Újra írok. Nem
tudom meddig. De nyáron rengeteg óhajt, sóhajt hallottam a bloggal
kapcsolatban, úgy döntöttem, amennyire tudom, igyekszem újra dokumentálni a
lyoni dolgaimat – ha már ennyi embert érdekel a francia életem. Mégiscsak ez a diplomázós
évem, ha minden igaz, akkor ez biztos fontos lesz. Néha nehéz elhinni, hogy ez
a harmadik év itt Lyonban. Mindig kicsit más, mindig kicsit nehéz, mindig
izgalmas. Egy biztos : sosem lehet megunni.
Most még otthon
vagyok fejben. Hétfőn (szeptember 5-én) este repültünk haza. Otthonról. Ennyire
kalandos repülésem még nem is volt, szerintem Daninak sem. Úgy kezdődött, hogy
(szokás szerint) nagy rohanásban voltunk, de annyira, hogy átgázoltunk két
rendőrön, a reptér közepén, mire a harmadik ránk kiabált, hogy hova megyünk,
nem látjuk, hogy le van zárva az a rész ? Ekkor kicsit megtorpantunk
körbenézni, és kiderült, hogy a csomagfeladós hangár fele le van zárva, minden
utas a másik felébe van zsúfolva, és mindenki vár. A rendőrök meg a kutyáik
pedig valamit keresnek, de láthatólag nem volt para, mindenki egészen
nyugodtnak látszott, úgyhogy én ki is mentem cigizni. Mire visszaértem, már
újra megnyitották azt a részt is, feladhattuk a csomagot. A második probléma
nem váratott sokáig magára, a kedves csomagmérős emberke közölte velünk, hogy 2
kg plusz súlya van a bőröndünknek, vagy kiveszünk valamit, vagy fizetünk.
Anyáék már hazamentek, a házi készítésű, paloznaki paradicsomszószt pedig nem
volt szívünk kidobni, úgyhogy fizettünk, mint a katonatiszt. Hétezer forintot.
Jó tanács bárkinek, aki (akár sokat, akár keveset) utazik: mindig
ellenőrizzétek le, hogy mennyi lehet a bőrönd súlya, ugyanis 3500 Ft/kg a
túlsúly ára, az pedig még akkor is fáj, ha átszámolod euróba. Próbáltunk úgy
tenni, mintha iszonyatosan gazdagok lennénk, és teljesen mindegy lenne ez is, meg
a 600 Ft-os kóla is, amit a Duty Free-ben vettünk, de nem mindig sikerült
elhinni. Ezek után reménykedhettünk volna, hogy más akadályba nem ütközünk és
innen már sima az út Lyonig, de sajnos az élet nem így működik. A repülőnk 1,5
órát késett, később kiderült, hogy azért, mert az a gép, amivel eredetileg
mentünk volna, meghibásodott, és meg kellett várnunk egyet, ami Berlinből jött.
Köszi, Easyjet, ez már a második alkalom, hogy majdnem hibás géppel repülök. A
várakozás leginkább azzal telt, hogy én játszottam az elviselhetetlen barátnőt
és addig feszítettem Dani idegeit, amíg csak lehetett, de valahogy sosem lett
ideges, maximum nem szólt hozzám néhány percig, azt meg nem viseltem túl jól és
rögtön elviselhetőbb lettem. A repülőút aztán simán ment, én végigaludtam
minden percét, Lyonban alig bírtam magamhoz térni.
A reptérről
nagyjából 1-1,5 óra alatt értünk haza, minden várakozást beleszámítva. JB
szerencsére várt minket, nála volt a lakáskulcsom, úgyhogy mérgesek lettünk
volna, ha nem jön haza. Annyira tündér volt, hogy főzött nekünk vacsorát, és
még sört is vett. Ennyire jó visszatérésem még sosem volt – többnyire azért,
mert üres lakásba jöttem haza. JB iszonyatosan örült nekünk, mi meg pont
annyira neki, vacsora közben dőlt belőle a szó, elmesélte a nyarának minden
fontosabb mozzanatát. Hajnali 2-ig beszélgettünk, de semelyikünk sem bírta
tovább, hamar ágyba dőltünk.
Másnap (azaz ma,
szept. 6-án) majdnem délig aludtunk, én annyira fáradt voltam, hogy 11-kor
konkrétan nem bírtam még kinyitni a szememet. Reggeli után próbáltuk interneten
elintézni, amit lehet, aztán délután felkerekedtünk Danival, és elsétáltunk
először az ő bankjához, aztán az enyémhez.
Közben újra megnéztük Lyont, még mindig gyönyörű. Ide teszek néhány
képet, hogy ti is átérezzétek, milyen király helyen lakom. Séta közben találtunk
egy zseniális helyet a belvárosban. A neve az, hogy BestBagels,
bagel-szendvicseket csinálnak, amik iszonyatosan finomak. Én például
kiválasztottam egy vegát, amiben volt sült padlizsán, hagyma, saláta, paradicsom,
uborka, és még vagy hatféle zöldség, ami most nem ugrik be, de eszméletlen jó
volt. Lehetett mellé köretet meg italt is választani, és még így is csak 8 euró
volt, ami lyoni viszonylatban nagyon is megállja a helyét.
 |
| ez volt az ebédünk :-) |
A nagy sétánk
után visszajöttünk a lakásba, és miután JB hazament a falujába, mi nekiálltunk
a takarításnak. A szobámat teljesen kipakoltam, mielőtt hazamentem
Magyarországra, úgyhogy most aztán minden bútort el lehetett húzni, minden
sarkot ki lehetett porszívózni. Visszapakolni már nem lesz ennyire könnyű, az
biztos.
Nagyjából ennyi
volt az első lyoni nap, holnap elvileg meglesz az órarendem, délután pedig
babysitterkedem, nem lesz nagyon szabad pillanatom most a héten, azt hiszem. De
azért good to be home.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése