Le 15 Octobre 2014

Ma reggel mindenki 8-kor kelt, együtt reggeliztünk Lu-val, aztán mire nagyjából összeszedtük magunkat hazaértek a fiúk (Aaron és Tilman) is az autószerelőtől. Mi elrohantunk az egyetemre, Bence továbbindult Svájcba, Aaronék meg maradtak csövezni a lakásban.

A villamosnál találkoztunk az egyik csoporttársammal, Marie-val, csatlakozott hozzánk, beszélgettünk kicsit. Együtt ültünk be az órára, Corps et langage, az egyik legjobb tanárunk tartotta, érdekes volt. Az egyetlen problémám az volt, hogy messze ültünk a kivetítőtől és nem láttam, amit a tanár írt. Jobb híján Marie-ról másoltam a jegyzeteket, aztán szerintem még Tomtól is elkérem majd egyszer őket.

Szerencsére elmaradt a második óránk, a borzalmas Théories anthropologiques, úgyhogy délben el is indulhattam haza. Marie-val és még egy „barátnőnkkel” jöttem egész sokáig, villamoson, metrón, közben beszélgettünk. Megpróbáltam lefordítani nekik a „Bezzeg a kurva Beckek”-et (van egy matricám tőlük a táskámon), kevés sikerrel, de talán a lényeget megértették. Mikor hazaértem, ettem egy kis reszelt répát a változatosság kedvéért, és bepótoltam a blog lemaradásomat, Tilman közben dolgozott mellettem a konyhában úgy nagyjából 10 percig, aztán inkább úgy döntöttek Aaronnel hogy snow board videókat néznek, és mire végeztem az írással, Tilman már aludt Lu ágyában, Aaron meg készült az egyetemre, mert neki délután órája volt. Együtt indultunk, mert én meg elmentem futni a parkba. Megint lenyomtam a 7,5-8 km-s távot, mire hazaértem alig bírtam mozogni, és iszonyú fáradtság tört rám.

Nem sokkal később hazajött Aaron is, aztán Lu, és kitalálták, hogy menjünk el egy francia étterembe vacsorázni. Nem mondhattam nemet, akármilyen fáradt is voltam, mégiscsak ez az első igazi francia vacsoránk együtt, emellett Tilman utolsó estéje Lyonban egy ideig, mert jövő héten Berlinbe megy, aztán egy farmon fog dolgozni nem messze innen – elege lett a tanulásból és úgy döntött, inkább kihagy egy évet az egyetemen.

Az étterem nem volt messze tőlünk, a fiúk foglaltak asztalt is, úgyhogy még helyünk is volt. Borzasztó pici volt a hely, tipikus francia étterem, telezsúfolva asztalokkal (alig fértünk el), piros-fehér kockás terítőkkel, a falon régi családi fényképek, meg különböző festmények, totál össze-vissza, néhány tányér meg kávéscsésze is felakasztva. Kaptunk apéritif-et, nagyon finom francia bort, aztán rendeltünk. Nem nagyon tudtuk, mi mit jelent az étlapon (még én sem, pedig azért én általában értem a franciákat), úgyhogy találomra választottunk, nem akartuk a pincéreket kérdezgetni annyit. Közben csatlakozott hozzánk Tilman egy barátnője, egy lány a Karib-szigetekről, nagyon helyes volt. Én előételnek valami salátát rendeltem, amiről később kiderült, hogy máj van benne, ettől függetlenül nagyon finom volt. Lu és Aaron valami hurka-szerűt kaptak almaszószban, az is tök jó volt, megkóstoltam azt is. Főételnek két dolog közül választhattunk – ha olcsón akartunk kijönni – az egyik borjú nyelv volt krumplival (ezt kérték a fiúk), a másikról pedig nem sokat tudtunk, csak azt, hogy lencse van hozzá. Mivel a borjúnyelv kissé furcsának tűnt számomra, a másikat választottam, amiről később kiderült, hogy valami hal, de azért finom volt – amúgy ki nem állhatom a halat, de ezen nem érződött az a borzalmas íz, amit utálok. Megkóstoltam Aaron kajáját, a borjúnyelvet, hát az konkrétan olyan volt, mintha egy tehénnel smárolnál, legalábbis gondolom, valami ilyesmi lehet az is, még sosem próbáltam. Lu nem is bírta még lenyelni sem, annyira rosszul lett tőle, még könnyezett is szegény. A desszert pedig almaszósz, rumos tejberizs és valami pácolt szilva-szerű dolog volt, az volt a legjobb szerintem az egész vacsorában. Kár, hogy addigra úgy tele lettem, hogy alig bírtam megenni. Befejezésül ittunk egy café noir-t, aztán kértük a számlát. Jó nagyot néztünk, amikor megkaptuk, ugyanis iszonyatos összeg volt rajta. 142 euró, öt embernek, úgy, hogy Tilman barátja csak egy főételt evett. Így végül 30 eurót fizettünk fejenként, és elhatároztuk, hogy soha többet nem jövünk vissza, akármilyen finom is volt, ez nem diák-barát ár. Aztán alig bírtunk felállni az asztaltól a sok-sok evés és a három üveg bor után.

Entrée

Plat principal

Elindultunk egy reggae koncertre, ami valahol a Saone partján volt. Előtte felszedtük Aaron egyik barátját a városban, egy olasz srácot, és vettünk sört is. Nagy nehezen elvánszorogtunk a szórakozóhelyre, ahová nem engedtek be, mert nem foglaltunk helyet, és mert „alul voltunk öltözve”. Egy reggae koncertre, komolyan. Be lehetett látni, alig lézengett bent egy-két ember, a biztonságiak mégis ragaszkodtak a kulturált megjelenéshez (fehér ing minimum a fiúknak, a lányoknak meg szoknya). Aaron be is szólt nekik, de ennél többet nem nagyon tehettünk, el kellett indulni másik helyet keresni. Már épp indultunk, mikor az olasz srác után kiabált valaki, és kiderült, hogy neki és Aaronnek valami közös ismerősei, ők is Erasmus-diákok. Mivel nem volt jó a buli, úgy döntöttek, velünk jönnek, és keresünk valami kocsmát. Hát ebből az egészből az lett, hogy nagyjából két órán keresztül mászkáltunk a városban, vettünk még egy sört, beszélgettünk, aztán mindenki ment haza, mert nem találtunk normális helyet. Az olasz sráccal viszont egész jól összebarátkoztam, szerencsére franciául beszéltünk (végre valaki tud franciául a külföldiek közül is), elsoroltam neki az összes olasz káromkodást és egyéb szót, amit tudok, ő megdicsért, tanított nekem néhány új kifejezést. Beszélgettünk még az olasz moziról, villogtam kicsit, hogy láttam a La Grande Bellezza-t moziban, aztán kiderült, hogy ő nem szereti az olasz filmeket, én meg csak ezt az egyet láttam, úgyhogy visszatértünk a nyelvtanuláshoz, meg az egyetemi élethez. Nagyon jófej volt, mert miután megtudta, hogy értem kicsit az olaszt, sokszor beszélt hozzám olaszul, és tényleg értettem, amit mond. Meg kell tanulnom azt a nyelvet mindenképp, annyira tetszik, és nem is lenne sok idő, mert mondom, már most értem a francia miatt. Elkezdtek hiányozni az olasz barátaim Viterbo-ból, róluk is meséltem a srácnak. Elég reménytelen egy este volt bulizás szempontjából, de legalább ennyi jó dolog történt, szereztem egy új barátot.

Fél 3-ra értünk haza, most már 3 is elmúlt, és holnap 10-kor találkoznom kell Mélaine-nel és Zoé-val, mert elkezdjük a mini kutatásunkat. Remélem fel fogok tudni kelni majd.