Zuhogó esőre
ébredtünk ma reggel. Annyira szakadt, hogy az esőcseppek borzasztó hangerővel
koppantak az ablaküvegen. Aaron már elment, mire én kikászálódtam az ágyból, Lu
fürdött. Összekaptam magam gyorsan, bár semmi kedvem nem volt ilyen
ítéletidőben kilépni a lakásból. Lu feláldozta magát, és átfutott a pékségbe croissant-ért, aztán rántottát sütött,
kávét főzött. Mire kijutottam a konyhába, már nagyjából kész is volt a reggeli.
Mindkettőnknek rossz kedve volt, aminek egyedül az időjárás volt az oka,
senkinek nincs kedve szarrá ázni (már bocsánat, de tényleg ennyire esik) amíg
az egyetemre ér. Én esőkabátban és esernyővel felszerelkezve indultam útnak, de
még így is megáztam – pedig nem kellett két utcánál többet gyalogolnom
összesen.
A metrón
összefutottam Tommal, akivel novemberben az exposé-t
csináljuk, és aki olyan jóarc volt velem a múlt héten. Puszi, puszi, ca va, ca
va, és együtt mentünk a villamosra. Közben beszélgettünk, sokat kérdezett
Magyarországról, hogy miért jöttem ide, stb. Mikor kiderült, hogy Anya
filmekkel, meg leginkább roma reprezentációs filmekkel foglalkozik, Tom
felragyogott és egyből követelte, hogy majd mutassak neki, mert nagyon érdekli
a téma. Mondtam, hogy pas de probleme,
engem is érdekel, úgyhogy szívesen. Mesélt arról, hogy tavaly Brazíliában
lakott 5 hónapig összesen, azon kívül meg utazgatott Dél-Amerikában. Nagyon
rendes volt, azt mondta, bármilyen problémám van a nyelvvel, a sulival, akármi
mással, mindenképp keressem meg, mert tudja milyen (a tavalyi brazil kalandja
óta), és nagyon szívesen segít. Én ettől a felajánlástól teljesen elolvadtam, mert
eddig még senki sem volt ennyire rendes velem. Jó, sokan kérdezősködtek meg
beszélgettek velem, de ilyen ajánlatot még senki sem tett. Úgyhogy most már
annyira nem is félek a vizsgáimtól, mert maximum Tom korrepetál majd, nem is
lenne olyan borzalmas, mert marha érdekes dolgokat veszünk, és ezekről
beszélgetni valakivel csak jó lehet.
Nem sokkal később az
egyetemen bevágtuk magunkat Tommal a hátsó sorba, egymás mellé. Elkezdett
valamit írni a kis füzetébe, furcsálltam is, mert még nem kezdődött az óra. A
következő percben a kezembe nyomott egy cetlit az összes elérhetőségével, és
még egyszer elmondta, hogy bármikor hívjam, írjak, nyugodtan, akármi bajom van.
Majdnem elsírtam magam. Na jó, nem, de azért tényleg meghatódtam kicsit, hogy
valakit ennyire érdekel a sorsom. És ez volt az a nap, amikor rájöttem, hogy
most már TÉNYLEG tanulnom kell, mert nem tudtam az új padtársammal a Franz Boas
szövegről beszélgetni, mivel én nem olvastam el. Ő meg igen, és azt mondta,
irtó érdekes volt. Szóval ilyen dolgokból maradok ki a lustaságom miatt.
Mellesleg a szaktársaim előadását is jobban értettem volna azt hiszem, ha
elolvasom a szöveget, amiből készültek.
Szünetben
elveszítettem Tomot, de megtaláltam a lányokat, akikkel jóban vagyok, úgyhogy
velük ácsorogtam az udvaron, egy kis fedett részen. Nem én vagyok az egyedüli,
akinek beázik a cipője, Marie olyannyira eláztatta a sajátját, hogy inkább
zokniban mászkált, amit később a wc-ben próbálta megszárítani, nem sok
sikerrel.
A második órán sok
említésre méltó nem történt, maximum az, hogy realizálódott bennünk, két hetünk
van két beadandót megírni, és el kellene kezdenünk a kutatásunkat. Jövő héten
elkezdjük, ez lett a közös megegyezés a kis csapatommal.
A harmadik, zseniális
órám megint informatika. Most, a vizsga előtt egy héttel jól kicseszett velünk
a tanár, mert a táblázatokat vettünk és olyan iszonyat nehéz feladatot rakott
össze, hogy mindenkit sikerült beparáztatnia. Én idővel megoldottam a
feladatot, jobban ment, mint a mellettem ülő srácnak, viszont jóval lassabb
voltam, mint a másik oldalamon ülő lány. Úgyhogy, megfogadtam, hogy jövő héten
gyakorolni fogok (bizony, tanulni fogok info-ra), mert nem akarom beégetni
magam azon a hülye vizsgán. Még a végén kitalálják, hogy járjak korrepetálásra.
Itthon, Lu és Aaron
éppen nagy zabálást tartottak, mikor hazaértem. A pékségből elhozták az összes
létező cukros dolgot (na jó, lehet, hogy eltúlzom) és tömték magukba, nagy
nyammogás meg sóhajtozás közepette. Én leültem közéjük a kis reszelt répámmal
és elmeséltük egymásnak a napunkat. Most ők az Intouchable-t nézik franciául, én meg megyek az SFR-hez (remélem
utoljára a félévben), hogy visszavigyem a mini dobozt, és visszakérjem a
pénzem. El sem hiszem, hogy egy hónap után végre saját internetünk van.
Este jön a Bence (eredetileg
Paloznakról, de most éppen) Párizsból, aki Europe-tour-t
csinál most, majd kimegyek elé az állomásra. Aki kíváncsi, ő is blogol, amint
sikerül az oldalát megkaparintanom, reklámozom kicsit, biztos tutijó. Egyelőre
nem sikerül megnyitnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése