Le 20 Octobre 2014

Reggel egyedül keltem, Lu és Aaron nem megy ilyenkor egyetemre, a hét elején csak én szívok.

Első óra Analyse des pratiques volt, nem késtem el kivételesen. Viszont nem készültem rá egy cseppet sem tegnap, teljesen kiment a fejemből, így annyira nem tudtam, miről van szó. Az előadás mondjuk elég jó volt, amit a csoporttársaim összehoztak. A cuki fekete tanárunk kicsit lehordta őket a végén, de csak mert annyira későn kezdték el, hogy sok mindent nem tudtunk megbeszélni, ami fontos lett volna.

Második óra, portugál. Beültem egy fiú mellé, reméltem, ő jobbfej lesz, mint az eddigi lány padtársaim, de sajnos csalódnom kellett. Egy árva szót nem szólt hozzám egész óra alatt, pedig bőven lett volna rá alkalma. Jean-Paul, a tanárunk, úgy kezdte az órát, hogy „Mivel negyedévhez értünk, készültem nektek valamivel…”. Én totál megijedtem, itt dolgozatot fogunk írni és én semmit nem tanultam, mi lesz most?! Végül kiderült, hogy egy „kis játékkal” készült, ami annyiból állt, hogy egy portugál szöveget négy részre vágott, és nekünk kellett összeraknunk a történetet. Elég nehezen ment, mert nem sok segítséget adott. Ha megkérdezted portugálul, akkor odajött, és segített, egyébként nem. Mivel teljesen magunkra voltunk utalva, megpróbáltam valamit kihozni a szövegből, hogy legalább, ha megkérdezi, miről szól, tudjak válaszolni. A felét értettem teljesen, a másik felét abszolút nem. Írtam egy mini összefoglalót (portugálul!), arról, amit kiolvastam a szövegből. Jean-Paul odajött, leellenőrizte, megdicsért, mert csak egyetlen egy hibám lett benne, az is egy olyan igének a ragozása volt, amit még nem vettünk. Az óra végén megnéztünk egy videót, amiben portugálul hadartak, úgyhogy én sok értelmét nem láttam, de Jean-Paul állította, hogy ez vicces. Neki biztos az volt.

Volt egy kis szünetem 14-16-ig, úgyhogy elszaladtam a könyvtárba, néhány könyvért a mini-kutatásomhoz, meg a beadandóimhoz. Először kicsit elveszettnek éreztem magam, mert még sosem voltam a BU-ben (Bibliotheque Universitaire), mióta itt vagyok, de hát mindent el kell kezdeni egyszer – főleg a könyvtárba járást, ha egyetemista az ember. Bementem az Accueil-hez, hogy könyvet szeretnék kölcsönözni, onnan elküldtek egy másik pulthoz, onnan pedig egy számítógéphez, hogy ki tudom én keresni egyedül is. Végül is, logikus, a veszprémi könyvtárban is így működik a dolog, csak oda is olyan keveset jártam, hogy már elfelejtettem. Nagy nehezen megtaláltam a könyveimet, a kérdés már csak az volt, hogyan kölcsönzöm ki. Megkérdeztem egy szimpatikus könyvtárost, aki nagyon kedves volt, látta, hogy mennyire el vagyok veszve, és mosolyogva útbaigazított. Egy gépnél kell kikölcsönözni a könyveket, a diákigazolványunkkal (ami igazából egy kártya). Kicsit el voltam veszve ezzel a borzasztó nagy számítógépes rendszerrel – nem is értem, minek vannak könyvtárosok, ha nem tudnak segíteni semmiben –, de a lényeg, hogy sikerült. Aztán leültem a napra a könyveimmel és elkezdtem olvasgatni őket, amíg az utolsó órám nem kezdődött.

Négy óra előtt jóval már ott ácsorogtam a terem előtt, vártam a többieket, hátha tudok valakivel beszélgetni kicsit az óra előtt. Hamarosan meg is jelent Tom, oda is jött hozzám egyből. Elkezdte nagy lelkesen mesélni, hogy milyen cikket olvas az egyik beadandójához, és mennyire érdekes. Nem beszéltünk többet 3 mondatnál, mert megjelent valami haverja, akivel gyorsan hatalmas beszélgetésbe kezdtek, és már az óránk is elkezdődött, még mindig nem fejezték be. Én jobbnak láttam bemenni a terembe, nemsokára aztán ő is jött. A tanárunk bejelentette, hogy ez az utolsó előadás, amit ő ad nekünk, a következőket már más fogja tartani. Én eléggé meglepődtem, és kicsit lelkiismeret-furdalásom lett, hogy eddig nem nyújtottam 100%-ot az óráin, kárpótlásul ezen végig figyeltem és csak egyszer vettem elő a telefonomat. Malinowski-ról volt szó, és nagyon érdekes órát tartott, ahhoz képest, hogy szeret sztorizgatni meg nem lehet eldönteni, hogy most tananyagot mond vagy saját történetet.

A hosszú nap után 7 körül estem haza, elég fáradtan. Aaron csirkét sütött, annyira örültem neki, legszívesebben össze-vissza ölelgettem volna őt is meg Lu-t is. Miközben előkészítettük a vacsit, beszélgettünk, elmesélték, milyen volt Grenoble. Elképesztőek: vízisíztek, hegyet másztak, medencében fürödtek, snowboard fesztiválon voltak… Elég mozgalmas hétvégéjük volt, nagyon jól érezték magukat. Vacsora közben pedig rávettek engem is, hogy menjek velük a hétfői Erasmus-party-ra, pedig aludni akartam. Elég későn indultunk el, és mire odaértünk, már nem is 1, hanem 4 euró volt a sör. Jó pasikat sem nagyon láttunk, úgyhogy az egészből annyi lett, hogy ittunk egy sört, és hazajöttünk. Legalább sétáltunk egyet, ha másra nem volt jó.