Először is:
Nagyon-nagyon boldog 18. szülinapot az én kedvenc húgomnak! Ez volt nagyjából a
második gondolatom, miután felkeltem. Az első valami olyasmi lehetett, hogy nem
akarok suliba menni.
Délben kezdődött a
mai egyetlen órám, úgyhogy aludhattam 10-ig, de nem volt elég. Nagy nehezen
azért összeszedtem magam, írtam egy üzenetet Lu-nak, hogy hol találkozunk
délután, mert el kellett intéznünk a lakásbiztosítást – Regina már nagyon
sürgette a dolgot – aztán elrohantam a buszhoz.
Hamarabb odaértem,
mint terveztem, úgyhogy még volt időm egy cigit elszívni az óra előtt. Ahogy
ott ácsorogtam a terem előtt, egyszer csak észrevettem Giulio-t, az olasz
srác
ot, akivel múlt héten barátkoztam össze. Ő is megörült nekem, beszélgettünk
kicsit. Kérdezgetett, mit csinálok a szünetben, mondta, hogy ő hazamegy
Olaszországba, de előtte mindenképp menjünk el bulizni. Oké, odaadtam neki a
telefonszámomat, ő is az övét, azt mondta, hív csütörtökön, mert beerpongozni
akarnak a barátaival. Aztán már muszáj volt bemennem a terembe, mert a tanár
már elkezdte az órát. Nagy meglepetésemre, az én szakomról egyetlen lány sem
volt ott, pedig összesen négyen vagyunk. Biztos mindenki beadandót ír… Nem baj,
odaültem az egyik politológus lány közelébe, akivel múlt órán egy csoportban
voltunk. A helyes kékszemű doctorant elmagyarázta
újra, hogyan kell megírni a beadandót, aztán azt mondta, a következő, amivel
foglalkozni fogunk, az a szóbeli prezentáció. Megtanulunk szépen prezentálni
szóban, hozni fog kamerát is és felvesz minket, miközben beszélünk, majd
visszanézzük. Mi teljesen ki voltunk bukva, de azt mondta, ez a legkegyetlenebb
módszer, de ennél hasznosabb nincsen. Azzal kezdtünk, hogy kiosztott mini
szituációkat (az egyetemi élethez kapcsolódóan), amiket el kellett játszanunk
kis csoportokban, utána meg kielemeztük. Én négy lánnyal kerültem össze végül,
és azt kellett eljátszanunk, hogy pont befejeztünk egy előadás előkészítését,
amikor egy lány felbukkan, aki most ért haza a nyaralásból, és egyébként velünk
kellett volna dolgoznia. Egész jól megoldottuk, és még én is beszéltem, ami
elég nagy szó, mert nagyon nehéz volt szóhoz jutni – egy csoporttársamnak nem
is sikerült egyáltalán, úgyhogy legalább talpraesett voltam. Az elemzésnél
pedig a legjobb pasi a csoportban (asszem ő is politológiát tanul) megkérdezte
a nevemet.
Hamarabb elengedett
minket a kékszemű, úgyhogy írtam egy üzenetet Lu-nak, hogy ha tud, jöjjön
hamarabb. Hát nem nagyon jött hamarabb, ezért egy téren üldögéltem fél órán
keresztül és korgó gyomorral (egész nap semmit nem ettem és már fél 3 volt)
vártam őt. Nagy nehezen megérkezett és megkerestük a SMERRA irodáját. A
lakásbiztosítást meglepően hamar megkötöttük, kb. 10 perc volt az egész, ha a
sorban állást nem számítjuk. Utána elmentünk beszkennelni, hogy el tudjuk
küldeni a néninek, aztán hazafelé útba ejtettük a Bellecour-on a kedvenc szendvicsezőnket, mert Lu is nagyon éhes
volt. Úgy döntöttünk, hogy hazafelé sétálunk inkább, egy jó félóra volt, nem
vészes. Este felmerült a going out kérdése,
de Lu azt mondta, neki holnap órái vannak, nem akar, én meg főleg nem akartam,
muszáj aludnom meg tanulnom most már.
Hatkor bekapcsolódtam
a családi ünneplésbe, felköszöntöttem Borit skype-on keresztül, beszéltem
anyáékkal meg Katival. Az ünnepeltből ugyan nem láttam sokat, mert rohant a
Picuriba. Közben Aaron és Lu isteni finom krumplit sütöttek, mire végeztem a
skypeolással, már ugyan kihűlt, de azért nagyon jó volt. Nem sokkal később le
is feküdtünk aludni, mind a hárman elég fáradtak voltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése