Ennél rosszabb
napom is régen volt. Illetve a múlt csütörtök is ilyesmire sikeredett, remélem
egész félévben kiborító csütörtökjeim lesznek, tudnám értékelni…
Reggel bementem
8-ra órára, de iszonyatosan rosszul voltam, 4 óra alvás után, hulla fáradtan,
még másnaposan. Danival együtt reggeliztünk, nagyjából ez volt az egyetlen
pozitívum az egész napomban. Az órám neve Anthropologie,
science et société (Antropológia, tudomány és társadalom), itt egész félévben
egy kutatást csinálunk csoportban, 7 különböző terep közül lehetett választani.
Én végül az anthropologie, mémoire et patrimoine
(antropológia, emlék és műemlék) témájút választottam, ahol a városlakók
viszonyát fogjuk vizsgálni a közvetlen környezetükhöz (házak, városnegyedek). Nagyon
érdekesnek tűnik, és a csoporttársaim is jófejek, akikkel együtt csinálom majd.
A kedves tanár úr kitalálta, hogy csoportról csoportra járva mindenkivel
megbeszéli, hogy mi lesz pontosan a feladat, hogyan dolgozzunk nagyjából,
megkérdezi milyen ötleteink vannak, stb., mert jövő héten egyáltalán nem lesz
óránk. Amíg a többi csoportot rendezte, mi elkezdtük nézegetni a témánkat,
gondolkozni, hogy mit csináljunk pontosan, olvasgatni a megadott forrásokat.
Óra végéig nem ért el hozzánk a tanár, de nem baj, még lesz egy szemináriumunk
déltől. 10-től délig a könyvtárban szenvedtem egy fél üveg kóla társaságában,
elkísértem Laura-t, aki a beadandóját írta, és megjegyezte, hogy tényleg
fáradtnak tűnök. Ez a kijelentés még egész kedves volt tőle, mert konkrétan
olyan szintre sikerült jutnom, hogy másokhoz képtelen voltam franciául beszélni
értelmesen, de magamban folyamatosan franciául beszéltem, pedig nem akartam.
Én délben
elmentem órára, Laura maradt a könyvtárban, neki amúgy sem kell bejárnia erre a
szemináriumra. Ezen az órán a csoport fele eltűnt (vagy órájuk van, vagy
dolgoznak), de csatlakozott hozzánk újabb három ember, így összesen nyolcan
lettünk, és végül is a fele jelen volt. Van velünk egy olasz lány, aki nem
beszél annyira jól franciául (de még csak három éve tanul), és emiatt akik nem
ismernek még, képesek engem is a cserediák-skatulyába tenni, úgyhogy ma többek
között megkaptam azt a kérdést, hogy „nem okoz-e nehézséget franciául olvasnom”.
A fáradtság miatt legszívesebben jól fejbe ütöttem volna a srácot (ha fáradt
vagyok, általában sokkal agresszívabb vagyok), de végül csak felvilágosítottam,
hogy három évre egy szakra járok vele, hadd égjen. A tanárnál még mindig nem
kerültünk sorra. Én már annyira rosszul voltam az éhségtől, a szomjúságtól és a
fáradtságtól, hogy minden érzelmem kiült az arcomra, és néha tettekben is
megmutatkozott. Mindez oda vezetett, hogy sikerült beszólnom meg egy jót
grimaszolnom a tanárnak, aki szerencsére nem vette zokon, csak elnézést kért.
Mondjuk ettől nem sok minden változott. Már majdnem óra végén bejelentette,
hogy ő 2 helyett inkább 4-ig tartja az órát, mert nagyon sok megbeszélnivaló
van. Én akkor robbantam fel majdnem, mert háromnegyed 4-re Anitánál kellett
volna lennem, megbeszéltem vele. Na jó, végül „csak” negyed 4-ig maradtunk, de
én teljesen kiborultam. Szerintem a többiek kicsit antiszociálisnak tartanak,
mert nem beszélgettem velük túl sokat (de könyörgöm, fáradt ÉS másnapos vagyok),
a tanár meg valószínűleg azt gondolja, hogy nem érdekel ez az egész, pedig
nagyon is (de még egyszer, fáradt és másnapos vagyok – meg éhes, meg szomjas). Miután
konstatáltam, hogy pénz sincs nálam, amiből kaját vehetnék, még jobban
kikészültem. Hazametróztam végül, aztán a spar-ba beszaladtam egy (nagyon
rossz) szendvicsért Anitáékhoz menet.
Végül negyed 5-re
értem oda Anitához, kaptam egy életmentő kávét, és Mona látványa máris
felvidított, tüneményes az a kislány. Meg persze jól esett, hogy Anitának
minden bajomat elmondhattam és ő még jobban szidta az egyetemet, mint én. Olyan
5 körül kimentünk még a játszótérre, ott találkoztunk még egy magyar anyukával
meg a két gyerekével. Hatig maradtunk, én eléggé elfáradtam a végére, de nagyon
jó volt kicsit levegőzni, játszani a gyerekekkel meg beszélgetni Anitáékkal,
kicsit kiszakadni a két hete tartó rohanásból…
Itthon
megcsináltam a vacsorát magamnak is és JB-nek, de külön ettünk, mert én nagyon
éhes voltam, mikor ő még haza se ért. Aztán ő elment bulizni, én meg ágyba
estem olyan 9 körül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése