Le 24 Octobre 2014

Nem sikerült reggel 6-kor felkelnem, de nem nagyon lepődök meg. Napok óta 5-6 órákat aludtam a tanulás miatt, gondoltam, hogy nem lesz elég most 4 óra. 7-kor nagy nehezen kimásztam az ágyamból, összeszedtem magam, aztán leültem a konyhába a laptopommal és elkezdtem átnézni a beadandómat. Meglepően értelmesre sikerült, ahhoz képest, hogy tegnap már azt sem tudtam mit írok, hajnali 1-kor… Ki is kellett nyomtatni, ami kicsit nehezebb feladatnak bizonyult, ugyanis nyomtatónk nincsen, és Lyonban csak egyetlen egy helyet ismertem eddig, az pedig elég nagy kerülő lett volna a reggeli rohanásban. De, Google a barátom, találtam egy helyet, ami pont útba esett az egyetemre menet. 8 előtt 5 perccel szegény Aaron esett be a konyhába, hogy „Oh, dude, I’m so fucking late” (azaz nagyon késésben van, ha finoman akarunk fogalmazni), szerintem még félig aludt. Nagy nehezen elindult az órájára – ami amúgy 8-kor kezdődött – de kb. hatszor visszajött az utcáról, mert hol a kulcsát, hol a fülhallgatóját, hol a nem tudom mit hagyta itthon. Én mosolyogtam, de közben nagyon sajnáltam, elég szar érzés így elaludni.

Az egyetemre menet beugrottam kinyomtatni a beadandómat, aztán irány a metró. Vártam egy kicsit, kivártam nagyjából azt az időt, amikor Tommal össze szoktunk futni, aztán felszálltam. Nem tudom mennyi az esélye, hogy valakivel minden héten ugyanakkor szálljatok metróra (ami amúgy 4 percenként jár), ráadásul ugyanabba a kocsiba, de nekünk valahogy sikerül összehozni. Amikor felpillantottam az olvasnivalómból, láttam, hogy Tom nem messze tőlem, ugyanazt a szöveget olvassa. Elég viccesek lehettünk kívülről nézve, mert mindketten nagyon koncentráltunk a fehér papírokkal a kezünkben. Miután leszálltunk, odamentem, köszöntem neki, aztán a szokásos udvariassági formulák után kifogytunk a mondanivalóból, a villamoson inkább csak tovább bújtuk a szövegeinket. Mellesleg én iszonyatosan fáradt voltam, a sorozatos kialvatlanság miatt, alig tudtam egy normális mondatot kinyögni franciául, ha beszéltek hozzám, elég sok időbe telt, amíg megértettem. Aztán beértünk az órára, és ő jó arc volt, mert mellém ült. Akármennyire annak látszik, annyira nem evidens itt, hogy akivel mész órára mellé is ülsz le. Meghallgattuk a csoporttársak előadását, aztán átmentünk csoportosan az Amphi A-ba, ahol valami konferencia-szerű volt éppen, Észak-Amerikát kutató antropológusok beszámolóit lehetett hallgatni. Egyrészt teljesen agyhalott voltam, másrészt kicsit hátul is ültünk, úgyhogy alig fogtam fel valamit a beszámolókból, pedig a többiek azt mondták, érdekes volt. Én semmi másra nem tudtam gondolni, csak hogy milyen halkan beszél a srác, meg hogy mikor lesz vége.

A második óránk az Enquete ethnologique volt, amire a másik beadandót kellett írnunk. Nem tudom miért, de én teljesen azt hittem, hogy emailben kell elküldeni a tanárnak. Hát kiderült, hogy nagyon nem. Sőt, azt mondta, utálja, ha valaki emailben küldi, mert sok diákja van, és sokkal kezelhetőbb a javítás, ha kézbe kapja a dolgozatokat. Így már teljesen logikusnak tűnik a dolog, de sajnos nálam nem volt ott sehogy sem a beadandóm, és ez volt a szünet előtti utolsó nap, úgyhogy kénytelen voltam odamenni hozzá, és könyörögni. Szerencsém volt, mert azt mondta, küldjem nyugodtan emailben, nincs más lehetőség, majd megnézi. Huh. Óra közben próbáltunk a lányokkal (akikkel egy csapatban vagyok) beszélgetni, de őszintén szólva, én nem sokat tettem hozzá, mert tényleg alig bírtam megszólalni. Van az a pont, amikor annyira fáradt vagy, hogy se beszélni nem tudsz, se másra odafigyelni. Na, nálam ez péntek délelőtt beköszöntött. Hiába ismételtek el egy mondatot háromszor is, nem értettem. Mondtam nekik, hogy ha magyarul beszélnének hozzám, most azt sem lennék képes felfogni, mert annyira agyhalott vagyok. Nem nagyon hitték el, de én nem tudtam tovább magyarázni a dolgot. Egyszer csak végre vége lett az órának, és mehettünk dolgunkra.

Én a Z épület felé vettem az irányt, velem jött Cécile is, az egyik csoporttársam, akinek én segítettem megtalálni a Méthodologie universitaire órát (amit én sem találtam eleinte) és akinek én magyaráztam el, hogy milyen beadandót kell írnunk. Együtt megkerestük a kékszemű tanárunk „postaládáját”, beraktuk a dolgozatainkat, aztán én mentem infóra, Cécile meg haza.

Ma újabb irtó bonyolult dolgot tanulhattunk a számítástechnika világából: Power Point. Bizony, a tanár egy órán keresztül magyarázta, hogyan kell ppt-s előadást csinálni. És nem olyan dolgokat mondott, amiket alapból nem tud az ember, hanem a legegyszerűbb és alap funkciókat magyarázta. Nem baj, ennél is egyszerűbb lesz a vizsga majd félévkor.

Miután végre végre kiszabadultunk, rohantam a villamoshoz, de egyáltalán nem volt szünet-hangulatom. Mindenki ment haza a családjához, a nagymamájához, a barátjához, én meg egyelőre itt ragadtam, még Lu és Aaron is elhúznak holnap. Azt nem is tudom, írtam-e, mégsem Amszterdamba mennek, hanem inkább Korzikára. Mert miért ne. Mondjuk engem nem zavar annyira a dolog, ennek ellenére eldöntöttem, hogy elmegyek Párizsba és meglátogatom a legkisebb unokabátyámat, Gergőt és a barátnőjét, Szonját. Találtam viszonylag olcsó (jó, az itteni viszonyokhoz képest olcsó) buszt, úgy néz ki, szerdán indulok, szombaton jövök vissza Lyonba. Azért nem kell félteni, szerveztem magamnak programot a szünetre. Ettől függetlenül kicsit egyedül éreztem magam a villamoson, meg aztán egész úton hazafelé, annyira nem volt jó kedvem, hogy kitört a szünet, de azt hiszem ez részben a rajtam elhatalmasodó fáradtságnak is volt köszönhető.

Itthon végre kicsit lepihentem, sorozatot néztem, aztán kimentem vacsizni Luékhoz. Lu porlevest főzött, de meglepően finom lett és nagyon-nagyon jól esett, mert szerintem egy hónapja nem ettem levest. Nem gondoltam volna, hogy valaha is hiányozni fog. Integettem az anyukájának skypeon, aki szintén nagyon örült, hogy lát, és kérdezte, hogy mi újság, hogy vagyok. Aztán Aaron el akart menni bulizni, de én fáradt voltam, Lu meg nem tudta, mit vegyen fel, és néhány óra múlva mindannyian lemondtunk a bulizás gondolatáról, inkább bevetettük magunkat Aaron kanapéjára és megnéztük a legújabb Zac Efron filmet. Micsoda péntek este!