Újra hétfő. Ennyire még sosem volt rossz
kedvem reggel, mióta itt vagyok. Biztosan rosszul aludtam, vagy rosszat
álmodtam. El akartam menni futni, de reggel 6-kor a sötétben egyszerűen nem
mertem kimenni a szobámból, és úgy hallottam, zuhog az eső – bár később
kiderült, hogy erről szó sincsen. Az egyetemre viszont muszáj volt bemennem,
úgyhogy 8-kor már tényleg muszáj volt felkelnem.
A tömegközlekedés csak még egy lapáttal
rátett a hangulatomra, borzasztó volt nyomorogni a metrón, villamoson. Az első
órámon – Analyse des pratiques – előadást
tartottak csoporttársaim, és az egyik lánynak olyan idegesítő hangja volt, hogy
csak arra tudtam gondolni: mikor fejezi már be? Közben meg irtó érdekes
dologról beszéltek. Utána is kellene majd néznem a dolognak, mert tényleg
érdekel. Egy olyan törzsről volt szó, akik a vallási ceremóniájukat turisták
előtt bonyolítják le és pénzt kérnek az ott készült fényképekért. Az egész helyzet
természetesen hatalmas vitát váltott ki, kinek van igaza, mennyire üzlet, stb. Nem
is lett volna elég az óra, hogy rendesen lezárjuk a vitát, úgyhogy kaptunk egy
kis olvasnivalót a tanárunktól, majd elengedett minket.
Második órám portugál volt, ahol most
kivételesen negyed óránál többet biztosan nem beszéltünk portugálul, helyette
viszont kaptuk az arcunkba a brazil kultúrát. A hétvégén választottak elnököt
Brazíliában és ennek apropóján a rendkívül beszédes Jean-Paul elmesélte majdnem
az egész brazil történelmet, itt-ott kiegészítve szerinte létfontosságú információkkal.
Közben pedig sűrűn bocsánatot kért, hogy nem beszéltet minket portugálul, de mi
cseppet sem bántuk, mindenkit teljesen lekötött a mondókája, kérdezgettünk és
az egész csoportban csak egy ember aludt (ami rendkívül ritka, legalábbis
eddigi megfigyeléseim szerint). Az óra végén azért gyorsan elolvastatott velünk
egy szöveget, és mindenki kiejtését agyon dicsérte, pedig kétlem, hogy a
harmadik órán ilyen perfektül beszélnénk.
Kettő és négy között volt egy kis időm
ebédelni, felkerestem hát az egyetemi büfét és vettem egy croque monsieur-t, vagyis egy melegszendvicset. Egy lány
csatlakozott hozzám, még mindig nem értem, mért pont mellém ült, amikor volt
egy csomó üres asztal, lehet, hogy beszélgetni akart, vagy csak nem akart
egyedül enni, de végül egy szó nélkül távozott, mikor befejezte az ebédet. Én a
kólámat iszogattam, és a napi híreket olvasgattam indexen, mikor egyszer csak
megjelenik Jean-Paul (a portugál tanárom) az asztalomnál, és elkezd beszélni
hozzám. Megkérdezte, hogy vagyok, milyen az egyetem. Mondtam neki, hogy semmi
gondom az ég-világon, és szeretek ide járni. Mikor kiderült, hogy antropológiát
tanulok, fellelkesedett, és magyarázni kezdte, hogy milyen sokat tudok kutatni
majd Brazíliában. Még tíz perccel a távozása után is azon gondolkoztam, hogy
mégis hogyan tudta megjegyezni az arcom, amikor annyian vagyunk a csoportban és
eddig csak három óránk volt. Ez volt az a dolog ma, amire azt mondhatom, hogy made my day, azaz feldobta a napom.
Még volt egy órám a következő előadásig,
úgyhogy kifeküdtem az egyik hatalmas füves részre két épület között a napra,
ahogy sok más diáktársam is tette. Amíg sütött a nap, nagyon meleg volt, de
aztán elkezdett fújni a szél és felhősödni az ég, úgyhogy mire elindultam
órára, már majd’ megfagytam. Az ajtóban találkoztam két csoporttársammal (Zoé
és Mélaine) péntekről, beszélgettünk kicsit, aztán együtt ültünk be az
előadásra. Ez volt a „családfás pasi”, akinek elég erős angol akcentusa van, az
óra címe meg Domaines et pratiques de l’anthropologie
volt. Most sikerült egy nagyon jó hangulatot teremtenie, szerintem jobb volt a
kedve, mint máskor, sokat viccelődött, mi meg fáradtak is voltunk már, és
mindenen halálra nevettük magunkat. A tetőpont az volt, mikor valami vitát
magyarázott két antropológus között, és az egyik azt mondta a másiknak, hogy „C’est du bullshit!”. Óra után mehettem
volna kávézni két csoporttársammal az automatához, de siettem a plázába, Lu ott
várt.
Természetesen, amikor elhatározod, hogy
na, most veszek valamit, akkor sosem sikerül. Hát így jártunk mi is. Bejártuk
az egész plázát, és egy ruhadarabot sem találtunk, ami árban, méretben,
színben, stb. megfelelt volna. Végül haza kellett jönnünk, mert bezártak a
boltok. Csajos estét csaptunk Lu-val, kihasználtuk, hogy a fiúk nincsenek, és
söröztünk, majd ellátogattunk a hétfői Erasmus party-ra, és megpróbáltunk „új
embereket megismerni”, leginkább fiúkat, de nem sok sikerrel jártunk, illetve
nem elvárásainknak megfelelő társaságot találtunk. Úgyhogy haza is jöttünk nem
sokkal később.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése