy a város összes mocskát felszedtem a pocsolyákból hazafelé.
Itthon megettem
vacsorára a szokásos reszelt répámat, aztán beszélgettem kicsit a többiekkel,
de egy idő után mindenki private space-t
akart, úgyhogy Aaron elvonult tanulni, Lu meg Tilman a konyhában interneteztek,
én meg bevonultam a szobámba. A fiúk egy idő után elmentek kocsmázni meg
csajozni, most ketten vagyunk Lu-val, ő skypeol valakivel, én meg készítem
össze a holnapi dolgaimat, meg szervezem a sok tennivalót.
Breaking news: Ma volt nálunk egy szerelő (én pont nem voltam
itthon) aki megcsinálta a netet, úgyhogy végre a saját dobozunk adja az
internetet, jobb, mint az a kis vacak, ami ezelőtt volt, és mi mind nagyon
boldogok vagyunk, hogy egy hónap alatt sikerült végre elintézni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése