Ma reggel megint
elkezdődött… Reggel 6-kor kelés, JB-vel reggeliztem, aztán irány az egyetem. Az
első óránk szeminárium volt, néhány csoporttársunk csinált prezentációt egy
szövegből. Ezt az órát a román tanárnőnk tartja, aki eleinte nagyon szimpatikus
volt, de most már egyre kevésbé az. Mindig nekiáll óra közepén sztorizgatni, és
olyan érzése van az embernek, hogy nem haladunk semerre, olyan információkat
mond, amiket már rég megtanultunk. A szöveg, amit el kellett olvasnunk például
arról szólt, hogyan kell antropológiai kutatást csinálni, de nagyon az alapok
voltak benne, amiket kb. első félév óta kívülről fújunk. Értem én, hogy
ismétlés a tudás anyja, de örülnék neki, ha valami újat is tanulhatnék azokon
az óráimon, ahol legalább tanár van.
Aztán egy
előadás, az antropológia tanszék vezetőjével, aki megint szabadkozott, hogy sok
probléma van, és megint elmesélte, hogy mekkora gázban van az egyetem, csak
hogy ne rá legyünk mérgesek (mert ő nem tehet semmiről persze), hanem ez mind
rajta kívül álló dolog, és ő nagyon szeretné, ha minden működne. Na igen.
Sajnos már egyáltalán nem tudjuk sajnálni a pasit, akármennyire is próbálkozik,
egyszerűen vállalhatatlan már lassan, ami megy. Egy tanárt sikerült valahonnan
leakasztaniuk, de még hiányzik négy, fűtésre sincs pénz, télen nem tudja mi
lesz. Úgy látszik, nem csak a magyar oktatásban vannak problémák.
Harmadik óránk
megint egy szeminárium volt, a környezetantropológia óránkhoz kapcsolódik, és
itt is kutatást kell csinálnunk, csoportban. Nekem semmi ötletem nem volt, mert
ez a terület engem marhára nem érdekel, emiatt el se tudom képzelni, mi
tartozhat ide. A többieknek volt azért ötletük, én egy sráchoz akartam
csatlakozni, aki egy másik órán is velem van egy csoportban és ugyanazt a
kutatást akarta folytatni, amit ott csinálunk, elég praktikus lett volna. De
túl egyszerű is, mire odamentem hozzá, hogy csináljuk együtt, addigra
megváltoztatta a véleményét. Úgyhogy magamba roskadva visszaültem a padba és
azon gondolkoztam, kihez csatlakozzak. Egyszer csak a két előttem ülő lány
(akikkel eddig össz-vissz egyszer beszéltem) hátrafordult hozzám, hogy mit
csinálok, van-e kedvem velük kutatni. Persze, hogy volt. Ráadásul a téma is
érdekes, hogyan vesznek részt a városlakók a város vezetőinek döntéseiben, mibe
szólhatnak bele? Minden sínen van.
Negyedik óra
megint előadás volt, azzal a nővel, aki az első óránkat tartotta, hát nem
dobott fel túlságosan. Az első pár percben sikerült úgy elaludnom, hogy a
tanárnő velem szemben, kb. három méterre tőlem magyarázott, én arra ébredtem,
hogy dőlök ki a padból. Ennyire volt érdekes.
Az egyetemről
egyből a lányokért mentem suliba, fél 6-ra kellett odaérnem. Nagyon fáradt
voltam, alig vártam, hogy valahogy kávéhoz juttassam a szervezetem. Szerencsére
egészen aranyosak voltak hazafelé, nem cibálták egymást annyit – vagy csak
hozzászoktam már, és nem tűnik fel. Lea az utolsó 50 méteren elnyalt a betonon,
úgyhogy egy sírva ordító gyerekkel sikerült hazaérnem. Nem lett semmi baja, még
csak fel sem horzsolta a bőrét. Ma nekem kellett őket lefektetni, mert a szüleik
vacsorázni mentek este. A nővéreik ugyan otthon voltak, de ők tanultak, meg
volt a saját dolguk. Természetesen nem ment minden könnyen, hiába kérdezgettem
a kislányokat egész este, hogy éhesek-e, nyilván akkor jutott eszükbe, amikor
menni kellett volna aludni. Így este 9-kor vacsoráztattam őket, majdnem negyed
10 volt már, mire az emeletre feljutottunk. A fürdés persze nem volt gyors
menet, utána még könyörögni kellett, hogy feküdjenek le, még mesélni, én a
végére alig éltem. Az esti mese után lekapcsoltam a villanyt, és kislisszoltam
a szobából, aztán mentem is haza. JB szerencsére nem várt meg a vacsorával,
szegény éhen halt volna. Nagyon finom lecsót csinált, gyorsan megvacsiztam,
aztán nem sokkal később le is feküdtem aludni, mert holnap megint korán kell
kelni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése