 |
| Fülöp |
Borzalmas rémálmom
volt éjszaka, ezért reggel 6-kor azt sem tudtam, hol vagyok, már nagyon régen
volt ilyen. Miután megbizonyosodtam róla, hogy a szobámban fekszem, Lyonban, megpróbáltam
visszaaludni és nagy nehezen sikerült, de aztán nemsokára fel is kellett
kelnem. Amúgy ilyenkor nagyon hasznos, ha az ember mellett húsz éves korában is
ott van a macija.
Mikor nagy nehezen
kitámolyogtam a szobámból, majdnem nekimentem Aaronnek, aki épp indult az
egyetemre. Valamikor hajnalban ért haza, fogalmam sincs hol voltak Tilmannel,
de ahhoz képest gyorsan összekapta magát. Amúgy tegnap megvették az IKEA-ban az
új kanapét Lu szobájába, ami Aaron és a vendégek ágyaként funkcionál majd.
Nekem az egyetlen problémám vele, hogy nagyobb, mint az enyém. De azért örülök,
hogy Aaron is velünk fog lakni. Na, szóval kibotorkáltam. Közben Lu, a takaró
alól kikiabált, hogy kell-e valami a Boulangerie-ből?
Mivel nem úgy látszott, mint aki oda megy, ezért azt válaszoltam, hogy „ha
valaki átmegy, akkor egy croissant”. Mire teljesen elkészültem és kimentem a
konyhába reggelizni, már ott is volt az asztalon a croissant-om, a kávé készen, Lu meg a francia házijával küszködött
az asztal mellett. Megreggeliztünk együtt, aztán elindultunk az egyetemre, én
az egyik campusra, ő a másikra.
Az első órám Lectures complémentaires volt, ahol mindig
különböző antropológusok írásait dolgozzuk fel, minden órán van egy előadás,
amit mi készítünk, mindig más csapat ad elő. Még nem beszéltük meg az összes
csapatfelosztást, és maradt jó néhány üres időpont. Én eddig azért nem
jelentkeztem, mert itt is próbáltam minél későbbre tolni, hátha addig
megtanulok normálisan beszélni franciául. Egyszer csak ott tartottunk, hogy
hárman maradtunk előadás nélkül: egy kicsit csúnya, és fura illatú (oké, büdös)
fiú csoporttársam (aki az utóbbi időben folyamatosan mellém ül és én már elég
nehezen viselem el), a leghelyesebb és legokosabb srác a csoportban, és én. Egy
kétfős csapat pont tagot keresett, én pedig imádkoztam, hogy a mellettem ülő
különös csávó jelentkezzen – és imám meghallgatásra talált! Így maradtam ketten
Tommal, a nagyon titokzatos, laza, eszméletlen jó stílusú és mondom, nagyon
okos sráccal, csapatot alkotni és megcsinálni a november 28-i előadást. A
szünetben meg is keresett, cigivel a kezében, összehasonlítottuk az órarendünket
(ami majdnem ugyanaz, mert kb. minden órán együtt vagyunk), és telefonszámot
cseréltünk. Kérdezgetett Magyarországról, arról, hogy érzem magam itt, látszott
rajta, hogy tényleg érdekli – az elmúlt évben állítólag csak utazott
össze-vissza, ezt mondta az egyik bemutatkozásánál.
Második órára a félig alvó Marie-val
mentem be, ez volt az Enquete
ethnologique, ahol a mini-kutatásunkra készülünk. A fiatal tanárnőnk
elmagyarázta a méthodologie-t, és különböző
fogalmakat, amelyeknek hasznát vesszük majd – ez volt a bevezetés. Ezután
megkerestük a csapatunkat (én Zoét és Mélainet), és valami mini brainstorming-ot kellett volna
csinálnunk, de mi inkább csak beszélgettünk a hétvégi programokról, emellett
magyar szavakat tanítottam nekik.
Harmadik órám a várva várt informatika
volt. Az előző órámon kiderült, mindenki más pontosan ugyanannyira utálja, mint
én, úgyhogy legalább kis empátiától ittasan indultam el. Beléptem a terembe,
fura volt, hogy az óra már pontosan 14.00-át ütött, és még semmi történés.
Nemsokára kiderült, hogy a suli számítógépes rendszere meghalt, és nem tudnak
vele mit csinálni (azt hittem először viccelnek, nem lehet ekkora szerencsém),
ezért a kedves tanár úr csak szóban tudta elmagyarázni, amit órán kellett volna
csinálnunk, és ahogy befejezte mondókáját, mindenki felpattant és menekült a
teremből – még mielőtt a számítógépek magukhoz térnek.
 |
| Hazafelé véletlenül két megállóval előbb szálltam le, így alkalmam volt kicsit körbenézni a környéken. Ilyen villák vannak a szomszédunkban:) |
Úgy volt, hogy Lu-val plázázni megyünk
délután, de ő később végzett az egyetemen, mint gondolta, ezért otthon
találkoztunk. Megebédeltük, aztán nekiláttunk a pénteki takarításnak. Én
porszívóztam, ő a konyhát súrolta, aztán a falat festegette, hogy az egész
fehér legyen (ugyanis tele volt ételmaradékkal meg mindenféle folttal). Közben
megjött Tilman, aki segített kiüríteni a konyhából nyíló pici, ablaktalan
helyiséget, és berendezni chill-roomnak,
aztán Aaron is hazajött, de ő csak bekapott valamit, majd rohant a zsinagógába,
mert ma valami zsidó ünnep van – elmagyarázta a lényegét, de a nevét már elfelejtettem.
A plázázást végül áttettük holnapra, a nagy bevásárlást is a Lidl-ben (teljesen
kiürült a hűtőnk), és a bulizást is. Ma nyugis péntek estét tartunk, finom
vacsival Tilman jóvoltából, és német dalokkal, Lu telefonjáról. Lu amúgy azt
mondta, borzasztó, olyanok vagyunk, mint az öregasszonyok. És tényleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése